“Utóbeszéd” egy esküvő margójára

Ez a nap is eljött! Elkezdtek a barátaink elesni a harcmezőn, elvesztettük első bajtársunkat a házasság oltárán. Aminek természetesen nagyon örülök. Amiért ezt a bejegyzést most írom, az annak az okán lehetséges, hogy két pohár bor után felkészületlenül – önmagamat is meglepve – felálltam beszédet mondani kedves barátom esküvőjén. Sajnos mivel ez abszolút nem volt betervezve ezért egyrészt leizzadtam alsógatyáig, másrészt nem sikerült megfelelő formában összefoglalnom mondandómat. Ezt a csorbát szeretném most kikalapálni:

Zsoltit nagyon rég óta ismerem, emlékszem még arra, amikor egyik tesi óra után hetedik osztályban valahogy szóba került, hogy ki mikor született és megtudtam, hogy gyakorlatilag pár óra van kettőnk között. Aztán közben felnőttünk, de hiába mondtam Zsoltinak, hogy egy görög isten és Einstein szerelemgyermeke megirigyelné, ő azt mondta, hogy mindenképpen az igazinak tartogatta magát. Vagy legalábbis ilyen távolról én már így emlékszem. Aztán egy szép 2011-es nyáron közölte, hogy szeretne rövid időtartamú ingatlanbérleti igénnyel élni felém és akkor tudtam, hogy elvesztettem egy barátot. Cserébe az évek alatt kiderült, hogy helyette nyertem kettőt. Egy új Zsoltit, akivel bár ritkábban találkozom (ez természetes azt gondolom), de boldogabb, kiegyensúlyozottabb és mindenekelőtt érettebb. És egy Dominikát, aki mindezt elérte, és akinek egy szava sem volt soha, hogyha részegen üvöltözve hamisan karaokéztam a lakásukban. Persze továbbra is él mélyen bennem egy rossz érzés, amit már az esküvőn is elmondtam, de komolyan gondoltam: irigy vagyok. Mert a mai világban ritkán látni olyat, hogy az első nagy szerelem az valóban megtestesíti a “nagy Ő” ideálját, de úgy látszik még léteznek csodák. Én örülök, hogy Ti megtaláltátok ezt a csodát egymásban és remélem még sokáig irigykedhetnek rátok az emberek és köszönöm hogy megosztottátok velünk a szombat estéteket! :)

esküvő pohárköszöntő tószt dicaprio