Lillafüred és Szlovák Paradicsom

Vendéglátói kritika Miskolc és környékéről

Mindenek előtt szeretném elmondani, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye gasztronómiailag számomra nem létezik. Tény, hogy egyetlen “fancy” étterembe sem tettük be a lábunkat, mert alapvetően nem megy annyira jól sajnos, de az ország többi részének tapasztalatai alapján a felkapott idegenforgalmi helyeken működő “büfé” jellegű vendéglátó ipari egységek konyhája olcsó és mégis finom, ráadásul akkora adagokat adnak amivel jól is lakom. Az első pofára-esés Lillafüreden ért, a “központ”-ban. Több kis büfé sorakozik egymás mellett, nagyjából hasonló kínálattal: pisztráng, gyros, hekk, rántott szelet…szóval a szokásos büfékaja. Én a görög konyha jól ismert remeke mellett döntöttem, míg Csibém egy menü-t kért, ami egy csontlevesből és rántott szeletből állt. Megpróbálom érzékletesen és részletesen leírni a gyrosomat: olajban tocsogó sültkrumpli, zöldség gyanánt: retek, káposzta (ráadásul a retek is valami öreg szar volt), a hús pedig egyszerű csirkemell volt serpenyőben megsütve, só és bors társaságában. Ja és mindez nyakon volt öntve fél kiló ketchup-al.

fujj mem gyros lillafüreden

Életem legrosszabb gyrosa (már ha annak lehet nevezni), de talán versenyben van az életem legrosszabb kajája címért is. De persze itt nem ért véget a dolog. Másnap elmentünk Miskolc-Tapolcára, nyilvánvaló célokkal, hogy utána ott is keressünk valami kajáldát. Hasonló büfésor, az eső ellenére viszonylag sok ember, ok nézzük. Pultos bácsitól kérdem vajon a natúr csirkemell, vagy a cigánypecsenye a nagyobb adag. “Ha szereted a cigánypecsenyét, akkor azt kérj, mert az nagyon finom!” – elég meggyőző volt, azt kértem. Mit kaptam? Egy párizsi bundába csomagolt karajt (karajt! nem tarját!) enyhe fokhagymás utózöngével. Ja és rá volt “baszva” a tetejére egy kakastaréj, legalább ennyi köze volt a cigánypecsenyéhez. Komolyan mondom elképesztő. Na! Fejezzük be a negatív hullámok gerjesztését, ezen kívül minden tök jó volt, el is mesélem az egészet!

Lillafüred

Ismét sikerült egy remek gépjárművet kölcsön kérnem – köszönöm Csabi:) – így egy nullkilóméteres hófehér Škoda Rapid-al indultunk útnak. Összességében jobb volt vezetni mint az Octavia-t, pedig gyengébb motor volt benne (1.2 TSI). A futómű érezhetően könnyedebb és csendesebb volt mint a nagy-testvéré és a kisebb motor ellenére direktebben reagált a gázadásokra. Igaz többet is fogyasztott, főleg autópályán és városban (egyedül országúton sikerült hasonló fogyasztást kicsikarnom belőle). Mindenesetre ha most vennék autót és mindkettőre lenne pénzem, lehet mégis a Rapid-ot venném. Annak ellenére, hogy az Octavia elképesztően gyönyörűre sikerült. Mindegy, nem erről akartam beszélni, csak egy kis reklám nem árt – tudjátok tulajdonosi szemlélet.

skoda-rapid-candy-white-uni

Szóval elindultunk Lillafüred irányába, meg is érkeztünk a késő délelőtti órákban. A Lillafüred Kemping volt a cél, meg is találtuk kissé eldugva az egyik hegy lábánál. Remek hely, komolyan. Családias, csendes, kulturált vizesblokk, felszerelt konyha és társalgó. Tényleg ajánlom mindenkinek. Érkezésünk napján, miután kiborzongtuk magunkat a minket ért gasztronómiai sokk után, elmentünk megnézni a kisvasutat. Kívülről belülről. Mókás volt, amikor a kaller menet közben, a kocsin kívülről köszönt és kérte a jegyeket (kis pallón sétálgatott a vonat oldalán). Egészen Garadnáig mentünk, ahol a helyi büfés asszonyság tájékoztatott a lehetőségekről: vagy a főúton sétálunk vissza, vagy a vonatsínen – mert hogy nincs kimondott turistaút Lillafüredre. Hát mi az utóbbit választottuk. Útközben láttunk baromi régi kohót, egy csomó lapulevelet, a kastélyszállót messziről és egy nagyon drága, de hangulatos pisztráng sütödét.

