Talpra magyar, költözz haza!

“Fake it, ’till you make it” – tartja egy ősi dakota mondás. Ez az igazság megközelíthető több különböző terület felől is – úgy a racionális lélektan, mint az ezoterika irányából. Magyarország szempontjából a probléma ott kezdődik, hogy ez nem csak egyén szinten igaz, hanem ugyanúgy működik tömegpszichózisként. Ha azt olvasod nap mint nap mindenhonnan, hogy neked milyen szar, akkor elhiszed…ha mindenki elhiszi, tényleg szar lesz.

A magyar nép egyébként is hajlamos eldramatizálni a helyzetét, úgy is mondhatnám kifejezetten fogékonyak vagyunk a depressziót kiváltó ingerekre. Valahogy igényünk van rá, hogy szarul érezzük magunkat, mert ha minden rendben van, akkor az gyanús. Egy ilyen közegbe bedobni tömérdek blogbejegyzést, cikket és egyéb médiatartalmat, ami arról szól, hogy itt most mindenki szenved és valójában ennél már nem is lehetne rosszabb, az olyan mint csukott tenyérben felrobbantani egy petárdát. Külső szemlélőként lehet vicces, de ha a te tenyeredben robban, nem biztos hogy röhögni fogsz.

Az ember nap mint nap azt hallja, hogy milyen nehéz itt Magyarországon, hogy ezt nem lehet kibírni, hogy húzzunk el innen a picsába. Oké, leszögezem, nyilvánvalóan vannak problémák. A kormányunk úgy bassza át az embereket, ami már több mint pofátlan. De! Nem gondolom, hogy aki akar az ne tudna érvényesülni és ne lehetne remek életet élni itthon is. Nekem is megvannak a siralmaim, a vágyaim amiket nem tudok még elérni és sorolhatnám. De ez nem a körülmények miatt van így, hanem mert egy lusta disznó vagyok és ahelyett, hogy napi 2-3 órában munka után azzal foglalkoznék, hogy fejlesszem magam egy jobb állás reményében, inkább edzek vagy nyomogatom a Hearthstone-t, amiben ráadásul még szar is vagyok. De eszembe sem jut ezért a kormányt hibáztatni, mert nem tehetnek róla. Sok mindenért tudnám a kormányt, az önkormányzatot, vagy akárki mást szapulni, de alapvetően a saját életminőségemet, a jövőm tervezhetőségét nem kifejezetten befolyásolják olyan mértékben, hogy azt kellene éreznem, így nem lehet élni.

Rengeteg betöltetlen állás van, szóval aki nagyon akarna tudna dolgozni. És igen, nem Nyugat-Európának megfelelő a bérszínvonal, de azért akinek legalább egy érettségije van, meg beszél egy nyelvet az egy elfogadható életszínvonalat fenn tud tartani. Nem azt mondom, hogy jól él, vagy hogy az önmegvalósításra sok lehetősége van, de aki önmegvalósítani akar, az lépjen tovább az érettségi szintjén, nem olyan bonyolult. És itt elnézést is kérnék egy-két szakma dolgozóitól: az egészségügyben, tűzoltóságon és közrendőrként dolgozó emberekre a fenti sorok nem vonatkoznak, mert ők tényleg nem tudnak sokkal több mindent tenni a boldogulásukért, mint hogy feketén dolgoznak a főállásuk mellett, vagy elhúznak a picsába. Ez tény. Én most a versenyszféráról beszélek.

Épp most beszélgettünk pár barátommal, akik kiköltöztek Ausztriába arról, hogy milyen is kint dolgozni. Sokan meglepődnének, de a magasabb fizetésekért cserébe magasabb elvárásokat kapnak a dolgozók. Itthon egy irodai dolgozó bemegy a munkahelyére, iszik egy kávét, elolvassa a híreket, kicsit szocializálódik…kint a fél órás ebédszünetet leszámítva, még a telefonodat se nyomkodhatod, mert rád lesz szólva. Ott a 8 órát másodpercre pontosan végigdolgozzák. És nem azt mondom, hogy itthon nincs olyan dolgozó aki magától is így működik, mert emberre válogatja, de ott megkövetelik. Akkor már inkább keresek kevesebbet, de jól érzem magam a munkahelyemen és van időm néha még a saját ügyeimet is intézni. Zárójelben megjegyzem, ők itthon sem kerestek rosszul, és saját bevallásuk szerint sem a pénz miatt költöztek ki.

