Ez a bejegyzés nem szól semmiről

Sokfajta blog bejegyzés létezik. Van amikor olvasok valamit és ez elindítja bennem mindenféle biokémiai ingerületátvivő anyagok termelődését és egyszerűen nem tudok megálljt parancsolni a kitörni készülő vélemény ömlenynek. Aztán a másik verzió, amikor csak úgy…

Megesik, hogy az embernek…

…a semmiből hirtelen olyan érzése támad, hogy egy bizonyos dologhoz kedve van, nagyjából körvonalazódik benne, hogy hogyan is fogja végrehajtani és milyen céllal, majd amikor belekezd ez az egész szertefoszlik, tulajdonképpen rájön, hogy nincs is…

Semmi

Repülök a székemben gondolataim szárnyán, ahogy a szivárvány cseppjein keresztül utaznak a fotonok a fizikai kölcsönhatások segítségével szemünk megfelelő receptorjaiba. Elgondolkodom egy képen, mely csak az én képzeletemben létezik és ez oly mértékben leköti érzékelésemet,…

Fő a határozottság

Tegnap Attilával eldöntöttük, hogy elmegyünk biliárdozni jobb híján, így ledumáltunk, hogy ötkor találkozunk az Art előtt. Zsoca barátunk is oda lötyögött, de rájöttünk, hogy túl sokan vannak, meg nekem igazából nem is volt kedvem biliárdozni,…

A semmi is valami?

Nincs miről írom, ezért nincs blog. De ha nincs blog, akkor ez mi? Akkor mégis csak van miről írnom, hiszen arról írok, hogy nincs miről írnom. Akkor én most hazudtam? Tulajdonképpen mi az a semmi?…