Esti Kornél akusztik

Hiába volt már egy “egész estés” bejegyzés itt az Esti Kornél tekintetében, nagyon úgy tűnik hogy a Kiscsillag és a Vad Fruttik mellé betolakszik harmadiknak, mint legeslegkedvencebb együttes. Eddig is szerettem őket, de egyre érettebbek, egyre jobban komolyan kell őket venni. A hibáikkal együtt, mert hát van nekik, de ezt tudjuk be zsenge koruknak. A szövegeik szívbemarkolóak, már-már lírai magasságúak és nagyon jó érzékkel tudják alá keveríteni a ritmust és a dallamot. Magyarul van érzékük a dalszerzéshez, na!

Bevallom az új albumukat még nem nagyon hallgattam, bár a Rohadt Eső című számot – már csak az időjárás miatt is – beraktam párszor a lejátszóba. Azonban most az A38-on Július 24-én volt egy különleges (ha nevezhetjük így) koncertjük, ugyanis némiképp áthangszerelve, vagy legalábbis az elektromosság mértékét lecsökkentve álltak….vagyis ültek színpadra. Mivel éppen szülinapom volt, így mindenképp tiszteletemet kellett tennem rajta, ha esik (a rohadt eső) ha fúj.

Az első szó ami eszembe jutott a színpad és a tetőterasz berendezésének megpillantásának pillanatában a “defura”. Mármint nem is az, hogy székek voltak, meg pici színpad, pici hangfal, hanem, hogy egy olyan együttes koncertjén van ez, akinél általában ugrabugra a minimum, de már önfeledt pogózás is előfordult nem egyszer. Mindenesetre leheveredtünk egy párnára a színpad előtt 2 méterre, biztos ami biztos, jól lássunk és halljunk. Ez sajnos hiba volt, rá kellett jönnünk, mert – bár nem tudom, hogy az A38 saját hangmérnökei vagy az együttes road csapata tekergették a gombokat – de Áron (énekes) csatornájában túl sok volt a mély, kevés a magas és ezzel gyakorlatilag a hangosabb részeknél az egész zenét elnyomta egy homogén bugybburuggy. Ez szakkifejezés volt kéremszépen! A második szám után átorientálódtunk oldalra, a hajókorlát mellé, így némileg enyhítettünk a hangosítás problémáján – már nem nyomta el a hangfalból folyamatosan úszó basszus gerjedés a többi hangot.

A másik negatívum – hogy így az elején elpuffogtassam a gonoszságaimat – az tulajdonképpen a csapat tapasztalatlanságából eredt. Nem voltak még annyira felkészülve egy ilyen jellegű koncertre, és nem minden számot sikerült maradéktalanul tökéletesen átkonvertálni “csendesülős”-re (ahogy ők nevezték a koncertet). Sok olyan számuk van, ahol a refrén és gerinc között van egy ritmusváltás, ami az eredeti verziókban nagyon jól jön ki a torzított gitárokkal és a pörgős sebességgel, azonban ebben az előadásban nem sikerült maradéktalanul tökéletesen megoldaniuk ezeket a váltásokat és az embernek volt egy olyan érzése ezen pontoknál, hogy “ejj itt valami nem az igazi”. Meg, hát volt egy-két félre ütés Ágoston részéről (dobos), meg voltak félrepengetések is – főleg az elején, de aki nem zenél az nem hibázik. Még a 2010-es Metallica koncerten is voltak ordas nagy félrenyúlások (nem is egy). Pedig, hát egy Lars Ulrich-tól azért elvárja az ember, hogy hibátlanul doboljon végig egy pörgős 2 órás koncertet (feel the sarcasm).

Visszatérve aktuális alanyaimhoz, mindent egybevetve nagyon jól sikerült a koncert. Továbbra is azt mondom, hogy Áron nagyon jó választás volt az énekesi pozícióra (bár fenntartom azt a véleményemet, hogy az előző énekes – István – jobb volt….vagy inkább fogalmazzunk úgy hogy más volt, jobban illett a zenekarba). Nem tudom, mennyire releváns információ, de egy hölgy barátosném – akivel a koncerten voltam – közölte, hogy nagy a segge és ő inkább a “kisfiú” Lázár Domokosra bukna (gitáros). Ezúton is elnézést a nagyfenekű férfiaktól, de ezt a csatát mi nyertük.

Az eseményen szemtanúi lehettünk annak is, hogy milyen egy igazi zenész: a gitárosnak is van hangja (nem is rossz), az énekes is tud zenélni (pl. xilofonon és dobon), a dobos remekül tudja nyújtogatni a nyelvét, és még párszor helyet is cseréltek. De hogy félretegyem a “degecen született” énemet, beszéljünk egy kicsit a számokról. Mivel – mint mondtam – az új albumnak még csak megkapargattam a borítóját, az első 2-3 szám nem igazán volt ismerős. Tetszettek, lementek, a kötelező bevezető megvolt. Az első olyan szám amit ismertem az Új vagyok című alkotás volt, ezt sikerült pont teljesen átalakítani, ami nagyon jót tett neki, bár itt is volt egy érdekes váltás. Ezután szépen jöttek a kötelező körök, a hangulat jó volt, a számok jók voltak, a budapesti látkép még rátett egy lapáttal, egyszóval minden tökéletes volt. Épp megjegyeztem, hogy igazán lassú – akusztikhoz illő számot – még nem is játszottak, és itt konkrétan egy kimondott dalra gondoltam, amikor meghallottam a kezdő akkordokat. Igen, ez egy eléggé depressziós szám…sőt talán mondhatjuk hogy ez A depressziós szám, bár a Vad Fruttik – Üzenete, vagy épp a Lehunyom a szemem is ringbe szállhatna a címért. De mindegy is, mert én akkor is imádom és most is üvöltöttem a refrént: “Boldogság, te kurva – én úgysem foglak megkefélni újra!”. Egyébként kis csöndes dalnak indul eleinte basszus, majd később basszus és szólógitár kísérettel, aztán a második felében persze van egy kis elkeseredett üvöltés, de az elején jól ki lehetett használni a fílinget: Áron lejött a színpadról és odaült a közönség elé a földre törökülésbe és ott énekelt. Mivel pont mellette álltam nagyjából két méterre, elgondolkodtam rajta, hogy odaülök mellé és átkarolom, de végül beszari voltam, tartottam tőle, hogy a biztonságiak esetleg megköszönik a részvételemet és felajánlják, hogy a saját lábamon hagyjam el a helyszínt. Mindenesetre nagyon hangulatos volt és persze a kis tinilányok is összepisilték magukat ültükben – vagy épp más nedvek miatt kellett bugyit cserélniük. Hacsak, nem gondolták ők is úgy, hogy Áronnak túlméretes a tompora.

Úgy látszik ez egy ilyen csipkelődős kritika lett – lehet azért mert megfáztam pénteken és rohadtul fáj a fejem. Összegezve azért mindenképpen le kell szögeznem, hogy az Esti Kornél mellett nem lehet elmenni és nem kell már sok évet várni – szerintem – hogy igazán nagy magasságokba emelkedjenek. Épp a napokban beszélgettem nagyapámmal arról, hogy manapság a zeneipar átalakulása miatt nincsenek olyan nagy tömegeket megmozgató zenekarok mint anno egy Omega vagy egy Illés, de az Esti Kornél, a Vad Fruttik vagy a Kiscsillag ezek közé tartozhatna. Talán egy 20 év múlva majd az ő teltházas koncertjükön csápolhatunk a Papp Lászlóban, ki tudja…