Mai matek: Népszerű ? jó!

A napokban olvastam egy cikket egykori kedvenc együttesemről, akik nemrég ünnepelték leghíresebb albumuk kiadásának 15. évfordulóját. Az együttes a Linkin Park, de a mondanivalóm ennél sokkal mélyebb rétegekbe kívánkozik. Az ízlés szubjektív. Nem létezik egységesen elfogadható jó semmilyen művészeti ágban, sem politikai irányzatban. Előbbinél teljesen mást jelent mindenkinek ugyanaz a festmény, zeneszám, vers, vagy bármilyen egyéb alkotás. Utóbbinál pedig nem lehet azt mondani, hogy valami fekete vagy fehér, mert sok függ a rendszerben helyet foglaló emberektől és a rendszeren belül érvényes szabályok alkalmazási módjától is. Demokrácia keretei között is lehet csődbe juttatni és szenvedésre kárhoztatni az embereket, illetve diktatórikus keretek között is elképzelhető harmonikus és virágzó társadalom, csak a megfelelő embert kell a megfelelő helyre ültetni. Mi akkor a probléma? Elég egyszerűnek tűnik. Valójában nem az. Aki elkészít egy műremeket, annak esetleg nagyon sok munkája van benne és ha egy másik alkotó egy sokkal egyszerűbben kivitelezhető alkotással nagyobb elismerést kap, az könnyen szülhet irigységet, vagy legalábbis igazságtalanság érzetet. Ez persze butaság, hisz a művészetben pont az a szép, hogy nem a befektetett energia függvénye, hogy valami jó vagy sem. Ennek ellenére az emberi érzelmek így működnek. Ennek az önkéntelen reflexnek pedig ki vannak téve az átlag emberek is, akik valójában csak fogyasztói a művészetnek. Ha nekem tetszik, szerintem jó, akkor neked miért nem? Te hülye vagy, nincs érzéked hozzá, alul-művelt proli vagy, utállak! Pedig, lehet az ő érzelmi hátterével nekünk is tetszene. De nem is ez a lényeg, hanem hogy egy szubjektív téma kapcsán az emberek képesek az egymással való szociális kapcsolataikat kockáztatni. És itt jön a képbe a politika is. Mielőtt azonban erre rátérnék, nézzük meg mit is jelent egy szubjektív környezetben az hogy jó és mi alakítja ki a népszerűséget?

A 2000-es években is meghatározó volt az MTV-s megjelenés, viszont a MySpace-korszak kezdetéig még pár év hátravolt. Itthon nemcsak a Z+ (később Viva+, majd VIVA), de még az RTL Klub is sugárzott mindennap klipeket délután a Klip Klub nevű műsorban, vagyis még mindig a tévé volt a tömegek ízlésformálója, a hazai rádiós piac túlságosan ráfeküdt a népligeti suttyódiszkók stílusára (igen, rád nézünk Roxy Rádió és Rádió 1), vagy szimplán generikus popzenére (a Juventuson vagy a Danubiuson).

Ezért a fiatalabb, alapvetően a mainstream médiából tájékozódó korosztály (vagyis akiknek nem voltak zenebuzi szülei, testvérei, haverjai, vagy nem olvasott szaklapokat) választhatott, hogy kamu rapper lesz, Britney Spearst vagy Christina Aguilerát hallgat, vagy nyakkendős-converses punkot, esetleg keményebb arcként rápörög a nu metálra. Ebbe a fejetlenségbe érkezett meg a Linkin Park 2000-ben a Hybrid Theoryval. – via index.hu

Magyarország média fogyasztási szokásait tekintve is le van maradva vagy 20 évvel a nyugathoz képest. Nem hogy a 2000-es években, de még a mai napig is meghatározó ízlésformáló a tévé, elég csak arra gondolni, hogy hány Megasztár, X-faktor meg a jóég tudja még milyen tehetségkutató műsor dönti a nézettségi rekordokat jobb esetben középszerű döntősökkel, miközben felmész a Youtube-ra és három másodperc alatt negyven különböző tehetségesebb zenészt, énekest, bűvészt stb találsz. Az átlag ember sznobnak és/vagy melegnek tart, ha megtudja, hogy jazz-t, ne adj isten komolyzenét hallgatsz és ha azt mondom nem tetszik valami, a mai napig döntő érvként hangzik el, hogy de hát Spotify toplistáján az első tízben van. Miért? Mert erre szocializálódott a társadalom és ezt gondolja jónak, ezt szereti és ezt jó érzés neki hallgatni.

Annak ellenére, hogy hangsúlyozottan szubjektív témakörről van szó, azért a művészeti és politikai szférában is vannak szaktekintélyek, akiknek a szavára azért általában illik hallgatni. Ez a szó viszont többnyire nem korrelál a populáris nézetekkel/ízléssel.

fluimucil népszerű de miért Ábel Trump

Azért mert a társadalom nagy részének sok mindent nehezebb megértenie – csak úgy mint fluimucil Ábelnek – és genetikailag úgy vagyunk kódolva, hogy a kisebb ellenállás felé mozduljunk. Egy könnyebben emészthető zene, vagy egy egyszerűbben érthető politikai üzenet (“olcsóbb lesz a villanyszámla!”) mindig népszerűbb lesz egy komplexebb muzikalitást hordozó dallamnál, vagy csak egy mélyebb gazdasági ismeretekkel magyarázható döntésnél (“miért baj hosszú távon az, hogy állami nyomásra csökkentjük egy gazdasági alapon, piaci versenykörnyezetben működő vállalat árait”). A zenében vannak számok, amit tényleg csak akkor lehet igazán élvezni, ha leülünk és rákoncentrálunk az egyes szólamokra, elkülönítjük a különböző hangszereket és mintegy meditatív állapotban átadjuk magunkat a zenehallgatásnak. Az átlag embernek nincs ideje (vagy türelme) ilyesmire. Egy olyan direkt kijelentéshez, mint a rezsicsökkentés, vagy hogy “megvámolunk mindenkit aki elvinné a termelését”, nem kell elgondolkodni. Mindenféle konverzió nélkül eljut az üzenet bárkihez…közgazdászhoz, bolti eladóhoz, és a segédmunkáshoz is. De attól mert sokan támogatnak/szeretnek valamit/valakit, attól az még nem lesz jó!

Így jutottunk el odáig, hogy 2016-ban megszavazták a Britek az EU-ból való kilépést, miközben a Google leggyakrabban beütött kifejezése a szigetországban a “what is the EU” volt aznap. Illetve így lehetett egy demokratikus országban azt elérni, hogy két olyan emberből kellett választania az isten adta népnek, akik közül az egyik csendben korrupt, a másik meg hangosan hülye. Szabadság, egyenlőség, testvériség! Mondták 1789-ben. Azóta Hitler és Sztálin már kicsit túlgondolta az utolsó kettőt….most úgy tűnik a világ kezdi túlgondolni a szabadságot. De azért figyeljünk arra, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy következmények nélkül lehetünk hülyék….ami népszerű nem biztos hogy jó is, de a levét azért majd megisszuk!