A Cudálatosz pókember

Nagyon sok művelődés ment bele a fejembe a közelmúltban. Olvastam is sokat, meg megnéztem a Pókember hatzázkilencvencsilliomodik változatát. Vagy a másodikat, nem tudom. Meg még színházban is voltam, mert én ilyen kibaszott sznob gyerek vagyok. Persze csak vicceltem. Amúgy azt tudtátok, hogy az öltöny legalsó gombját soha nem gomboljuk be, mert azt csak a pronyók teszik (mint én)? Szóval aki begombolja, az egy igénytelen, műveletlen, stílustalan és a modern eleganciáról fikarcnyit sem tudó kukoricaparaszt. Bizony. Ez vagyok én! No ugorjunk is egyből a kis nyolclábú Pítör Parkour-hoz.

Volt egyszer egy pókemberes film amiben Kirsten a nedves pólóból erotikusan kilátszik a mellbimbóm Dunst és Tobey Maguire hozták a színészi játéknak csak nagy jóindulattal nevezhető főszerepet. A filmnek a két deszkaarcú címszereplőn kívül is rengeteg hibája akadt, ennek ellenére mégis egy élvezhető popcorn-mozinak betudható volt, sőt még én is többször néztem meg mint egy. Lehet hogy kétszer. Azonban rengeteg dolog hiányzott, ami a képregények velejárója. Igaz a Marvel nem annyira a dark-os vonalat követi, de azért ne ragyogjon már egész film alatt a nap, ne legyen minden szín egyformán szaturált és úgy egyébként is adjunk már valami stílust a látványhoz is. Na ez sikerült az új változatnak, de ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdjük ott, hogy lecserélték a jól be nem vált színészgárdát, ami már magában is egy egész univerzumnyit lökött a film egészén. A folyamatosan kurvásra öltöztetett, mégis ártatlan szűzlányt játszó Emma Stone olyan mértékű pofont ad a Kirsten Dunst féle Gwen-nek, hogy az már már epikus mértékű. A Pókember szerepében tetszelgő újonc – Andrew Garfield – meg szerény véleményem szerint a mai fiatal színészek közül idén a legerősebb alakítást nyújtotta. Ennyit a színészek f***nak és egyéb részeinek szopkodásáról, térjünk rá egy picit inkább magára a filmre.

Elmondom engem mi zavart legjobban a korábbi képregényfilmekben észrevehető tendenciában, amit először talán a Vasember oldott fel. Az emberek önzők, nagyképűek és egoisták. Mindenki. Más-más mértékben, de mindenkiben ott él, hogy én vagyok a legjobb és ezt mindenkinek a tudomására kell adnom. Enélkül, nem haladnánk semerre. Óhatatlanul, ha egy szuperhősös filmet néz valaki, többnyire beleéli magát a főhős szerepébe, és arra vár, hogy mikor fog kirukkolni valakinek azzal, hogy felfedi kilétét és ott áll önelégült vigyorral az arcán várva a meghökkenést. Vasember volt az első aki azt mondta: Én vagyok vasember, csókoljátok meg a seggemet. Najó nem pont így. Ennek itt vége. Peter, fogta magát és seggbe hálózta Gwent, amire egy levegő után kapkodós “úristen te vagy az” lett a válasz – közben persze még odaképzeltük Stone gondolatait:  “uhh, nedves lett a bugyim, tégy magadévá”. Ezzel egy olyan feszültséget oldott fel a film, ami szerintem a nézők kilencven százalékában ott élt és folyamatosan azt várta, hogy mikor mondja már el, hogy ő Pókember. Hát most megtette. Ezen kívül ráadásul nem azzal találjuk szembe magunkat, mint az előző verzióban, hogy szenvednek össze vissza, szeret-nem szeret, nem tudom mit érzek, jaj de szerencsétlen vagyok. Nem. Lesmárollak, enyém vagy. Kész. Nincs bizonytalanság.

Az alap sztorit picit kicserélték a másik verzióhoz képest, nagyobb hangsúlyt kapott az átváltozás miértje és háttere. Ezen kívül pedig, egy kis módosítás is került bele, miszerint a hálószövést, nem kapja meg mint új képesség, azt ő találja ki és szerkeszti meg hozzá a kis masinát. Peter jellemrajzát is mélyebben sikerült megjeleníteni, sokkal jobban érződik az elején hirtelen jött erőtől beképzeltté és testi fölényét kihasználó srác gondolatvilága. És jól végig van vezetve, ahogy a bosszútól való összetörtség táplálta harag átadja magát az átgondolt cselekvéseknek és a közös jó érdekében elkövetett tetteknek. Az aktuális ellenség egy gyíkember, aki egyébként egy jó tudós, csak hát ő is hiú és ez – valamint egy kis genetika – eltorzítja a jellemét, aztán lerombolja a fél várost, meg mindenkit gyíkká akar varázsolni. A végén persze felmászik egy toronyházra, mint king kong, de jön Pókember és ledobja a padlóla, de nagyon dulván.

Ha összegeznem kéne, egy hasonlatot tudnék felhozni: A Hulk és a Hihetetlen Hulk között is nagy volt a különbség, de ott egy alapból is jó filmből csináltak egy még jobbat. Itt esetünkben az eredeti egy közepes cukormázas mesefilm volt, ehhez képest kapunk egy reálisabban megjelenített, kevésbé csöpögős akciófilmet, kellően darkos látványvilággal, fölösleges nyáladzás és bizonytalansági tényezők nélkül, jó színészi játékkal. Tehát mindent összevetve egy nagyon élvezetes kis mozit kanyarítottak a sztoriból, amit biztos, hogy meg fogok nézni még egyszer legalább. Remélhetőleg lesz folytatása, amelyek legalább ezt a színvonalat fogják hozni és a Batman filmek újragondolásához hasonlóan egy filmtörténetileg is értékelhető sorozat részei lesznek.

a csodálatos pókember plakát spiderman

The Amazing Spider-man
8/10