Titánok haragja

Szeretem a mitológiai filmeket ezért ahány csak van igyekszem megnézni. Idén is így volt: tűkön ülve vártam a Titánok haragját, hogy uhh milyen fenomenális lesz. Aztán közben jött egy Halhatatlanok, amiről korábban nem hallottam, de nem tűnt olyan eszetlenül nézhetetlennek. Immár mind a kettőt magam mögött hagytam és egy érdekes törvényszerűségre hívnám fel a figyelmet, amit mostanában megfigyeltem: az agyon reklámozott, szarrá magasztalt, beszaratós trailerrel rendelkező szuperprodukció messze alulmúlta a számomra csak a megtekintés napján felfedezett kisebb költségvetésű társát.

A Titánok haragja a 2010-es Titánok harca folytatása. Perseus mint főhös össze vissza kardozik, egyedül megtart egy több száz tonnás kőfalat, mindenkit legyőz és persze a végén mindenki boldog, csók, vége. Csak és kizárólag azért tudtam végignézni a filmet, mert a képi világa, a látvány nagyon jól sikerült. De akkor ezzel el is mondtam minden pozitívumot. A szereplők párbeszédei esetlenek, átgondolatlanok és sokszor még értelmetlenek is. A mitológiai utalások ezer sebből véreznek, a karakterek cselekedetei következetlenek és az egész sztori kidolgozatlan. Az meg, hogy Kronosz egy hegy méretű két lábon járó értelmi fogyatékos lomha járású vulkánbaba…hát nem találok rá szavakat. Elvileg ugyebár az istenek apja kellene hogy legyen, sőt erre több utalás is van a filmben, meg Hádésszal is mindenféle ármányos paktumot kötött. Ehhez képest egy ösztönlénynek van megjelenítve, aki a cipőfűzőjét sem tudná bekötni ha lenne neki. A szerelmi szál (már ha nevezhető annak) le van tudva 3 jelenettel: szia rég láttalak, de még mindig haragszom – ó megmentettél, de jófej vagy – jaj én nem is figyelek rád, de azért smárolj le. Igazából ha kihagyták volna belőle Rosamund Pike csinos kis pofiját, lehet több energiát fektethettek volna a többi karakterbe. Amúgy a színészek játéka is kritikán aluli. Az előbb említett színésznőcske grimaszgyűjteménye alulmúlja Kirsten Stewardot is, pedig ő is közeli rokonságban áll egy simára gyalult fenyőléccel. Igazából két viszonylag keveset mutatkozó mellékszereplő kapott csak igazán nagy neveket, de ők sem erőltették meg túlságosan magukat (Liam Neeson, Ralph Fiennes), azonban még így is kisujjukból rázták ki a szerepet.

Toby Kebell (aki Agenort alakítja) volt az egyetlen aki értékelhető teljesítményt nyújtott, annak ellenére, hogy az ő karaktere kapta a legtöbb ellentmondást és következetlenséget. Például az egyik perceben még azt sem tudja, hogy félisten (sőt kis is röhögi Perseust, amikor megmondja neki), egy fél percel később meg már tudja hol lakik Hephaisztosz, és még Poseidon villáját is tudja használni, hogy odavezesse őket. És ez csak egy a sok “baki” közül, a film tele van ilyenekkel. A zenéje mindenesetre jó lett a filmnek, bár a legszarabb mozit is egy fokkal feldobja, ha trailerben Manson Sweet Dreams átdolgozása hallatszik (sokszor be is dobják). Összegezve tehát egy látványos erőfitogtatás tartalom és színészi játék nélkül. Aki épp nagyon le van zsibbadva agyilag annak ajánlom. Igaz a Halhatatlanok sem épp egy Csehov dráma, de messze jobb szórakozást nyújt és látványban ott sincs hiány.

titánok haragja kritika borító

Titánok haragja
3/10