A Triglavszky család kalandjai – első rész

Fogj nyolc fiatalt, pakold be őket két autóba, induljatok el Szlovénia irányába és meg se álljatok Kranjska Gora-ig. Dö ultimét természet experiensz! Ausztria, Románia és Szlovákia után végre eljutottam egyik legkisebb szomszédunkhoz is hét barátommal együtt. Az egyik fő cél, ami az utazás – illetve annak a földrajzi desztinációjának – apropójául szolgált, a Triglav megmászása volt, de természetesen alaposan kihasználtuk az egy hetet a környék többi látnivalójának felderítésére is. “Rövid” képes beszámoló következik nyolc, húszas-harmincas éveiben járó magyar állampolgár főszereplésével…öveket becsatolni, Attila vezet!

alfa romeo 156 utazás egy ember kidugja a fejét az ablakon és lóbálja a nyelvét mint egy kutya

Fotó: Laki Dávid

Ricsi utazik – hurrá nyaralunk!

Eredetileg egyébként Norvégia volt az első ötlet, de azt anyagi fedezet híján elnapoltuk jövő nyárra és jól kitaláltuk helyette a Triglav Nemzeti Park környékét, mint egy jó alternatíva. Még januárban előre lefoglaltam a szállást Airbnb-n, amelynél asszem nehezen találhattunk volna jobbat. Egyrészt az egy hét (7 éjszaka) fejenként 35.000 Ft-ba került, másrészt egy három szintes, több hálószobás, fullosan felszerelt kéjlakot kaptunk ennyiért, olyan kilátással, hogy egy egész napot el tudtam volna tölteni a teraszon, nyálcsorgatva nézelődéssel. És a fullosan felszereltet értsd úgy, hogy minden volt, a szó legteljesebb értelmében. Azonnal, anyagi ráfordítás nélkül költözhető, még mosószert vagy fűszereket sem kell venni.

Na, egy ilyen helyre érkeztünk meg vasárnap délután tetemes mennyiségű vertikálisan zuhanó vízcsepp kíséretében. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk első este nem főzünk, inkább kipróbáljuk a szomszédban lévő Milka Restaurant szolgáltatásait, úgyhogy hirtelen pozícióváltással áthelyeztük magunkat a szomszéd épületbe, ahol pár meglepően egyforma frizurájú, enyhén betépett pincér eszkábált nekünk egy asztalt evőeszközökből…volt egy kis bizonytalanság bennünk, hogy most valami nagyon “fine-dining” helyre kerültünk, vagy egy orbitális átverés részesei lettünk. Végül elég hamar kiderült, hogy előbbi…

Házi ricottával töltött leveles-tészta-gyűrűk lazackaviárral
Abált marha steak grillezet zöldségekkel…én meg fordítva fogom a kést

Ízlelő bimbóink orgazmusra kényszerítése után (ja, nem) vissza sprinteltünk a házba és én személy szerint még kifőztem 30 deka fusili-t és nyakon vágtam egy kis paradicsom szósszal, hogy jól aludjak. Este még gyorsan végigpörgettük, a lehetséges programokat, illetve megbeszéltük, hogy melyik napok lennének alkalmasak az időjárási ablakok függvényében a Triglav csúcsának meghódítására. Egyébként csináltam kis “napkártyákat”, amelyek – értelem szerűen – 1 napos programokat tartalmaznak, hogy gyorsan tudjuk megtervezni egy-egy este a következő nap eseményeit. Hátha valakinek még jól jöhet, ezért ingyen és bérmentve közzéteszem eme alkotásom, ha szeretnéd letölteni kattints ide!

kupaktanács a másnapi programról illetve a triglav megmászásáról

1.nap – Bled

Hétfőn reggel, amíg a többiek végtagjaikat szanaszét hagyva hevertek félájultan az ágyikóikba én kimentem egy rövid sétára a ház körül. Az ajtón kilépve nagyságrendileg 25-26 lépésen belül beleütközik az ember a Jasna tóba, ami strandolható, sétálható, és tök mellékesen még marha szép is. Csak úgy véletlenszerűen ellőve a telefonommal kismillió képet, az alábbi csak egy a sok közül…ilyen szar környéken kellett kibírnunk egy egész hetet…szörnyű volt!

