Harag

brad pitt harag poszterÚjabb filmmel bővült a kötelező listám! Azaz egy olyan filmet sikerült megtekintenem tegnap, ami végre a háborúval mint témával jól kiegészíti az eddigi gyűjteményt, amelyet a fiataloknak kötelezően megismerésre felkínálnék a drog, a rasszizmus és a szélsőséges nézetek mellett.

A Harag nem egy könnyű film. Olyan naturalista módon mutatja be a második világháború végén Németországban harcoló amerikai katonák fásultságát és a harcokkal járó borzalmakat, hogy sokszor nekem is olyan érzésem volt, hogy hánynom kell. Mármint nem a filmtől, hanem attól, hogy mennyire egy darab húsként voltak kezelve a katonák – mindkét oldalon – és mennyire nem számított az emberek élete, legyenek bár férfiak, nők vagy gyerekek. Sok felemás kritikát olvastam tegnap óta, ezért szeretném a saját szemszögemből helyre tenni David Ayer alkotását.

Rengeteget lőnek benne ez kétségkívül igaz, de minden egyes jelenetnek, minden egyes kilőtt puska tölténynek, vagy épp páncéltörő gránátnak jelentése volt. Az első “nagyobb” csata nagyszerűen mutatta be, hogy mekkora túlerőt is jelent öt darab M4 Sherman egy szakasz gyalogos katona ellen (még ha aknavetőkkel a kezükben lapulnak a lövészárkokban is). Aztán a kisváros felderítése közben ízelítőt kaphattunk abból, hogy háborúban a saját nemzetünk emberei is csak annyit érnek mint egy golyó a fejükben és végül azt is bemutatták, hogy mekkora technikai főlényben voltak a németek Tigrisei az amerikai páncélosokkal szemben. Igyekeztem úgy megfogalmazni ezeket a kulcsjeleneteket, hogy ne lőjek le semmi fontosat. Összességében nagyon hitelesen és hatékonyan adja át a nézőnek a film a háború borzalmait és tényleg sikerül megértetnie, hogy mi is történik ilyenkor, hogy mennyire borzalmas is lehet a világ, ha az emberek egymásnak esnek.

Mindemellett persze ettől még nem lenne jó a film, de kapunk öt elképesztően jó színészt, mint a Harag (Fury) nevű tank legénysége, akik tökéletesen hozzák az ilyenkor szokásos kissé talán klisés szerepeket. Brad Pitt-et már ismerhettük a Becstelen Brigantik-ból, mint amerikai tisztet, de az a film inkább próbált egy a háború paródiájának tűnő öncélú – emellett persze zseniális – mészárlás lenni, semmint történelmileg hű, véresen komoly dráma. Bevallom mint tankparancsnok annyira nem jött át Pitt figurája, de szerintem ehhez Stohl szinkronja is hozzátett. Mellette azonban megkapjuk az őstahó Jon Bernthal-t (Walking Dead-ből Shane) mint töltő és gépész, Shia LaBeouf-ot (akinek sosem tudom leírni a nevét, most is ki kellett másolnom Port.hu-ról), mint a vallásos szentfazekat a lövész szerepében, aki egyébként a szememben óriásit nőtt mint színész. Annak ellenére, hogy még dús bajusszal sem néz ki többnek 20 évesnél. Mellettük ott van Michael Pena, a dél-amerikai viccelődős “sofőr” (nekem egyébként az ő szerepe tűnt a leggyengébbnek) és végül az egész film katarzisáért felelős zöldfülű újonc: Logan Lerman. Akkora jellemfejlődés (vagy inkább leépülés) van a karakterében és olyan mértékig zseniális a játéka, hogy az valami elképesztő. Onnantól indulva, hogy “engem arra képeztek ki, hogy vakon gépírjak”, eljut arra a pontra, ahol már nem érdekli semmi csak túlélni, ölni, menni.

Szerintem az egész film egy fantasztikus dráma és háborús szimulátor ötvözete, de az idei év legerősebb jelenetét is sikerült megalkotnia a rendezőnek. A film közepén ugyanis egy kisváros elfoglalása után van egy bő fél óra, amikor egyetlen puska sem dördül. Pitt és az újonc találnak elbújva két nőt az egyik épületben és ahelyett, hogy megerőszakolnák őket – ahogy az már-már elvárható lett volna – leülnek velük reggelizni. Fél órán keresztül nagyobb feszültség volt bennem, mint a maradék másfélben amikor folyamatosan lőttek. Egyszerűen nem tudtam megfejteni mikor melyiknek mi jár a fejében. Pitt és Lerman olyan szinten zseniálisat alakított ebben a jelenetben, hogy még amikor a csapatuk részeg maradéka rájuk talál és beront, az is csak emelni tud az egészen. Komolyan megkönnyeztem legalább három részen ezt a fél órás szakaszt, pedig volt benne zongora, érzelem, hamis nyugalom és még annyi különböző hatás, hogy az ember tényleg úgy érezte a végén, hogy nem tudta sírjon, nevessen vagy hányjon. Mindezt egyetlen fegyver nélkül, sőt mindezt alig pár elejtett szóval (mert ugyebár egy német házban voltak az amerikai katonák, ha beszéltek is úgysem értették a lányok, egyedül Pitt karaktere makogott valamit németül). Nagyon nehéz egyébként erről a jelenetről spoiler mentesen írni, de őszintén hiszem, hogy ez az egy fél óra elvitte a filmet és már ezért megérdemelnének valamilyen díjat. Arról nem is beszélve, hogy Brad barátunk itt sokkal jobban hozza a karaktert, mint kemény őrmesterként a tank élén.

Mindent összegezve, számomra ez a film most átvette a minden idők legjobb háborús drámája címet, rengeteg oldalról azt mondhatom, hogy tökéletes. Tankcsatát így még filmen nem mutattak be, ebből a szempontból egyedülálló is. Moziban különösen jól átjöttek a hanghatások a foszfor gránát sercegésétől kezdve, a páncéltörő löveg elhúzó sivításán át, a lepattanó lövedékek kongásáig, mind-mind növelték az érzést az emberben, hogy egy háború kellős közepén van. Persze ettől még nem fogom letörölni a World of Tanks-ot a gépemről, de talán jobban a helyén kezelem majd, hogy mi is folyt akkoriban a világban….