Ars Zenetika Gustus #5: Rammstein

A német zeneipar tökéletesebb leképeződését nem tudnám elképzelni máshogy, mint ahogy egy olajtól retkes gyáripari munkás precíz négynegyeddel veri az olvadt fémet a népi gépjárműipar csattogó futószalagjainak árnyékában, miközben néha káromkodik egy velőset. Ahogy Kovács…

Éviránytű 2017: Zenék

A tavalyi jó szokásomat fenntartva, hagyománnyá nemesedő tényként jelentkezem ismét, önnön zenei ízlésem propagálásának céljából. Tudniillik próbálkozik az ember a kultúrát terjeszteni az internet népe között, több kevesebb sikerrel, melyben kimondatlanul is megfogalmazódik az az…

Ars Zenetika Gustus #4: Igorrr

Egy olyan együttest (zeneszerző-előadót) szeretnék ezúton most bemutatni a kedves olvasótáboromnak, amely jócskán túlmutat a korábban már mélyrehatóan kielemzett, a műfajok határmezsgyéjén lépdelő zenekarok megemésztésének nehézségein. Vannak azok a stílusok, amelyek keveredése már a kreativitás…

Éviránytű 2016: Zenék

Idén is (mint minden évben) rengeteg zenét hallgattam. Megy a Spotify a kocsiban, a melóban, otthon, futás közben és ad abszurdum, januártól úszás közben is, mert tervezek venni egy vízálló mp3 lejátszót, amit kifejezetten úszáshoz…

Metallica: Hardwired to self-destruct borító made in china mash-up

Metallica: Hardwired… to Self-Destruct

2002-2003 környékén találkoztam először a Metallica muzsikájával. A keményvonalas rajongók egy része meglepődne, hogy számomra a Carpe Diem Baby és a King Nothing volt az első két szám, amit hallottam. Sokáig hallgattam körbe-körbe ezt a kettőt,…

Ars Zenetica – Kalandozások a zenei ízlésem országútján

Tudod mi az a Glitch Hop? És a Metalstep? Nem? Elképesztő! Pedig mindkettő egy kifejezetten nagy népszerűségnek örvendő stílus az alternatív underground berkekben kézről kézre adott titkos szalagos magnókazetták Mekkájában. Még mindig nem vágod miről…

ylvis mit mond a róka

Mit mond a róka? Ylvis!

Zenei kulturális rovatunk következik, melyet már sokszor olvashattatok, de most kivételesen nem egy magyar együttes népszerűsítésére használom eme platformot. Bizonyára sokak ismerik a fülbemászó dallamot, ami a “what does the fox say” címet viseli. Ha…