Jasna tó háttérben a Razor csúccsal Kranjska Gorától délre

Miután visszatértem, már nagyrészt ébredeztek a pajtik, úgyhogy a szekrényben talált kávénak nevezett fekete porból főzött löttyöt kortyolgatva meg lett beszélve, hogy a mai terv pancsolás lészen. Egyébként nem értem, hogy ennyire közel az olasz határhoz, hogy a nyavajába nem képesek normális kávét inni? Mindenhol a török kávé megy, vagy valami agyon vizezett ihatatlan mosogatólé. Mindegy, zárójel bezárva.

Mielőtt belevetettük volna magunkat a festői környezetben hullámzó Bled-i tó habjaiba azt terveztük, hogy megtekintjük a helyi látványosságnak számító Vintgar-szurdokot, de a parkolást sikeresen abszolválva – az autókkal sűrűn benőtt réten – egyből a bejárat felé indultunk, ahol hamar realizáltuk, hogy itt bizony akkora mennyiségű embertömeg zsúfolódott össze, amelyre nem igazán van jelenleg számottevő igényünk. Még egy jó fél órát bolyongtunk a gépjárművekkel tóparti parkolóhely után kutatva, mire végre belehuppantunk a fürdőrucikba és vadul csapkodni kezdtük a víz felszínét csápjainkkal. A nap nagy részét eme tevékenység töltötte ki, amelynek része volt a stégről való ugrabugrálás, a csevapcsicsák elpusztításának missziója és beúszás a szerelmesek szigetére. Utóbbinak nem ez a neve (ha van neki egyáltalán), de van rajta egy templom, aminek a harangját a monda szerint, ha egy pár egyszerre kongatja meg, akkor örökké együtt maradnak…juj de rimiromi…egész nap zengett az a kurva harang, mert sorban álltak a hős szerelmesek, hogy ráncigálják a zsinórját.

Ilyen csúnya vagyok úszás közben
“Ugorjunk együtt fejest” – ja nem

Miután kipancsoltuk magunkat még felsétáltunk a fellegvárhoz, ahol aztán a 10 eurós belépőt sokallva inkább sarkon fordultunk és kerestünk egy ingyenes sziklát ahonnan ugyanúgy megtekinthettük a tavat. Ezt követően komótosan visszabandukoltunk a kocsikhoz és visszatértünk Kranjska Gorába, ahol sétáltunk egy kicsit a “belvárosban”, majd kemény srácoknak álcázva magunkat a Jasna tóban is fürödtünk egyet hárman. Olyan hideg volt a víz, hogy az centiméterben kifejezhetetlen..

bled vár a sziklán

bledi tó felülről

fűnyíró traktor tákolmány
Mérnöki remekmű Kranjska Gora utcáin

2-3.nap – A Triglav meghódítása

Korai indulással kalkuláltunk, de ez azért annyira nem volt sikeres vállalkozás. Hogy egy klasszikust idézzek: “határeset, elfogadom”. Délelőtt 11 óra volt, mire leparkoltunk, felcuccoltuk magunkat és nekikezdtünk a hosszú sétának a Vrata völgyben.

Hogy egy kis földrajzi fun-fact cunamit is zúdítsak rátok, hadd válaszoljam meg a néhányatokban jogosan felmerült kérdést: Mi a jó fene az a Triglav? Először is a Wikipédia emígyen tesz említést róla:

A Triglav Szlovénia és a Júliai-Alpok legmagasabb pontja (2864 m). Az elnevezést alakja után kapta a csúcs, mely Bohinj felől háromfejűnek (szlovénül tri-glav) néz ki. Egy másik elmélet szerint azonban a régi szláv pogány istenről, Triglavról kapta.

A hegy északi oldala – a Vrata völgy felől – gyakorlatilag egyetlen monumentális sziklafal, amelynek a közepén ékeskedik, kis bütyökként kiemelkedve a csúcs, tetején az Aljazev Stolp-nak nevezett fémházikóval. Ebből az irányból a legnehezebb, legtechnikásabb a feljutás, ellenben a legszebb is. Három variáció áll rendelkezésünkre innen, melyek nehézségi sorrendben a következők: Prag (A/B), Tominsek (B), Bamberg (C/D). Mi a Prag utat választottuk, amely először a Kredarica és a Mali Triglav közötti nyeregben található Triglavski Dom turistaházhoz érkezik és onnan csatlakozik be a Mali Triglavon keresztül vezető, csúcs felé haladó gerincútba. Egy apró áttekintő térképért kattints ide!

