Gravity

Igen, igen, ez a bejegyzés már-már törvényszerűnek mondható, minden valamire való filmbuzi leírja az idei év legjobb filmjéről, hogy milyen érzelmekkel távozott a moziból, miután megtekintette. Mostanában egészen gyakran járok moziba. De tényleg. Megvettük a jegyet, természetesen az IMAX-be, mert ehhez a filmhez állítólag kötelező a focipálya méretű vászon és a “háromdé”….és tényleg. De, hogy ne csak a filmről beszéljek elmondok egy kis sztorit egy icipici titokkal. Lehet, hogy csak nekem volt ez új, de én meglepődtem. Szóval foglaltunk jegyet a még megmaradt székek közül kiválasztva az elfogadható két pozíciót és oda is mentünk, hogy  átvegyük időben. Ellenben akkora sor volt a pénztár előtt (és természetesen mindezt 3 pénztáros csajszi próbálta meg csökkenteni a 10 terminálon szétosztva, congratula!), hogy mire odaértünk törölték a foglalást. Mert ugye ha nem veszed át a jegyed háromnegyed órával kezdés előtt, akkor törlik. Az összeset amit még nem vettek át. Hoppácska. Felszabadult egy csomó jó hely, így jobb helyet kaptunk mint amit foglaltunk! Úgyhogy ha már nincs jó hely, legközelebb is csak odamegyünk pont addigra mikor törlik a foglalásokat. Höhö.

Na, de visszatérve a filmre: kijelenthetem, hogy nagyon rég nem volt olyan film, ami talán kultfilm lesz, talán besorolható majd a Kötelező listámba, de mindenképpen az idei év legjobbjaként fogják számon tartani. A Gravity talán ilyen. Hogy gyorsan letudjam, a negatívumokkal fogok kezdeni, amelyek persze csak apróságok és szubjektívek. Nekem ami a legzavaróbb volt, hogy nagyon sokszor használták a növekvő zaj kontra hirtelen csend hangeffektet. Elismerem, hatásos, de a negyedik alkalommal már inkább zavaró. Persze ettől ez még semmit nem vett el a filmből. A másik amit én egy picit másképp csináltam volna az a zene. Nem volt így sem sok, de én még inkább minimalizáltam volna, sokkal jobban hatott volna az űr nyomasztó csendje, ha kevesebb szimfonikus aláfestéssel tördelték volna meg. Az Alien-ben nagyon jól működött a zene hiánya, persze az egy horror film volt. Ezeken kívül igazából nem tudok több ellenérzést összeszedni, mert nagyon jól össze van rakva a film. Alapjában véve teljesen hiteles és fizikailag (amennyire én otthon vagyok az asztrofizikában) helytálló filmről van szó. Talán kicsit hihetetlen a teljes sztorin végigfutó “de még a százhuszadik nehézséget is túlélem” jelleg, de persze amerikai filmről van szó, így muszáj volt a happy end a végére. Ezzel nem lőttem el túl sok spoilert, így is marad min izgulni nem kell aggódni. Esetleg egy dolog jut még eszembe, ami kihagytam volna: Két jelenetet is rászántak arra, hogy Sandra Bullock testét cél nélkül csodálhassuk lassítva. Nem hinném, hogy ez az a film, amit női idomokkal kéne promózni, amellett, hogy nekem speciel nem is jött be annyira amit láttam. De hát ízlések és pofonok.

Mindezeket félretéve, a minimálra faragott színészgárda (két fő) tökéletesen hozza az elvárhatót, persze ez egy George Clooney-Sandra Bullock párostól legalábbis a minimum. Minden egyes lélegzetvételt együtt izgultam végig a főhőssel, minden egyes döntést és gondolatmenetet együtt éltem át vele, és szinte együtt fuldokoltam, fáztam, féltem minden egyes jelenetnél. A 3D nagyszerűen kiadja az űr végtelenségét és még a “first-person” kameraállások is élvezhetőek lettek – sőt kifejezetten jót tettek az izgalom fokozásának. Aki egy kicsit is tudja mit jelent az ha egy tárgyat meglökünk az űrben, már az elején elszorítja a torkát az az érzés, ami a hatalmas dolgokkal kapcsolatban szokta. Hiszen ha valami elindul és forog, az az űrben egész addig menni fog és forogni fog amíg be lép valamelyik bolygó gravitációjába, majd a légkörben szénné ég a súrlódástól, vagy évmilliókon keresztül kering a végtelenben mint a több millió másik kisebb-nagyobb (égi)”test”. De vajon egy szkafanderbe zárt ember egymagában mire gondolhat? Jobb lezuhanni, vagy inkább megvárja míg elfogy az oxigén vagy kimerülnek a szkafander rendszerei és vagy megfullad, vagy szétoszlik a teste a hirtelen megszűnt nyomástól? Nyugtalanító kérdések ezek.

Alapvetően ez amellett, hogy egy sci-fi, inkább a tudományos jelző illik rá semmint a fantasztikus, hiszen akár napjainkban is játszódhatna a történet. A kiindulópont azzal össze is foglalható, hogy 3 asztronauta (két fizikus és egy tapasztalt “űrcowboy”) felmennek a Hubble teleszkóphoz, hogy egy új rendszert beüzemeljenek rajta. De persze a Föld környezete tele van űrszeméttel, ami kering összefüggéstelenül körbe-körbe. Néha előfordul hogy összeütköznek és akkor abból baj lehet….nagy baj. Főleg ha a szétrepülő repeszek útja pont keresztezi a Hubble teleszkópot. Legyen elég ennyi, mindenki derítse ki a többit. Mindenesetre én egy maradandó filmélménnyel gazdagodtam és ha nem lenne olyan cefet drága a mozijegy szívesen megnézném még egyszer. Ja és még végszónak megjegyezném: hála az égnek nem szinkronizálták le, így azon kevés filmek közé tartozik, amit eredeti hanggal lehet moziban megtekinteni!