Egy rendhagyó fesztivál margójára

A magyar és a nemzetközi zenei etalon sajnos egyre inkább úgy egyszerűsödik korszakról-korszakra – sőt mi több évről évre – hogy lassan egy raklapban is több fantáziát és szívbemarkoló érzelmet vélek felfedezni, mint abban híg, lagymatag maszlagban aminek az emberek kilencven százaléka zene címén nap mint nap kiteszi magát. De ez természetesen nem csak a zenészek hibája, sőt. Sokan értetlenkednek, hogy miért ad a kereskedelmi televízió annyi agyatlan baromságot, hogy egy négydiplomás professzor agya is napok alatt paprikás szalonnává sülne tőle. Egyszerű a válasz: a kertévék azt adják amiből a legtöbb bevételük van = amit a legtöbben néznek. Ha egy növény IQ-jával is befogadható műsort akar a tömeg, akkor azt kap. Ha egyszerű ütemeket és könnyen érthető szövegeket akar a tömeg egy dalban, akkor azt fog kapni, mert a zenészek nagyon nagy százaléka a pénzért csinálja.

Ebben az egyre inkább sűrűsödő színvonal alatti moslékban felüdülés látni, hogy olyan rendezvényeknek is van létjogosultságuk, mint a napokban véget ért Börzsönystock. Ritkán látni olyat manapság, hogy egy zenészekből és nem zenészekből, fiatalokból és kevésbé fiatalokból álló ismeretlenek csoportja fogja magát és elutazik egy isten háta mögötti kis faluba, hogy aztán egy eldugott pici úton megközelíthető erdei tisztáson kialakított ifjúsági táborban valóban természetközelben (a Fishing on Orfű ehhez képest egy nagyvárosi fesztivál), hallgassa azokat az együtteseket, akik tényleg beletesznek apait anyait abba amit csinálnak, mindezt örömmel, lelkesen, a pénzre magasról szarva. Szerintem nem sok fesztivál van, ahol a színpadtól pár méterre egy pokrócon vízipipázva tudom hallgatni a koncerteket, miközben a minket körülvevő hegyek visszhangjában úszva bámulom a tökéletesen látszó csillagos égboltot. Mindezek után két a koncert közötti csendben mellénk telepszik egy srác gitárral és elkezdi játszani a Lemon Tree-t, amit persze mindenki énekel. És utána még a gitárt is megkaptam pár percre, bár egy vízisikló gyorsaságával kapta ki a kezemből “ezen a gitáron tankcsapdát nem játszunk” indokkal:)

Bruce Willis büfés börzsönystock
A büfésünk:)

Az egész felhajtás helyszíne a Kemencei ifjúsági tábor, ami mint már említettem az erdőben foglal helyet, így az esemény logója is egy bendzsózó mókus lett. Amikor éppen nem sör vagy borkóstoló van délelőtt, vagy éppen a minden évben megrendezett B-faktor tehetségkutató, akkor lehet pingpongozni (volt pingpong bajnokság is), kisvasutazni, felmenni a színpadra jammelgetni, túrázni a börzsönyben, vagy épp csak kellemesen dumálni. Ja igen, a szabad hangszerfelhasználásnak megvannak olykor a hátrányai is – ezúton szeretném kifejezni mindnyájunk háláját a vasárnapi hajnali dobosunknak, aki emberfeletti kitartással éjjel 3-tól egészen reggel 6 óráig bírta szusszal. Köszönjük, sosem feledjük ezt az élményt, éppen ezért legközelebb kihagynánk:)

Bevallom úgy indultunk neki az eseménynek, hogy a fellépők jelentős hányadáról még gyakorlatilag nem nagyon volt bármilyen fogalmunk…egyikről sem hallottunk még sose. De fő a pozitív hozzáállás, és láss csodát nem volt csalódás. A repertoár elég széles skálán mozgott, a keményebb alter/rock-tól némi jazzes beütésen át egészen a népdalokon keresztül a teljesen elektronikus spacetechno-ig minden volt. Valamelyik nagyon tetszett, némelyik kevésbé, de a hangulatra egyáltalán nem lehetett panasz.