Este még elmentünk a vízipipába “töltényt” venni. Ez egyébként egy vicc komolyan. Itthon Pesten, bemegyek egy dohányboltba és azt sem tudják mi az a vízipipa – “jó hogy mondod, majd szerzek be…milyen márka?”. Persze a régi kimondottan pipás boltokba meg nem árulhatnak dohányt. Miskolcon összesen két boltba mentünk be, mindkettőben tudták mi az, csak az elsőben elfogyott…csak kavicsuk volt, meg pipájuk. A másodikban volt 10 féle. Végül kólásat vettünk…tök fincsi volt komolyan! Mivel este esett az eső nem is nagyon csináltunk mást: a sátor előterének védelmében ücsörögtünk és füstöltünk, lazultunk.

 Tapolca

Ez most egy ilyen történetmesélős poszt, ez van. Nem lehet mindig az aktuális politikai helyzeten csámcsogni. Azon csámcsog eleget az Index.hu. Szóval ott tartottam, hogy hétfőn mivel eléggé fostalicska idő kerekedett, elmentünk Miskolc-Tapolcára – de csak miután megnéztük a Szent-István Barlangot. Hát nagyon szép kis barlang, de itt a kulcsszó: KIS. Az egész “túra” 20 perc volt, ennyi van kiépítve, a többi részt csak barlangásszal lehet megtekinteni. Tehát elmentünk a Tapolcára, fürödni. Hát, azt kell mondjam, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a barlangfürdő. Én azt hittem, hogy ez egy termál vizes valami. Hát nem. Eleve a medencetérben is hűvös volt, másrészt a medencék nagy része 26-28 fok körüli, ami meglehetősen hideg. Persze lehet én vagyok fázós, de valahogy nem esett jól. Ezen kívül van egy viszonylag melegebb medence beljebb meg két sima melegvízes négyszögletes pocsolya. Doszt. Lehet túl nagyok az igényeim, de nekem ez nem igazán jött be. Úgyhogy ezzel le is tudtuk a hétfőt. Még este kaptunk egy akkora zuhit, hogy a kocsiban pihiztünk egy órácskát. Másnap Szlovákia felé vettük az irányt.

Slovensky Raj – Szlovák paradicsom

A Szlovák Paradicsom légvonalban körülbelül 70 km, autóval inkább 150 környéke. Egy nem túl korai indulást követően betápláltam a GPS-be, hogy mi most ide megyünk, mire a válasz az volt, hogy ok indulás, van rá három és fél óránk. Nice. Itt említeném meg, hogy Kelet-Szlovákiában olyan méretű cigánytelepekkel találkoztunk, hogy Magyarországon a cigánykérdés kutyafasza ehhez képest. Konkrétan beértünk egy településre és a főúton tömeg volt (roma gyerekek labdáztak, bicikliztek, verekedtek), le kellett lassítanom – nem szívesen – 10-15 km/h-ra. Féltem kilopják a kereket menet közben alólunk. Így a települést úgy képzeljük el, hogy egy rakás 3 szintes panelház párhuzamosan, de köztük nincs semmi se út, se fű, csak föld. Ilyen agyag színű föld. A ruhák keresztbe kasul kiteregetve a házak közé kifeszített madzagokra. Itt-ott a földön hálózsákban alvó gyerekek, felnőttek vegyesen. Kóbor kutyák próbálják elvenni a gyerekek labdáját és persze mindenki egy emberként bámul az elhaladó autók ablakai mögé. Komolyan Pulitzer díjas szociófotókat készíthettem volna, ha lett volna annyi vér a pucámban, hogy megálljak és kiszálljak az autóból egy közel kétszázezer forintos masinával. Hát nem volt.