A kocsikat az Aljazev Dom előtti sorompós parkolóban hagytuk, ahol a nagy tumultusból sejteni lehetett, hogy nem leszünk egyedül a hegyen. A völgyben a hatalmas északi fal felé bandukolva még mindhárom útvonalvariáció együtt halad, érintik a jelképes óriási karabiner szobrot, hogy aztán először a Tominsek út térjen le balra, majd pár-száz méterre a faltól kettéváljon a Bamberg és a Prag is. Mi ezen a ponton balra fordultunk és rögtön az elején megkezdtük a kapaszkodást a sziklákba dübelezett, 10-15 centis fémrudakba. A nagy meleg eléggé hátráltatóan hatott a tüdőkapacitásunkra, de reménykedtünk benne, hogy az északi fal majd a napsütés egy részét árnyékká változtatja, ahogy araszolunk felfelé.

A híres északi fal (North Face) tetején a felhő mögé bújó Triglavval

Az meredeken emelkedő út első szakasza nem különösebben problémás, inkább combot és tüdőt igényel, semmint komolyabb mászótudást. Ezen a gyors emelkedésű szakaszon túljutva aztán a következő 3-400 méter szintet törmelékes, kavicsos emelkedőn kell teljesítenünk, hogy az 1700-1800 méteres szintvonalak környékén aztán szembe jöjjön az első érdekesebb kihívás: egy 10-15 méter magas, függőleges fal, amelyet drótkötéllel biztosítottak. Itt ha úgy érezzük, érdemes beülőt és via ferráta kantárt magunka aggatni, fő a biztonság. Nálunk kantárból kevés volt, így én két hevederből és karabinerből eszkábáltam magamnak rögtönzött biztosító szettet, de végül nem használtam, mert úgy ítéltem meg, hogy az akasztgatással csak a falon töltött időt növelem, ráadásul egy kezem mindig foglalt lesz és egy statikus hevederbe beleesni amúgy sem életbiztosítás. Egyébként más túrázók sem nagyon használtak biztosítást ezen a szakaszon (meg amúgy sehol), a lépések stabilak, nem csúsznak és rengeteg kapaszkodó van, így kis odafigyeléssel nem lehet baj.

via ferrata klettersteig felszökés a triglav északi prag elnevezésű útján

Ezután egyre jobban eltűntek a növények és egyre több fix sziklás tereppel találkoztunk, gyakrabban jöttek a falba fúrt kapaszkodórudak is és egy-két helyen a sodronyok is jó szolgálatot tettek. Kicsivel kétezer méter fölött van vége a meredekebb falnak, 2088 m-en fut össze ismét a Tominsek és Prag út, innentől egy csipkézett, gyönyörű és érdekes karsztfennsíkon araszoltunk tovább a házig. Útközben láttunk zergéket, meg persze rengeteg gyönyörű virág nő még ilyen magasan, ilyen zord körülmények között is. A fennsíkon tök jól megfigyelhető a víz munkája, sok helyen hatalmas barlangokon-víznyelőkön, máshol csak kis repedéseken érhető tetten a nagyobb vízhozam elszivárgásának iránya. Havasabb időjárás esetén komolyan figyelnie kell az erre tévedő turistának, hogy hova lép, mert egy masszívabb hófolt befedheti a keskenyebb repedéseket, ahova azért még az ember lába, vagy akár egész teste jócskán beférhet. Szerencsére így augusztus közepén ebben a magasságban azért csak az árnyékosabb, eldugottabb kis zugokban jelezte egy-két kisebb koszos hófolt, hogy, ez már bizony nem a Hármashatár-hegy.



Körülbelül hét óra környékén érkezett meg mindenki a háromszáz férőhelyes Triglavski Dom-hoz, ahol az előző számot figyelembe véve elég jól leírja az állapotokat, ha azt mondom: közel telt-ház volt. A szegényes ételválasztékból mindenki kiválasztotta az igényeinek megfelelőt, majd szomorúan konstatálta, hogy az amúgy is méltán kevéssé híres szlovén konyhának nem tesz jót, ha a fenti körülmények miatti törvényszerű minőségromlást is hozzászámoljuk. De legalább nagy adagok voltak.

