Epres karobszelet

A paleolit konyha legnagyobb kihívása süteményt készíteni, ennek ellenére megvannak a maga ellenpéldái arra, hogy sokszor még finomabbra is sikerül egy-egy alkotás, mint az “eredeti”. Ez most nem áll fenn – lévén nincs eredeti – viszont egy elég könnyű, gyors és mégis nyálcsorgatósan finom kis süteményt sikerült kikísérleteznem. Tulajdonképpen az egész megvan 10 perc alatt, aztán csak meg kell sütni és kész.

epres karobszelet paleo

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 5 evőkanál xilit/eritrit/cukor
  • 5 evőkanál mandula liszt
  • 1 evőkanál kókusz liszt
  • 1 evőkanál fekete ribizli liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1-2 evőkanál karob por
  • csipet só
  • eper

A lisztek esetében a mennyiségek nem pontosak, a lényeg hogy sok mandula liszt és kevés kókusz illetve fekete ribizli liszt kerüljön bele. Az állaga legyen jó ragacsos, ne túl folyékony, ne túl szilárd. Olyan piskóta tészta szerű. Vigyázzunk mert a karob is sűrít valamennyit. Ha ez megvan akkor egy szimpatikus sütőformába rakjunk belőle vékonyan, aztán daraboljunk rá epret, takarjuk be az epreket a maradék tésztával és mehet is a sütőbe. Már két adagot sütöttem belőle, de már a második is fogyóban van…