Analógisztán – A boldog társadalom

A modern ember annyi mindent a mindennapi életének részeként kezel és fel sem tűnik neki, hogy rutinjának nagy része csak a jóléti társadalom (boldog társadalom?) és az úgynevezett “fejlett” technológia “fölösleges” vívmányai. Mondom ezt úgy, hogy otthon porosodik a 42 colos LCD tévém, a jelen állás szerint közepesen erős számítógépem és megszámlálhatatlan mennyiségű olyan tárgy, ami tulajdonképpen, ha belegondolok az élethez teljességgel szükségtelen. Fölösleges? Ez egy nagyon érdekes kérdés és megpróbálom a saját szemszögemből, a saját érzéseim alapján megmagyarázni mire is gondolok.

Teljesen biztos vagyok benne, hogy az emberiség egy boldog társadalom lenne (boldogabb), ha megmaradt volna valahol a kőkorszak idejében. Ahol nem volt pénz, nem volt arany, nem volt semmi ami nem a létfenntartáshoz szükséges. Van egy francia film, az a címe hogy Rrrrrr! – ez egy vígjáték. De ha valaki egy picit messzebbre tekint annál, minthogy ez egy tényleg jó vígjáték, észreveheti, hogy egy nagy igazság bújik meg a háttérben. Egy üzenet. Az őskorban nem volt olyan hogy bűncselekmény…bűn. És most nem a vallások önkényesen kitalált, iránymutatásul – kapaszkodóul – szolgáló törvényei alapján megnevezett bűnökre utalok. Hanem arra, hogy az ember nem ölte meg a fajtársait, mert nem volt rá indoka…indok nélkül meg még annyira sem ölte volna meg. De egy picit elkanyarodtam az eredeti mondanivalómtól. A lényeg – nem tudom szebben megfogalmazni, de most nem is akarom – hogy én személy szerint nagyon boldogan el tudnék éldegélni egy erdő közepén, önellátóan, mindenféle technikai vívmány nélkül. Persze nem tudnám megcsinálni, mert télen halálra fagynék, nem lenne mit ennem, és valószínűleg a hatóságok is elég hamar keresztbe tennének. Nyilván ez nem egy reális elképzelés, csak egy képzelmény. Megtehetném, hogy 1-2-3 hétre elvonulok ilyenformán, ezt gyakorlatilag bármelyik buddhista közösség szervezésében megtehetem… valószínűleg egyszer meg is fogom. Vagy többször. De most jön a lényeg. Ha én úgy érzem, hogy akkor lennék a legboldogabb, ha úgymond nomád körülmények között kellene élnem, akkor miért ragaszkodom annyira egy-egy tárgyhoz, eszközhöz? És ez persze nem csak rám igaz, legbelül szerintem mindenkire többé kevésbé. Elmondom miért! Azért, mert a mai felgyorsult társadalom rengeteg hatást kelt az emberben. Onnantól kezdve hogy reggel felkelünk, folyamatosan egészen estig, amíg le nem fekszünk, több száz, több ezer különböző impulzus ér minket nap mint nap. Ezt valahogy el kell viselni. Ezért gyárt az ember mindenféle szórakoztatási eszközt, mint a tévé, játékkonzol, hangszerek…kinek mi. A mai világot egyszerűen nem lehet elviselni ezek nélkül a dolgok nélkül. És annyira hozzászokunk a használatukhoz, a birtokláshoz, hogy ha a rengeteg tárgy közül, csak egyet is elvesztünk, az óriási veszteségként lép fel legbelül bennünk. Holott van még egy nagy rakás másik dolog, amivel pótolhatjuk. De érzelmileg kötődni kezdünk hozzájuk és semmit nem akarunk elveszteni. Pedig ha mindent elvesztenénk – mindent! – akkor sem történne semmi.

boldog társadalom - szkeptikus harmadik világbeli gyerek

A napokban az egyik ilyen “modern hangulatjavító oldalon” – Facebook – láttam egy filmet a digitális világ megszűnéséről. Képeket készítünk az emlékeinkről, hogy később nézegethessük őket. Nyilván a képek nélkül is emlékszünk a fontos pillanatokra. A képek azért kellenek, hogy egy-egy borúsabb pillanatban elővéve őket jó kedvre derítsenek, felidézzék a szép perceket. Nem az emlékeinket vesztenénk el a digitális világ megszűnésével – mert az emlékeinket senki nem veheti el – hanem a mentsvárat, ahová a rohanó, egyre inkább a fejünkre növő és az eget eltakaró világ elől menekülhetünk…