Elég sok ismerősömről tudom, hogy hol dolgozik, milyen végzettsége van és nagyságrendileg mennyit keres. Lelkiismeret furdalás nélkül mondhatom, hogy mindenki a rászánt energiájának és idejének megfelelően van honorálva és senki nem él létminimum alatt, sőt. Persze, el lehet menni, de ha mindenki aki kicsit ambiciózusabb lelép, akkor tényleg csak a legalja marad itt, meg az aki szeret itt élni. Mert én igen, szeretek itt élni. Nem csak azért, mert itt van a családom és a barátaim, hanem mert szeretem Budapestet, szeretek a Pilisben bringázni, szeretek a Balaton partján henyélni, jobban szeretem a füves strandot a homokosnál, laktózérzékeny létemre nem tudnék túrórudi nélkül élni, és hiányoznának az olyan kultúrális kuriózumok mint például a Food Film Fighters a Toldiban, vagy a Momentán Nulladik óra. Hiányoznának a romkocsmák akusztikus koncertjei, a szabadtéri gerilla mozik, és úgy általában az, hogy magyar szót halljak…és akkor a bitang jó csajokról már ne is beszéljek…barney magyarország boldogulás öröm megélhetés munka

Nem keresek kiemelkedően, sőt be sem vagyok jelentve annyira amennyit keresek és még lakáshitelem is van. Igaz néha nem marad pénzem a hónap utolsó hetére és remegve várom a következő fizetésem, de minden évben el tudok jutni többször is külföldre, mindig van mit ennem, és néha néha még szórakozni is eljutok. Minden csak prioritás kérdése. Nem költök cigarettára sem alkoholra, igyekszem magamnak főzni és nem étteremben enni, kaját rendelni, BKV bérlet helyett biciklivel járok, edzőterem helyett otthon edzek, nem indítom el a mosógépet csak ha dugig tudom rakni, és minden ruhadarabra van egy maximum áram, ami fölött akkor sem veszem meg ha kibaszottul tetszik.

Persze lehet mondani, hogy de valakinek már a kajára sem jut pénze és elismerem tényleg van. De ez a bejegyzés most arról szól, hogy lehetne-e ez másképp ha nagyon akarja az ember? Persze hogy lehetne. Ha valaki még nincs 60 éves és olyan szakmában dolgozik, amiből úgy gondolja nem lehet többet kihozni…1 év alatt lehet új szakmát tanulni, akár ingyen is. Ha úgy érezném nincs kiút a jelenlegi végzettségemmel és nem keresek eleget, gondolkodás nélkül mennék hidegburkolónak, mert a jó kétkezi szakemberek nem keresnek rosszul. Leszarnám, hogy diplomás vagyok, ha csempézni kell ahhoz, hogy jobban keressek, akkor csempézni fogok. Egyébként még lehet jobban is élvezném, de ez egy másik téma…

A lényeg, hogy ne arra figyeljünk, hogy mi ömlik a médiából, hogy miért nem jó itt élni, hanem vegyük észre azt, hogy miért jó és tegyünk érte, hogy még jobb legyen. Ha értékeljük azt amink van sokkal szebb fényben fog látszani az is ami nincs, mert nem a hiányt fogjuk látni, hanem az elérendő célt. Ha mindenki abbahagyná most a kesergést, elkezdenénk egyszerre jól érezni magunkat, akkor már egy nagy lépést tennénk azért, hogy Magyarország kilépjen a krónikus depresszióból és sokkal többet tennénk a jólét felé, mint bármelyik kormány valaha fog. Mert nem a körülmények tesznek minket azzá amik vagyunk, hanem mi magunk, hiszen nincs lehetetlen, csak tehetetlen!

  • Lau

    Szerintem midrange druiddal próbálkozz!

    • Control Druidot és Control Priest-et játszom általában C’thun és N’zoth kombókkal :)