Ricsi vagyok, gusztustalan vagyok…

Már egy jó ideje nem nézek híradót (sőt nagyjából egyáltalán nem nézek tévét), mert amikor még néztem mindig az volt benne, hogy lelőtték, felakasztották, felgyújtotta a gyerekét, majd a szarrá-égett hullájával agyonverte a feleségét, akit meggyalázott utána és feldarabolva elásott a kertben, leöntötte savval és melléfeküdt egy szál szegfűt tartva a kezében. Nem, nekem nincs szükségem napi szinten ilyen lélekmelengetésre. Éppen ezért már évek óta rendszeres olvasója vagyok az egyik legnagyobb online hírmagazinnak. Ez pedig nem egy fizetett tévéműsor, úgyhogy nyugodtan leírhatom hogy az index.hu-ról van szó. A sajnálatos az a dologban, hogy az elmúlt hónapokban egyre kevesebbet nézegetem ezt is. Miért? Egyrészt mert egyre több a helyesírási hiba (igen ebben a blogban is, de ezt nem olvassa egy fél ország és nem dolgozik mögötte 600 ember aki leellenőrizhetné), másrészt sokszor akkora baromságokat hoznak el, hogy hihetetlen.

Ami mostanában egyre jobban kiveri nálam a biztosítékot az a Velvet. Tisztában vagyok vele hogy ez a bulvár, illetve “story” jellegű része az indexnek és nyilvánvalóan csak a csöcsös macák miatt nézegetem néha én is, de azért csak-csak odatéved az ember tekintete egy-egy másik cikk címére is és felkapja a fejét. Vegyük példának a mait. Arról ír ez a cikk, hogy a könyvespolcon található könyvekből döntse el a kedves olvasó, hogy akar-e valamit az első randis partnerétől (akit nyilván nem ismer még annyira, de a könyveiből biztos megtudja a tutit). Még az elején kiemelném, itt a legnagyobb bajom azzal van, hogy kurva sokan olvassák és az emberek nagy része gondolkodás nélkül beveszi az ilyen baromságokat, ami sajnálatos. Például ha netán valakinek megvan a Szürke ötven árnyalata – a cikk szerint – vagy neadjisten már a második kötet is, akkor azt tuti valami pervez, aberrált állat, aki nem képes emberi érzelmekre csak a pina kell neki. Mert az köztudott, ha valaki olvas valamit, azzal egyértelműen azonosul. Tehát, akinek ott virít a polcán a Mein Kapf, az minden bizonnyal egyet ért Hitler teljes életművével. Vagy nem? A következő állomás a Fantasy irodalom. Mi a probléma vele? Az, hogy egy kitalált világban játszódik? Én is szeretem a fantasy-t. Sőt a sci-fit is. És igen, informatikus vagyok. Huhh, bazdmeg akkor nincs is életem. Most döbbenek rá. Megyek is felakasztom magam.

Aztán persze még keresztül vágtat rengeteg különböző témán, amiből felének én is megfelelek. Szóval hölgyeim, vigyázzatok, ha bárkire rámozdulok az fejvesztve meneküljön, mert ott van a polcomon a Méhkirálynő, sőt el is olvastam. Vannak ezoterikus könyveim is, szeretem a pszichológiát, a fanasyt és a sci-fit. Ezen kívül buddhista is vagyok, szóval különösen veszélyes, mert egy hatalmas világ méretű szekta tagja vagyok, akit az a kopasz láma irányít a világuralom reményében. Ja és el akarom olvasni a szürke ötven árnyalatát. Bocs. Meg a Mein Kampf-ot is. Ja, nem is mondtam, hogy van egy hatalmas bőrkanapém. Azon szoktam minden este pornófilmet forgatni, mi másra lenne jó. Uhh, most jut eszembe van pár Playboy, meg FHM az egyik szekrényembe. Mekkora hím soviniszta, undorító féreg vagyok. “Apu rákos prosztatája vagyok…”