A “szóló” csak egó-növelés vagy kivételes sportteljesítmény?

Kínzó kérdés következik! Kivételesen külön megkérnélek téged – igen téged, aki olvasod most ezen sorokat -, hogy ha befejezted a vélményem részletes kifejtésének áttanulmányozását cáfold meg azt, vagy foglalj állást mellette kommentben, mert ez egy olyan téma, amely kapcsán valóban érdekel akár tapasztaltak, akár csak józan paraszti ésszel gondolkodók véleménye. Előre vetítem, nem vagyok tapasztalt…

SPD: Avagy most én vagyok a hülye ügyfél

Saját magamon röhögni az egyik legszebb dolog az életben. Ha ezzel talán másokat akadályozok meg abban, hogy magukból hülyét csináljanak, akkor ráadásul még közhasznú is. Szóval ez egy hasznos és tanulságos történet lesz, úgyhogy jól figyeljetek! Tavaly nagyon mód megörültem annak, hogy a térdem végre nem akadályoz abban, hogy 10 km-nél nagyobb távokat gyalogoljak és/vagy…

Decathlon Túranap

Több generációra visszamenő tájfutó nemzetség tagja vagyok. Mondhatnám nagyképűen és fellengzősen, hiszen apám és nagyapám is komoly versenyző volt, sőt utóbbi nyugdíjas éveiben is aktívan tevékenykedett a tájfutó szövetség tagjai között mint versenybíró vagy épp szervező. Még a wikipedia-n is szerepel a 2006-ban elhunyt személyiségek között. Kicsit talán az ő emlékére is ötlött fel bennem,…

Pancsi a Haloban

Az igazat megvallva már elég régóta megfogalmazódott bennem az a kényszer, hogy törzsgyökeres újpestiként – és mivel már többedszerre is kipróbáltam – közzé tegyem itt élménybeszámolómat a ropogósan új Újpesti Uszodáról. Még január vége felé esett meg, hogy tök véletlenül odatévedtem a Halassy Olivér Uszoda honlapjára, és meglepve – sőt megrökönyödve – konstatáltam, hogy ez…

Vágyak

Buddhizmus ide, buddhizmus oda…anyagias világban élünk, egy modern társadalomban, ahol az embernek vannak vágyai amelyek sokszor tárgyi dolgok birtoklásában merülnek ki. Megnézzük mennyi pénzre lenne szükségem, ha minden “vágyamat” ki akarnám most elégíteni. Miért? Mert nézelődtem decathlonban és a fél boltot fel akarom vásárolni…. Sátorcövek – 1290 Ft Miért? Mert szép lassan elhagytam a felét…

Helyzetjelentés

Csend honol a birodalomban. Nem termel semmi elegendő metafizikai energiát ahhoz, hogy kinetikai mozdulatsorrá alakítsam a kézfejemen elhelyezkedő hosszú nyúlványokban. ByeAlex a legjobb tíz közé jutott, hallottátok? Inkább örüljünk, hogy egy magyar előadó nemzetközi eredményeket ér el és ne fikázzuk szerencsétlent, még ha nem is tetszik amit csinál. És ha már eredmények, meg magyarok: elkezdődött…

Hajrá Magyarok!

Lezárult a Reebok Crossfit Games selejtező időszaka, azaz a Crossfit Open, amit én személy szerint értékelhetetlen eredménnyel zártam. Persze ez nem meglepő, hiszen összesen 3 hónapja ismerkedtem meg ezzel a nemes sporttal.  A 95 magyar indulóból a 85-ik helyet sikerült elérnem (ami mondjuk nem a legutolsó), úgy hogy az öt feladatsorból kettőnek neki sem kezdtem….