Vendéglátósok gyöngye

Szombaton ismét volt egy kis Lizzard-os entyempentyem: A Börzsöny virágzó rétjeit próbáltuk szemügyre venni. A lábam persze megint közölte, hogy “szenveeeeedj, köcsög, szenveeeeedj”. Úgy érzem rendeznünk kéne a viszonyunkat, mert kezd elharapódzni. Na mindegy, végülis megláttunk egy kedves kis vendéglőnek látszó ojjektumot, az erdőből kifelé jövet. Ki is volt írva, hogy vadételek meg kávé, pia,…

Bölényrúgás

Amint azt a kedves és kedvetlen olvasóim is felfedezhették, történt egy apróbb változás a megjelenést illetően. Majd egyszer csak lesz egy nagyobb is, csak a freeblog motorjával még nem szeretik egymást és ki kell őket békítenem. Most épp melóban csücsülök és a pár óra múlva kezdődő Vállalati pénzügyek vizsgára próbálok készülni kevés sikerrel, mert egy…

Cirkusz és bowling

Két vizsgát (Pénzügytan, Adózási ismeretek) magam mögött tudva – remélhetőleg – szombaton Babómmal elmentünk a Fővárosi Nagycirkuszba kínai akrobatákat lesni. Tény, hogy marha jól mozognak ezek a töppedt ferdeszeműek, de valahogy a cirkusz feelingje az mégiscsak a kifestett bohócoktól és a vicces jelenetektől lesz olyan cirkuszos. Persze nem azt mondom, hogy nem volt jó, csak…

Drum’n’Bass

A pénteki nagymelegben való gürcölés után hamarabb térhettem haza otthonomba mint az megszokott, így örömmel feküdtem le ágyikómba, hogy pihenjek egy picit. Másnap punnyadás a melegben és…höhö…este drum’n’bass partyra mentem szandimmal, lezzel, vattal, livivel, sapival, bunnyval. Igen, drum’n’bassre. Nem rockra. És jó volt. Kb azóta folyamatosan azt hallgatok, még most is az szól az mp3-omból….

Itt a nyár…

Tegnap kezdett úgy istenigazán realizálódni bennem, hogy elkezdődött a vizsgaidőszak és még gyakorlatilag egy betűt se tanultam rá. Ezzel szemben ott van az az érzés is, hogy meleg van, hivatalosan is megkezdődött a nyár ugyebár és nekem tanulnom kell, ahelyett, hogy a napon süttetném a hasam. Mindezekért cserébe július-augusztusban olyan szinten ki fogom tombolni magam…

Orbitális hétvége #2

Úgy érzem a képeket nézegetvén, hogy ezt mégsem akarom megosztani a nagyvilággal, mert csúnyán összevissza volt mindenki. Folytatom inkább azzal, hogy a szombati hatalmas vihar utáni reggelen, kissé nehezünkre esett összekaparni magunkat – és egymást. De végül great success. Napi program: pancsi, égési sérülések ápolgatása, sátorban pókerezés és rajzolgatás. Kaptam egy mindent látó szemet a…

Orbitális hétvége

Úgy kezdődött az egész, hogy pár idióta húszéves le akart menni a Velencei tóhoz sátorozni. Tök jól kifundálták az egészet, habár kicsit késtek és valaki még le is bukott, hogy igazából nem vonattal megy hanem kocsival, de végül is épségben megérkeztek Gárdonyba. Igazából ezek mi voltunk. Péntek délután becsomiztam mindent a csodálatos kék színű Coltba…