Ilyen látványt magunk mögött hagyva érkeztünk meg Poprádra, hogy végül lekanyarodjunk Podlesok felé. Még itt is rengeteg napbarnított emberkével találkoztunk, de egyébként egész Szlovákia tele volt ijesztő külsejű emberekkel és bandákba verődött rossz-arcú suhancokkal. Ezúton is elnézést kérek a Szlovák Idegenforgalmi Irodától, de ez nem volt túl marketing-erős utazás. Tehát megérkeztünk a parkolóba ahol két kedves bácsi fogadott minket szlovákul:

– Jó napot, beszélnek magyarul?
– Nyema!
– English?
– No, no!
– Deutch? (ezt nem tudom miért kérdeztem, de mindegy is)
– No, no!
– Parkolás? Hmm? [mutogattam a kocsira]
– [kettőt mutat az ujjával]
– Ok [adok két eurót].

Szóval sikerült leparkolnunk. A vicces az, hogy a parkolóban csupa német, svájci, cseh, svéd, meg az isten tudja milyen nemzetiségű autó állt még, de senki egy büdös szót sem beszélt más nyelven csak szlovákul. Persze ennek előnyei is voltak, ugyanis nem volt nálam csak 4 euró, amiből kettőt ugye elhasználtam a parkolásra. Na de van belépő is. Mutatja a bácsi, hogy az 1,5 euró fejenként, azaz 3. Én meg mutatom, hogy nincs nálam csak 2, de van bankkártyám. Hát az nyema. Mondom “ATM”? Nyema! De csak két euróm van. Nyema! Ezután egy kicsit tanácstalanul néztem rá, mire adott két gyerekjegyet 1 euró értékben és elvette a két eurósomat. Köszi szlovák bácsi, aki nem tud nyelveket mégis az idegenforgalomban dolgozik. Tehát végül sikerült elindulnunk a Suchá Belá felé.

Összefoglalva így előre azt kell mondjam: egyszerűen elképesztő vidék. Már az elején ahogy beértünk az erdőbe olyan színes és változatos élővilág fogadott, amilyen itthon ritkán van. Aztán ahogy mentünk felfelé egyre szebb és kalandosabb lett az utunk. Kb. 1-2 km után jött szembe az első sziklafal, amin a vízesés mellett létrán kell felkapaszkodni cirka 20-25 méter magasra. Nem mondom volt egy kis félsz bennem, de a 3. létra után már teljesen elmúlt. Pedig voltak olyan szakaszok, ahol csak a sziklán lehetett lépkedni 10 méteres magasságban egy láncba kapaszkodva. Ilyen mondjuk szerencsére kevés volt, a legtöbb kitett helyen kis fém pallókat rögzítettek a sziklafalba. Nagyjából 2 óra alatt lehet kellemes tempóban felérni a szoroson keresztül, ez alatt 10-12 vízesés és létrás szakasz tarkítja az utat. Ahol nincs létra ott is fa pallókon lehet a pata fölött lépkedni, szóval aki szereti a kalandparkot, annak ez is tetszeni fog.

A tetején gyönyörű fenyőerdő fogadott, ahol egy kellemes sétával lefelé le is értünk vissza a kocsihoz. A Hernád-áttörést nem néztük meg, mert amikor a bácsi mutatta a térképen merre menjünk és én rámutattam nemleges választ kaptam (Nyema). Szóval fél hét körül értünk vissza a kocsihoz, hogy büdösen és fáradtan induljunk haza. Visszafelé sem volt szebb látvány a romatelepek sokasága, nem is mertünk megállni a magyar határig. Ahogy átértünk valahogy a suhancok is barátságosabbnak tűntek. Mire elértük Salgótarjánt már olyan éhesek voltunk (este 10 körül), hogy elhatároztuk paleó ide paleó oda, most betolok én is egy Western Whoppert. Végül lecsúszott egy sajtburger is mellé, de szigorúan mézes teával kértem a menüt! Összességében nagyon élveztem és visszamennénk bármikor több napra Lillafüredre is, és a Szlovák paradicsomba is. Persze valami jól elszigetelt kempingbe, messze a cigány-telepektől.