Túrázás és a magyar lányok hiányosságai

Mit ér a blog mi nem szolgál történetvel írójának életérül?
Mit érek én, ki nem zabolázza ujjait önnön krónikájának megírására vala?
Mit ér a toll, mi sosem fog papírt? Mit ér az ember kinek csend folyton a szava?

Túra, couchsurf, túra, meló, jóidő, bringa. Ezekkel tudnám összefoglalni az elmúlt időszakot. A Lizzard Outdoor égisze alatt első ízben nyíltan szervezett Spartacus ösvényes túra kifejezetten remekbe szabott lett. Rengeteg új értékes ismeretségre tettem/tettünk szert, bővült a kapcsolati háló, erősödtek a gluteus maximus-ok és folydogált a sörike a végén egyesek garatján lefelé. 19 fős tömeget számlált az esemény, és egyetlen vaddisznó sem sérült meg a táv 23 km-e alatt.

Nem sok idő múltán egy újabb külföldi potyautast fogadhattam szerény hajlékomban Chelsea személyében, aki az államokból érkezett egy évre Franciaországba és úgy gondolta, az egy hetes iskolaszünet ideje alatt Magyarország lesz a célpontja. Nyilvánvalóan az a tény, hogy a Couchsurfing intézményét használja az Európán belüli szálláskeresésre már előre vetíti, hogy egy nyitott és érdeklődő személyiségről van szó, de az egy hét amit itt töltött alapjaiban változtatta meg a magyar emberekről kialakult (amúgy sem túl pozitív) nézeteimet. Az első este amikor megérkezett kiderült, hogy vegetáriánus, így nem tudta élvezni a jó kis magyaros halászlét, úgyhogy inkább egy gomba paprikással kedveskedtem neki.

Másnap reggel nekivágtunk egy kis kirándulásnak, ami kis tanakodás után végül a Rám szakadék lankái közé szerveződött. Egy kétszer akkora hátizsákkal a hátán indultunk el mint amit én vittem és még ehhez hozzá kell tennem, hogy a hölgyemény 160 centinél is biztos hogy alacsonyabb (bár nem mértem meg). Mondanom sem kell, hogy az útvonalon embert próbáló sártenger, az átkelőket teljes mértékben elárasztott igen magas vízállású patak és csúszós létrák fogadtak bennünket. Ő egy (számomra) noname edzőcipőben tolta végig az útvonalat, egyetlen negatív megnyilvánulás nélkül. Ahol talált eldobott szemetet, azt automatikusan felszedte és magával vitte a legközelebbi kukáig. Voltak olyan helyek ahol még nekem is meg kellett erőltetnem magam, hogy ne merüljek térdig a patakba, de ott is szó nélkül végigmászott, sőt láthatóan élvezte.

couchsurfing magyar lányok hiányosságai
Chelsea-vel a Hősök terén

Ezt követték olyan apróságok, mint hogy magától intézett mindent (pl. vásárolt egy SIM kártyát, hogy tudjon netezni amíg itt van), nem problémázott azon, hogy a kutya szétrágta a cuccait mert nyitva hagyta a szoba ajtaját, minden gond nélkül leutazott Pécsre egy koszos Volán járattal (és vissza). Mindezek mellett pedig elképesztően érdeklődő, nyitott minden témára, 21 évesen öt éves terve van, tudja merre tart mit akar csinálni és arra is van elképzelése hogy ezt hogyan fogja megvalósítani. Ha bárki mond nekem egyetlen magyar nőt aki ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik és mindig mosolyog, folyamatosan pozitív, “take it easy” mentalistással, azt most azonnal feleségül veszem. Nyilván létezik ilyen itthon is, csak még nem találkoztam vele. Külföldre meg továbbra sem szeretnék menni (főleg nem Amerikába).

A következő héten (ami az elmúlt hét volt) László barátommal raktuk meg a szintén megáradt Holdvilág árkot. Az egyik legjobb dolog a túrázásban, hogy sehol máshol nem lehet olyan mély, elvont, érdekes, izgalmas beszélgetést folytatni, mint egy 20-30 km-es séta folyamán az erdőben. Ilyen például az emberi természet és viselkedés kérdései a bőrszín vagy egyéb fizikai megjelenés függvényében. Azaz, hogy mennyire megalapozottak az egyes előítéletek, miért helytelen az általánosítás és egyáltalán rasszista-e ázsiainak nevezni egy ázsiait?

Mivel az időjárás napról napra kegyesebb hozzánk, pénteken a szabadságomat kihasználva nyeregbe pattantam és idén először tekertem egy kicsit. Az előre tervezett útvonalat csont nélkül végig nyomtam, nagyon jól ment, jól éreztem magam. Itthonról elkerekeztem a Megyeri hídig, aztán azon által kelve Budakalász felé suhantam. Innen kezdődött egy kisebb nehéz szakasz, ugyanis Pomáz, majd Üröm felé kanyarodtam, ahol egy kellemes 9-10%-os emelkedő fogadott nem is kifejezetten rövid távon. Miután ezt leküzdöttem éreztem, hogy jól ment és hogy bírja még a lábam, gyakorlatilag erőlködés nélkül jutottam fel a Rókahegyi út tetejéig, ahonnan hazáig már csak könnyed gurulás volt. Tavaly az első nagyobb krúzolásom a Vár-ig vezetett és már akkor is meg akartam halni, ehhez képest ez egy elég erős kezdés volt így év elején…bizakodó vagyok. Valaki nem akar megdobni egy országúti bringával? Mondjuk egy Specialized Allez-el? Vagy egy Bianchi Nirone 7-el? Na?