A szálláshelyünkként szolgáló ágyak számait és a kis blokkot kézbe véve konstatáltuk, hogy az előzetesen kinézett 26 euró helyett, csak 13-at számláztak ki 6 ágyra (50% kedvezmény), és csak a maradék kettőt kellett teljes áron fizetni. Éles logikával arra jutottunk, hogy ez biztos valami családi akció….de akkor ki az anya és ki az apa? Nem mennék bele a részletekbe, már nem is emlékszem pontosan, hogyan érkeztünk meg oda hogy valahogy végül Zoli lett “Apa” és….dobpergés….én lettem “Anya”. Zolit még mondjuk értem, mert ő volt a csapatban a rangidős…de….áááh hagyjuk is. Egyébként ez innentől kezdve a nyaralás végéig kísért minket, innen ered a bejegyzés címe is :)

Anya és Apa megtervezik a másnapi utat

Matraclágerben aludni egyébként egy külön bejegyzésre elég élményt nyújtó program. Az este alaphangját a horkolás, a forgolódás és az itt-ott szégyenlősen vagy épp agresszíven kirobbanó fingorászás lágy szólamainak keveredése adta meg. Az már részletkérdés, hogy alig volt levegő, hogy 2 másik tele szobán keresztül vezetett az út a mienkhez, ahol már alapból 10-15 másik túrázó aludt, hogy valaki kiborított éjjel a táskákra egy doboz sört és egy üveg vizet, vagy hogy (valószínűleg ugyanaz a) valaki lenyúlta az én 4 euróért vásárolt vizemet.

Reggel mindenesetre közel sem kipihenten kezdtük meg a készülődést a csúcstámadáshoz, melynek egy biológiai vis maior következtében csak öten vágtunk neki.

A háztól a Triglav felé vezető út már messziről jól láthatóan kihívásokkal teli, közelről nézve meg aztán hajaj. Ráadásul viharos erejű szélre és közel sem meleg hőmérsékletekre ébredtünk, így az előző napi rövidnadrágozás után előkerültek a softshellek és polárok. Ettől függetlenül azért itt is volt egy-két elmebeteg, aki sportcipőbe és rövidnadrág-rövidujju pamut póló kombóba futott fel a hegyre. Hogy Dávidot idézzem: “ez hazugság, hogy ezek nem fáznak”.

A Mali Triglavra (Kis-Triglav) felvezető út nagy része kimerül egy meredek A/B-s ferrátában, ami szerencsére jól biztosított. Ezt ki is használtuk, mert az erős szél miatt egyáltalán nem éreztem én személy szerint kifejezetten stabilnak a létezést. A kis csúcsot magunk mögött hagyva aztán egy kitett gerinc vezet végig az Aljazev Stolp-ig, hol drótköteles biztosítással, hol minden biztosítási lehetőség nélkül, látszólag teljesen logikátlan váltakozásban. A csúcs persze aznap is felhők mögé bújt, így egy nagy fehér katyvaszon kívül nem sok látszódott az amúgy valószínűleg páratlan kilátásból.

Triglav gerinc klettersteig

Fotó: Laki Dávid

A két csúcs közötti éles gerinc

A csúcsról – a kötelező fotózkodós köröket letudva – elég hamar lejutottunk, majd a többieket összeszedve visszafelé vettük az irányt. A hegyről való lejutáshoz is a Prag útvonalat vettük igénybe, melynek a kavicsos, törmelékes szakaszai azért alaposan megizzasztották a térdeket. A karsztfennsíkon még egy zergecsalád is tiszteletét tette, sőt a kos kissé félszegen beszédelgett az általunk és még egy másik csapat turista által alkotott frontvonalba, hogy aztán a szituációt felismerve egy rövid jól látható vacilálást követően keresztül vágjon az emberek között nyílt kisebb részen. A késő délutáni órákban érkeztünk vissza a Vrata völgy komótosan csordogáló patakjához, ahol felfrissülésképpen lábat mostunk, kávét főztünk és felkészültünk a hazaútra.

Az autóknál még egy adag grátisz süteményt és csokoládét is találtunk, amolyan égi gratuláció gyanánt. Nyilván valakik már nem akarták hazacipelni és inkább átadták a legközelebbi arra járónak (akik történetesen mi voltunk). Este természetesen a pihenésé volt a főszerep, meg a kajálásé, este tizenegykor már senkit nem talált volna ébren az arra járó betörő.

A hét további része is a fenti három napnak megfelelően izgalmasan telt, pár nap múlva innen folytatom a Triglavszky család Júliai Alpokban történt kalandjait. Legyetek jók addig is!

Folytatás a második résszel »