tinder logo popsi ördög angyal

Tinderisztán, a tökéletesség földje

Legyél jóképű, rendszeresen sportolj (a testépítés nem számít sportnak, az alapvető igényesség), legyen legalább egy diplomád és normális állásod, az autó előny de nem feltétel, illetve legyél humoros, minimum olyan dumával készülj minden kiszemeltednek amit még soha senki nem mondott lánynak, mert hát ha nem vagy egyedi akkor szart sem érsz, meg persze legyél megértő,…

Nem megy a pina.hu

MMM = Mindent megelőző magánérdek. Ezt a kifejezést egy idősebb kollégától tanultam, mint a munkahelyi priorizálás legfőbb sarokkövét. Van úgy, hogy kritikus rendszerek állnak le órákra (például az ami az ügyfélkezelést, munkalapokat, számlákat kezeli) és kapunk talán 1-2 telefonhívást és/vagy e-mailt ez alatt a pár óra alatt, melyben jelzik, hogy nem igazán tudják használni a…

Erkölcséria

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a legutóbbi bejegyzésem némiképp visszaszorította a blogomat ért látogatások számát. Vajon azért, mert zavarja egyes olvasóim lelkét, azaz a nyugalom megzavarására alkalmas szövegkörnyezetet alkottam? Vagy egyszerűen csak alpárinak találják az emberek? Nem tudhatom. De változtatni sem tudok rajta – megtörtént, ott van kitörölhetetlen. Beleégett a világhálóba. Persze néha előfordul,…

Unalmas elmélkedés az emberekről

Sokféle személyiséggel találkozunk életünk során és mindegyikről kialakul egy elképzelésünk, véleményünk, hogy ő milyen ember. Vannak sztereotípiák, berögzült kockás embertípusok, amelyeket mintha egy katalógusból emelnénk ki, aggatjuk rá ismerőseinkre. Emós, rocker, önző, beszari, nagypofájú, hülye… belegondolt már valaha valaki, hogy ezek a jelzők, mind csak a saját nézőpontunk leírása egyes kollegáink vagy barátaink felé. Hiszen…

Facebook meg a dönci

Az utóbbi napokban olyan mennyiségű alacsony intelligencia hányadossal jellemezhető fostenger öntötte el a környezetemet, hogy már lassan azt sem tudom miről írjak a bőség zavarában. Ismét felreppent egy hír, hogy a Facebook milyen gonosz és csalfa és az embereket megtévesztve akar hozzáférni mindenféle titkos információkhoz. Az index.hu-n jelent meg a cikk miszerint az arckönyv fejlesztői…

Két farkú kutyák, meg ilyesmik

A napokban láttam egy videót az MKKP – azaz a Magyar Kétfarkú Kutya Párt – vezetőjével, amiben gyakorlatilag az utcán járó-kelő emberek nagyrészét bemutatták. Alapvetően aki nem ismerné, ez a “párt” tulajdonképpen nem létezik, csak egy streetart csoport, akik megpróbálják az emberek figyelmét felhívni a mindennapi mocsokra ami körülöttünk, itt ebben az országban és úgy…

Dölöngélő dőre öreg

Minden második hónapban megtapasztalom a BKV-n való utazás csodálatos örömeit. Az esőben buszra menekülő csövesek hugyszag és kiömlött tablettásbor elegyének orrfacsaró élményét, a vezetni nem tudó fullgáz-padlófék elven vezető sofőrök tehetségét és még sok mindent. Szombaton például úgy gondoltam leadom a szakdogámat, mert hát pénteken volt a határidő és mostmár lehet kéne. Ennek okán felszálltam…