Ars Zenetika Gustus #4: Igorrr

Egy olyan együttest (zeneszerző-előadót) szeretnék ezúton most bemutatni a kedves olvasótáboromnak, amely jócskán túlmutat a korábban már mélyrehatóan kielemzett, a műfajok határmezsgyéjén lépdelő zenekarok megemésztésének nehézségein. Vannak azok a stílusok, amelyek keveredése már a kreativitás potenciáljának egy eddig megközelíthetetlenül elmeháborodott csücskét célozza meg. Azaz, hogy nekem eszembe sem jutna a jazz-t, a barokk-ot, az operát, a drum’n’bass-t és a hardcore deathmetált egyetlen turmixba keverni különböző effektekkel, hörgésekkel és ordibálással. De épp ezért szép a világ, mert másnak viszont eszébe jut. És bármennyire is beteg képet fest így elolvasva a fenti összetevőkből tákolt remekmű, valójában egy nagyon tudatos és szépen felépített zenekari és zeneszerzői bravúr mindaz amit az Igorrr-nak sikerült megvalósítania.

Figyelmeztetek mindenkit, nem egy könnyen emészthető munkásság az amit ez a csapat (egyén?) összehozott. Természetesen a Jazz-t itt nem úgy kell érteni, hogy lágy nyújtott félhangokkal operáló “coffee-table” muzsikát szőttek a dalaikba, hanem hogy a számaik törzsét alkotó kemény metáltól idegen, oda nem illő, a jazzben megszokott törések, félhangok, diszharmóniák színesítik az amúgy sem túl unalmas tételeket. A zenekar weboldalán azt írják, hogy a fő meghatározó inspirátoraik közé tartozott a Meshuggah (extrém metal, progresszív metal, djent), Chopin (a romantikus éra zongoristája, zeneszerzője), a Cannibal Corpse (death metal), Bach (barokk klasszikus zeneszerző), Domenico Scarlatti (szintén, csak kevésbé ismert), a Taraf de Haidouks (román népzenei együttes), és Aphex Twin (elektronikus ambient és DnB). Hát már ebből a felsorolásból is látszik, hogy valójában az Igorrr mentorai a zenevilág Öngyilkos osztagának is tekinthetőek ebben az összeállításban…

A zenekar maga egyébként valójában az internet bugyrai szerint egyetlen ember: Gautier Serre. Ő egy zeneszerző és előadő, ő verbuválta össze ezt a három fős csapatot, melyben ha jól tudom gitárosként működik közre (meg amúgy ordibál :D). Rajta kívül a többi tag folyamatosan változik, de az új album legtöbb szerzeményén Laure Le Prunenec hangját hallhatjuk női vokál szerepben, mint üde színfolt a sok kemény betét között. Ő egyébként szintén Gautier-el karöltve hozta létre a Corpo Mente nevű formációt, amely sokkal lágyabb, de hasonlóan bonyolult hangzásvilágra épít. A hölgy egyébként megérne egy külön bejegyzést, elképesztően egyedi hangja van és meglepően jól keveri az áriás, operás szakaszokat a hirtelen jazz-es, rekedtes vagy épp metálos, üvöltős váltásokkal:

Na, de visszatérve az Igorrr-ra, ez az a fajta zene, ami tuti hogy mély érzelmeket vált ki az emberből. Kevésbé bonyolult zenékhez szokott füleknél haragot, undort vagy értetlenséget, a keményebb vonalas hallgatóknál komplett ASMR élményt, de bárkinél előjöhet szomorúság, röhögőgörcs és nyugodt szemlélődő békesség egyaránt. Ők azok akik mellett nem lehet legyintve elmenni.

Önmagában a hörgős, értelmetlen zúzást nem szívlelem, nem hallgatok Anal Nathrakh-ot, vagy Batushka-t, de valahogy Gautier agyszüleményei mégis eljutnak hozzám érzelmileg és hangzásilag. A youtubeon a Problème d’émotion című számuk alatt, egy rövid de velős hozzászólás vezeti testhosszal a népszerű megnyilvánulásokat: “I can’t doubt it anymore you’re one of the most important artist of this era.” – azaz nem kételkedem benne többé, hogy ti egyike vagytok korunk legfontosabb művészeinek. Kíváncsi vagyok, hogy 50 vagy száz év múlva ha visszatekintenek a zenetörténelemre, akkor mely számok és előadók lesznek számon tartva, mint akik hozzájárultak kreativitásukkal és látásmódjukkal (hallásmódjukkal?) a zenevilág színesítéséhez.

