Korjog

Igen, volt már rá precedens hogy megkárosítottam a budapesti tömegközlekedést bonyolító vállalatot oly módon, hogy érvényes menetjegy és/vagy bérlet hiányában vettem igénybe a szolgáltatásait. Elismerem, és nem kezdek el hőbörögni, ha netán valaki ezt jogosan a képembe mondja, hogy egy büdös paraszt vagyok és miattam tart ott ez az ország ahol tart. De most nem magamról akarok beszélni, mert magamat oldalakon keresztül tudnám pocskondiázni, mint mindenki más. A helyzet az, hogy mivel az elmúlt 8 évben – mióta ez a blog üzemel – folyamatosan utaztam BKV járatokon, de az elmúlt időszakban valamiért mégsem ontottam ide töménytelen mennyiségű betűhalmazt a közben megélt élményeimről. Pedig vannak. És sajnos nagyon sokszor a nyugdíjasok szolgáltatják az alapanyagot hozzá. Ne tessék bántani, nincs bajom a nyugdíjasokkal, vannak akik tüneményes öreg nénik lesznek mire megérik az egyre tolódó korhatárt. Persze azok nagy valószínűséggel életükben is tüneményes kislányok voltak, majd tüneményes nők, később hölgyek, asszonyok lettek. Most inkább azokról szeretnék szót ejteni, akik bottal a kezükben futnak a busz után, majd megszámlálhatatlan üres ülőhelyet figyelmen kívül hagyva odaállnak egy kipécézett fiatal mellé és szemrehányó tekintettel szabályosan megátkozzák 3 generációra visszamenőleg. Ők azok, akik először szállnak fel az ajtónál, hogy utána zsörtölődjenek amiért a következő megállónál nem engedik ki, hogy leszálljon. Ők azok akik soha semmivel nem elégedettek, és alanyi jogon elvárják, hogy bárki aki fiatalabb náluk legalábbis térden csúszva a nyelvét szorosan a lábfejükhöz illesztve szopogassa a kis lábujján a begyulladt körömágyat, mert hát mégis hát ő hát na!

A mai konkrét eset helyszíne a 120-as járat. Aki igénybe veszi nap mint nap az nyilván tudja, hogy ez is egyike a híres “első ajtós” buszoknak. A tömeg szépen egyesével libasorban beslattyog a járműbe, de közben két néni a középső ajtón szabályosan felugrik/fut/szökken. Nincs rá jobb szó tényleg a korát meghazudtoló mozdulattal hoppanáltak a jármű talapzatára, majd leültek a legközelebbi ülésekre. Ezt követően sasszem őrmester bemondta a hangosba, hogy akik a középső ajtón szálltak fel, legyenek szívesek előre slattyogni és megmutatni az utazásra jogosító okiratukat. Természetesen mi történik ilyenkor? Semmi. A két hölgy úgy ücsörgött tovább, mintha azt sem tudnák miről lenne szó. A busz persze nem indult el addig. Ekkor a vezető kicsit konkrétabb azonosító jelekkel meghatározta a ruházatukat illetően, hogy pontosan kire is gondolt, mire az egyik néni előre kiabált, hogy de hát már ő ingyen utazik. Igen, ez így van, de attól még ezt is igazolnia kell, mert ahogy a vezető is mondta kicsivel később már nem a hangos bemondóba (én azért még hallottam, mert pont a mögötte lévő ülésen ültem), hogy senkinek nincs a homlokára írva, hogy hány éves. Ennél kicsit udvariasabban megkérte a nénit (aki egyébként tényleg egészen fiatalosnak nézett ki olyan 60 körülire tippeltem volna), hogy akkor valamilyen igazolványt mutasson. Alanyunk kelletlenül előre sétált és a kamaszlányok pimaszságával dödörögve bemutatta a kért okmányt, majd ugyanilyen kihaénnem stílusban vissza mászott a helyére. Itt még mindig nem indultunk el, mert természetesen a másik hunyó közben az ablaktáblába olvadva igyekezett láthatatlanná válni, mint a diákok feleltetés előtt. Gondolom úgy érezte, ha eléggé koncentrál senki nem veszi észre – sőt elfelejti – hogy ő is ott van. Hát csodák csodája, nem így történt, úgyhogy a fent részletezett jelenetet még egyszer végig néztük a kettes számú fellépő előadásában. A két felvonásos színdarab katarzisa után végre sikerült elindulnunk, de a közel húsz perces menetidő teljes hosszában arról ment az öregek otthonának kihelyezett társalgójában a diskurzus, hogy ez nem is a vezető dolga, csak direkt szívózik velük és hogy milyen faragatlanság és különben is mindenkinek a kurva anyját.

Nem tudom, hogy én vagyok-e nagyon köcsög, vagy tényleg a buszvezetőnek volt igaza? Ha egyszer első ajtón kell felszállni, akkor az vonatkozik mindenkire, babára, nőre, kutyára, gyűrűsféregre és igen az idősekre is. Az meg, hogy kinek mi a feladata azt a BKV határozza meg és mivel az egész szolgáltatás a BKV üzemeltetésében működik, kényükre kedvükre bevezethetnek szabályokat. Ha azt találják ki, hogy mostantól mindenki csak akkor szállhat fel a buszra, ha elénekli a Himnusz mind a 8 versszakát, akkor senkinek egy büdös szava se lehet, ha BKV-val akar utazni. Vagy igen?

  • Öcsipapa

    Pár évvel a hátam mögött mondom, így járatják le magukat egyes idős embertársaink, hangoztatva, hogy ezek a fiatalok ma már nem tisztelik az öregeket, “bezzeg az én időmben” címmel. A véleményem, hogy a kor egy állapot, a tiszteletet pedig ki kell érdemelni!