Álomvilág

Fogadni mernék, hogy mindenkinek van valamilyen “álomvilága”, amit legbelül egyszer gyerekkorában elképzelt és azóta is próbálja ráerőltetni a valóságra. Talán nem is helyes kifejezés az, hogy ráerőltetni, sokkal inkább átérezni, valósnak gondolni. Álomvilág? Olyanra gondolok többek között, mint Édesanyám gyerekkori gondolata, hogy a világot tulajdonképpen csak valaki álmodja, és ha felébred akkor vége szakad. Én például sokáig azt gondoltam, hogy amit látok, amit érzékelek az csak valami hallucinogén tévképzet és igazából egy teljesen sivár, alakzatoktól, színektől, formáktól, illatoktól mentes golyón szaladgál mindenki fel alá. Mint a mátrixban, csak itt nem vagyunk lekötözve egy hullalével teli punciformájú koporsóban, hanem szabadon járunk, kelünk. Az is lehet, hogy igazából robotok vagyunk, akik öntudatra ébredtek és az organikus szervezetek mind csak egy tökéletes mérnöki tervező munka biomechanikus termékei. Szerintem most elvesztettem az olvasóim 82,3%-át.

A gond az, hogy ebben a monoton hétköznapi életvitelben nem keletkeznek virtuális hegyormok az érzelmek és cselekvések tejútrendszerén, így nagyjából nulla azaz nulla azon események halmazának mérete, amelyből valamilyen agysejtbombázó frenetikusan bizsergető történetet lehetne kanyarítani. Persze az ember leülhetne, és csak gondolkodhatna. Ha lenne ideje. Ha! Haha! Milyen kevés választja el a feltételes módot (határozatlanságot), a nevetéstől (jókedvtől). Csak egy duplázó. Hahaha! Ez még mindig nevetés. Akkor ez olyan mint a gyökfüggvény. Tart a nevetés felé. Az f(x)=Ha*x függvény origója a feltételes módból indul és tart a nevetés felé. lim(Ha)=nevetés. Lehet megint kezd “beütni” a kávé.

Sokszor olyan jól esik csak úgy leírni a gondolataim. Persze nehogy azt higgye valaki, hogy általában egész nap ilyen marhaságokon gondolkodom. Ez ilyenkor csak ahogy bambulom a monitort, jár a kezem és megjelenik. Csak úgy. Nem is figyelek. Az agyam vegetatív része állítja elő és az idegpályák országútján száguldanak közvetlenül a képernyő világító univerzumába. Így lesz az analógból digitális. Az ujjaim mozgása digitalizálja a központi idegrendszerem által előállított szemcsés információ halmazt. Majd a szememen keresztül a megjelenő digitális képet az agyam újabb analóg jelformák létrehozásához használja fel és így a végtelenbe nyúlik az írás, mely folyamatosan folyik ki a kezeim közül. Vajon idáig mennyien olvasták el a mai bejegyzést? Szerintem lemorzsolódott út közben megtekintők jelentős hányada. Valahol elvesztettem őket félúton. Na mindegy. Ezt annyiszor használom ezt a több szóból álló kifejezést, hogy “na mindegy”. Nem tudom miért. Na mindegy…