Szombaton délelőtt érkeztünk és nem sokkal később már el is kezdődött a zenei felhozatal tálalása. Az igazság az, hogy az első egy-két fellépőnél még nem fókuszáltunk rá annyira a témára, úgyhogy a Cainsee’s-ig nem is vagyok biztos, benne, hogy mik voltak, vagy mik nem, de a Pigment Chemcal chillout jellege mindenesetre ismerősen hangzott, amikor hazaérve végignéztem a fellépőket:

Balatonszárszó from Pigment Chemcal on Vimeo.

Őket követte pár órával később, közvetlenül a bográcsgulyás után a Cainsee’s és a Burkus König, akik ugyan nem voltak különösebb érzelmi hatással rám, de mindenféleképp jó volt az amit csináltak és nem utolsó sorban az előbbi zenekar három énekese a szemnek is kellemes látványt biztosított.

A szombat este meghatározó jellegét részemről a Spacesh!t adta, habár őket már némileg messzebbről vízszintes állapotban vettem fülügyre. Egy olyan szinten elvont elektronikus maszlagot kell elképzelni, ami annyira szar hogy már jó. Legalábbis a fűben fetrengve én kifejezetten élveztem.

Számomra a nap itt véget is ért sajnos, mert némiképp bealudtam, de a korai kelésről (illetve kinek kinek a késői alvásról) a már említett dobos koma biztosította az egész tábort. Állítólag volt még Óperentzia is, de arról már nem tudok érdemeben véleményt alkotni, íme egy kis ízelítő:

A vasárnapot egy kemencei kitekintéssel kezdtük a magunk részéről, majd következett egy rövid csobbanás a falu strandján, majd természetesen visszakeveredtünk valahogy a tett helyszínére. A vasárnapi “étlap” már sokkal több érdekesebb fellépőt tartogatott. Ennek megfelelően egy üveg jó bor társaságában kábé nyolcad magunkkal letelepedtünk megfelelő távolságra a színpadtól, Szabi és Zsófi biztosította a vízipipa összes kellékét, valamint a megfelelő szakmai hátteret is a tökéletes füstöléshez. Egyszóval minden megvolt egy jó estéhez. A sort a Kaldera nyitotta gitárral, énekkel, didzseridummal…fő a jó alapozás:

A sörkóstoló után végigröhögtünk egy tehetségkutatót, majd rögtön utána következett a Viszlát Holnap! formáció, ami az első olyan banda volt amire fel kellett állnom és az én meghatározhatatlan mozgáskultúrámmal rázni szőrős seggemet.

Utánuk egy kis lazulás következett, amely jó alapot biztosított a különböző gyümölcsök ízében pompázó füstöknek. A Tape Underground számomra egy picit olyan “füves” zene, de mindenképp chillout és néha elvont, néha mégis tomboló. Állítólag a művészeknek nagy dicséret: érdekes.

Miután kellően ellazított a TU, jött az egész fesztivál számomra legjobb fellépője a Néhai Bárány. Pontosan olyan zenét játszanak amit én szeretek gitárral, dobokkal, jó hangú énekessel, rockos riffekkel, pattogással, vidámsággal, jókedvvel. És külön jópofa, hogy a dobos énekel…le a kalappal!

Nagyon hosszú lesz már ez a bejegyzés, de nem feledkezhetek meg az egész felhajtás szervezőiről sem, a SoNaR együttesről, akik eszeveszettül jó munkát végeztek és külön köszönjük, hogy létrehozták ezt az eseményt.

Reméljük jövőre is lesz Börzsönystock, én biztos, hogy ott leszek! És örülök, hogy van még hely a Justin Bieberek mellett még igazi zenészeknek is, akik örömzenéjükkel nekünk is sok örömet szereznek!