Hülye táncok minisztériuma

Remélem mindenki érti a tréfát – illetve a kölcsönvett párhuzamot – és egy cseppet sem gondolja, hogy negatívan kívánok nyilatkozni a most következő elképesztő tehetségekről. Az élet sok területen bőkezűen bánt velem….okos vagyok, jóképű vagyok, nagy a ffff….ejem és még szerény is vagyok, de tánctudásért nem álltam kétszer sorban annak idején ez biztos. A kötelező köröket azért letudtam, megtanultam keringőzni és polkázni is tudok, mert az fontos….meg höcögni (kösz Janó). Alkalomadtán egy DnB party-n is elugrabugrálok azért, de nem vagyok egy mittomén…Varga Lacika, hogy mást ne mondjak. Na de a mai kor gyermekei olyan stílusokból is komplett táncformákat tudnak kihozni mint a dubstep, amit ha valaki először hall azt gondolja, hogy erre nem is lehet táncolni, sőt talán még nem is nevezhető zenének és arohadtéletbe kapcsold már ki azt a fúrógépet. Pedig mennyire hogy nemdebizony! A lényeg, amit ebből ki akarok hozni, hogy van egy-két youtube cölöb (amúgy Szegediesen), akik nekem nagy kedvenceim és mivel ez itt egy blog, most jól a képetekbe tolom ha már olvassátok. Tessék!

Marquese Scott (Dubstep)

Régi motorosról van szó, valójában 2 éve már hogy lesérült és nem gyártja a videókat, pedig előtte egy komplett Csillag születiket meg lehetett volna tölteni vele kihívók nélkül. WHZGUD2 néven fut (meg ne kérdezd miért). Az alábbi videót nézve elgondolkodtam azon, hogy az antigravitációs készüléket már rég feltalálták-e csak jól titkolják? Mindenesetre azannyakurvamindenit!

TakeSomeCrime (Electro Swing)

Őt valószínűleg elég sokan ismerik, de nem hagyhattam ki a listáról. Parov Stelar Catgroove című számát szerintem aki hallotta már valaha az nagy eséllyel ehhez a videóhoz társítja. Amúgy a srácnak sikerült elérnie, hogy a mai napig nem került napvilágra a világhálón, hogy mi a teljes neve, csak annyit lehet tudni hogy Mike és hogy kanadai, de Ausztriáliában él. Mindenesetre jól pörög a lába no!

B-Boy Junior (Breakdance)

Arról bizonyára megoszlanak a vélemények, hogy a break valójában tényleg tánc-e avagy egy ritmikus tornamutatvány, és eléggé eltérnek az egyes nagy nevek stílusai is. Nekem azonban már gimi óta nagy kedvencem B-Boy Junior, aki alapvetően eleinte elképesztő erejére épített és főleg a kézállással kombinált mozgásokkal apellált, aztán mivel egy idő után ez már nem volt elég a versenyeken való győzelemhez elkezdett nagyon jó elemeket beépíteni az electric boogie jellegű robot mozgásokból, illetve a “hagyományosabb” lendületből építkező mozdulatsorokból. Sikerült mindezt úgy, hogy továbbra is a tenyerén tölti ideje nagy részét. Ja egyébként ő hivatalosan Junior Bosila Banya néven lett anyakönyvezve.

Fik-Shun (Freestyle)

Valójában ez is Dubstep és a dubstep meg valójában freestyle…vagy mi. Nem értek hozzá, de őt is nagyon szeretem elképesztően nagy arc. A szám meg vicces. Mármint nem az enyém, hanem a zene. Haha…..I just leave it here