Ars Zenetika Gustus #5: Rammstein

A német zeneipar tökéletesebb leképeződését nem tudnám elképzelni máshogy, mint ahogy egy olajtól retkes gyáripari munkás precíz négynegyeddel veri az olvadt fémet a népi gépjárműipar csattogó futószalagjainak árnyékában, miközben néha káromkodik egy velőset. Ahogy Kovács András Péter is már megmondta a teuton hangzással kapcsolatban: ezzel a nyelvvel elhiszed, hogy le lehet igázni egy galaxist. A tökéletes germán nehéz-acélipari zenészcsapat leképeződése öltött testet anno 1994-ben, amikor Richard Kruspe szép lassan összehozta a jelenleg Rammstein néven ismertté vált formációt. Sok együttes eltűnik abban a süllyesztőben, amiben a fantázia hiányától kiégett jellegtelen szürkeséget gyűjtik egy-egy nagyobb kihagyás után visszatérni vágyók közül. Esetükben hála az égnek ez nem történt meg, mert amit egy hónapja kiadtak albumot, az minden csak nem jellegtelen és nem szürke…

Rammstein album 2019 kritika

Az első két albumukról még nem gondolták, hogy világuralomra törnek, de amikor megjelent a Mutter 2000-ben, akkor elindult valami az országhatárokon túl is, és az egykori német légi támaszpont neve egybeforrt az industrial metal fogalmával. Sokan ezzel az albummal kerültek először közelebbi viszonyba (én is), majd miután a Live aus Berlin felvételét is meglesték, gyermeteg áhítattal vetették bele magukat a formabontó képi és zenei hangzást létrehozó együttes történelmébe. Azért bevallom önmagában a 1995-ös Herzeleid nem biztos, hogy annyira megfogott volna, ha azt hallom először.

Végül 2003-ban kiadták a Reise, Reise-t, mi 16 éves fejjel megvettük életünk első igazi nagy koncertre szóló belépőjét, előtte túlestünk életünk első részegségén (legalábbis ami engem illet), és egy olyan show-t néztünk végig, hogy csodálkozom, hogy nem vizeltem össze magam éjszakákon keresztül, ahogy nagyszüleink riogattak minket annak idején, ha a tűzzel játszottunk.

Ezen az albumon került először terítékre egy olyan kiforrott és zeneileg tökéletes ballada – az Ohne Dich –  amely nem várt fordulat volt az együttes eddigi stílusa alapján. Persze korábban is voltak lágyabb, muzikalitásban eltérő dalok egy-egy albumon, mint a Klavier vagy épp a címadó Mutter, de véleményem szerint az Ohne Dich-ben teljesedett ki az a régóta sejtett elképzelés, hogy márpedig ezek a fiúk igazán tudnak zenélni.

A következő 2 album sajnos elültetett bennem egyfajta csalódottságot, hogy túl vagyunk a zenekar csúcspontján, és a Reise, Reise úgy fog beíródni a Rammstein történetébe, mint a Metallica Black album-ja. Persze, én is szeretem a Load egy-két számát, de azért na! Szóval a Rosenrot még csak-csak hozta az elvárhatót, de a 2009-es Liebe ist für alle da számomra a gödör alját jelentette, vége, elmúltak a szép gyermek évek. Még mindig tudnak megbotránkoztatni, de amit zene címszó alatt beletettek abba a korongba, az csak árnyéka korábbi önmaguknak. Ezt valószínűleg ők is érezték, hiszen közel tíz évet vártunk az új nagylemezre. Arra a nagylemezre, amit félve kezdtem el hallgatni, mert sok olyan előadóval kapcsolatban csalódnom kellett, akik hosszú idő után álltak elő új anyaggal. Szerencsére bennük nem! De még mennyire nem….

Az album stílszerűen a Rammstein címet kapta, amivel ismét visszacsenghet az előbbi Metallica párhuzam. Továbbra sem tértek el attól a szokásuktól, hogy pontosan 11 számot pakoljanak egy lemezre, most is ennyi az annyi. A nyitódal már az album megjelenése előtt nagy port kavart, mert hát nem ők lennének, ha nem borzolnák fel kissé a kedélyeket. Hiába hangsúlyozzák elhatárolódásukat a szélsőjobboldali és nacionalista eszméktől, az audiovizuális sztereotípiákra építve mindig kirobbantanak ezzel (vagy mással) kapcsolatban némi közfelháborodást. A Deutschland videóklippje valójában egy kisfilm szinte a teljes német történelemről, aminek a trailerjébe persze hogy azt a részt kellett belevágni, ahol zsidó rabokat lógatnak épp fel. Ez szándékos provokáció, ami a marketingjük egyik legerősebb része. Bejött: egy hónap alatt olyan klipeket ért utol nézettségben mint a Feuer Frei, vagy épp a már említett Ohne Dich.

Messze nem ez a legjobb szám az albumról de berúgja az ajtót rendesen, amikor a refrénnél te is együtt üvöltöd Lindemannal, hogy Deutchland, Deutchland über allen! Mondhatni elég szépen megágyaz annak ami ezután jön. És atyaúristen mi jön! Sok zenekarra rá lehet húzni, hogy valójában nagyon hasonlóak számaik és legyenek bármennyire is azok zseniálisak, azért messziről meg lehet mondani, hogy ez melyik együttes melyik albumáról van, akkor is ha nem ismered. Itt most erről szó sincs. Nyilván Till hanghordozása és a német nyelv sokat segít, de ezt leszámítva a dalok jellege, hangszerelése, hangulata, de még sokszor az ütemezése is eltér egymástól – utóbbi a Rammstein esetében nagy szó – mégis egy nagy egészet alkot és ha egymás után hallgatod őket akkor szinte észrevétlenül végigpörög az egész, anélkül hogy bármi hiányérzeted lenne.

Ha szubjektíven kell véleményt alkotnom a két kedvencem a Zeig dich és a Puppe. A kettő közül is inkább az utóbbi. Gyönyörűen építkezik – az amúgy mérhetetlenül nyomasztó történetre – a zene, hogy aztán a szám közepén a refrént úgy bassza az arcodba, hogy leszakítja a fejed (csak hogy stílszerű legyek…Und dann reiß’ ich der Puppe den Kopf ab). Az egyik pillanatról a másikra elhallgató gitár és basszus hirtelen átadja a helyét egy húsba maróan nyers dobnak és a rá tökéletesen illeszkedő dühödt és kétségbeesett ordításnak. A személyes véleményem az, hogy zeneileg ez a szám az együttes mesterműve (eddig). Sajnos nincs még hozzá videoklip, se hivatalos verzió nincs feltöltve sehová, így beágyazni sem tudom, de helyette nézzétek meg az Ausländer vizuális megjelenítését, mert az vitte a pálmát (vagy hozta?)

Szóva összegezve a Rammstein nevű együttes Rammstein című albuma bebizonyította, hogy vannak visszatérések, amik robbannak mint az RBMK reaktor biztonsági tesztelés közben. Elejétől a végéig mestermű az egész, alig jelent meg de szinte rongyosra hallgattam, ezzel teljesen szétvágva az idei Spotify statisztikámat. Az biztos, hogy ha ismét tiszteletüket teszik Budapesten, akkor első dolgom lesz nem elfelejteni jegyet venni a koncertre! Auf wiedersehen….

Szólj hozzá!