Lehulló közoktalanítási rendszerek

Ígértem, hogy megejtek némi szóhányást a mai magyar közoktatás állapotával kapcsolatban. Hát ím, most itten vala. Megpróbálom jól áttekinthető kis poharakba tölteni  gondolataim metafizikai óceánját, hogy bárki elszürcsölgethesse könnyedén látószervének kiskanalából mondandóm legmélyét. Az összes probléma erőforrásának eredője a konzervativizmusból származtatható, csak úgy mint a politikában és a mindennapi életben. Egy olyan anti-modern, jura-kori, átgondolatlan és egyetlen…

Miért van a világon vizsgaidőszak?

Lassan utolér a vizsgaidőszak. Rengeteg vizsgám lesz november 30-tól jól összesürítve és még nem tudok semmit. Belenézve a tárgyak anyagába, egy kettő olyan hogy nem is nagyon fogok tudni rá tanulni mert kevés rá az idő és k. bonyolult a tárgy. Bevallom most egy icipicit beparáztam. Sőt nem kicsit, nagyon. Nem akarok félévet ismételni :(

Találjunk ki valamit alvás helyett!

Mint oly sokakat engem is elfogott ma valahogy a téli depresszió csírája. Pedig jól telt a hétvégém, leszámítva azt az elhanyagolható tényt, hogy tulajdonképpen semmi hasznosat nem csináltam. Két melóm lévén pedig lenne tennivalóm bőven, nem is beszélve az iskoláról. Talán ez az ami a leginkább nyomja az agyam. Hogy egyrészt melóznom kell hétköznap napközben,…

Superhero? I am!

A tegnapi napomat körülbelül a “iszonytatóan fárasztó” és a”rohadtul idegesítő” között tudnám definiálni. Harminc liternyi benzint kocsikáztam el, begyűjtöttem 11 db számlát és egy órával túlléptem az amúgy is munkaügyileg túlzottan hosszú munkaidőmet. Emelett olyan dolgokért kaptam lebaszást, ami nem is az én hibám volt valamint olyan dolgokat is elvártak, amit képtelenség megtenni. Nevezetetsen 15…

Nothing

Jelentem átvészeltem a marketing vizsga nyújtotta izgalmakat. Sikeresen vagy sem, az majd egyszer csak kiderül, bizony. Ha meg nem derül ki, akkor így jártam. Najó bevallom nem akarok így járni, mert az nekem nem jó. Mégpedig nagyon nem. Miért? Csak mert hangyapete. A kellemes egyetemi élet-töredék után egy fantasztikus metróutazás után – mely előtt, után…

Amikor a szemhéjak feladják

És az előadó – kinek rangja egyetemi adjunktus – csak beszél, egyre csak magyarázza a világ egyik leggyakrabban alkalmazott táblázatkezelő program haladó szintű kezeléséhez szükséges függvények használatát. Ülök a légkondícionált terem végében és arra gondolok milyen jó lenne, most láthatatlanná válni és lefeküdni a padra. Felbaszni a lábamat, lerúgni a monitorokat és az asztalon fekve…

Osztálytali

Tegnap részem volt egy kis nosztalgiázásban egy-két általános iskolai osztálytársam társaságában. Meló után haza iramodtam, majd átmásztam a Darshan nevű étterembe. Roland barátomon kívül összesen hat leányzó tette tiszteletét eme nemes eseményen. Tekintve a hely nem éppen a mi pénztárcánkra kitalált árait úgy döntöttünk, hogy átmegyünk valahova máshova. Mivel a társaság nagy része újpesti, többen…