A Problème d’émotion egyébként az első szám volt tőlük, ami úgy igazán megragadott, és annak ellenére, hogy nagyon mély, szomorú érzelmeket közvetít, közben annyira szép és magával ragadó, hogy az ember könnyek közepette is megnyomja azt a rühes replay gombot. És itt jön egy kis filozófiai, pszichológiai interpelláció:

Az emberek nem viselik el a fájdalmat! Nem akarnak rossz érzéseket megélni, igyekeznek szabadulni tőlük amilyen gyorsan csak lehet bármilyen eszközzel. Én is ilyen voltam és még vagyok is. De tudatosan rá kell ébredni, hogy ez nem vezet sehová! Ha pánikszerűen meg akarjuk szüntetni a szomorúságot, a fájdalmat, a kínt, a szenvedést, annak csak az lesz az eredménye, hogy elnyomjuk ezeket, felülírjuk, eltereljük a figyelmünket. Végeredményben belülről emésztenek, plusz kapunk egy kellemes szorongást mellé, hogy nehogy újra felüssék a fejüket. Éljük meg a fájdalmat! Azok is mi vagyunk és része az életünknek. Tanuljunk meg szenvedni, hogy aztán amikor kell önfeledten lehessünk boldogok. És tanuljuk meg élvezni a negatív érzelmeket közvetítő dolgokat. Ami lehet egy nagyon jó drámai előadás a színházban, lehet egy szomorú hangulatú festmény, de lehet egy mély szenzitivitással operáló zeneszám is. Attól mert nem az az üzenete, hogy az élet szép, bulizzunk, de boldogok vagyunk, csak a jó dolgok számítanak, attól még egy muzikálisan, érzelmileg tökéletesen felépített és gyönyörű szerzemény lehet. Ha csak a vidám dalokat lehetne élvezni, akkor a moll akkordokat, hangsorokat ki is kukázhatnánk a zeneelméletből, mint amolyan “van de minek?” kategóriát. A Problème d’émotion egy csodálatos szám, elképesztően tudatosan, lassan építkező, modern és klasszikus elemeket egyaránt ötvöző mestermű! És ezzel nem azt mondom, hogy muszáj tetszenie, nyilván ez szubjektív! De merjük élvezni a szenvedést! A “Psych Art” rovat zárójele bezárva.

Gautier sok mindennel kísérletezik egyébként a konkrét zeneszerzői tevékenység mellett, melyek már tényleg eléggé határterületnek számítanak. Készített például egy számot arra építve, hogy egy apró zongorának a billentyűit teleszórta magokkal és berakta a baromfi udvarba. Természetesen a madarak ahogy csipegették a tápot nyomkodták a billentyűket is, emberünk pedig a rögzített anyag mögé szőtt egy kisebb zenei aláfestést, amibe beleillett a csirke-szimfónia “dallama”. Bármennyire is elmebetegnek hangzik, működik a dolog.

Persze más alkotókat is megihletett az Igorrr kőkemény tudatos komplexitása és már létező vizuális kreálmányokkal kombinálva tovább fokozták azok érzelmi üzenetét. Ilyen például a Steve Cutts által készített Man című animáció, amelyre tökéletesen ráillik az együttes Grosse Barbe című száma!

Egy francia együttesről lévén szó, amely jelenleg még csak éppen hogy kitört az “underground” keretei közül, meglepő lehet, hogy októberben a Budapest Park nagyszínpadán fognak fellépni. A kedvezményes jegyek már el is fogytak, így csak 4000 Ft-os normál áron juthatunk hozzá. Kíváncsi vagyok, vajon mennyire lesz telt-házas a “buli”. Addig is követhetitek a Spotify-on létrehozott playlist-emet, amelyet főleg Gautier munkásságának szenteltem (Corpo-Mente és Igorr számokat gyűjtök rajta), de előfordulhat majd egy-két hasonló szerzemény más előadóktól is:

(A lista borítóképét én készítettem az ieUD egy képkockájából és Gautier önarcképéből