Tündérmese a közösségi közlekedés színvonaláról

Vasárnap este, Déli Pályaudvar. Fél tíz környéke. A Komáromból érkező vonat szinte okádja magából a hazafelé igyekvő pesti polgárokat. Mint egy felbőszült folyó vize hömpölyög a tömeg lefelé a lépcsőn, mintha hatalmas sziklák korbácsolnák az ár felcsapó hullámait. Aztán egy balra kanyar után a víztömeg hirtelen megtorpan. Ellenőrzés.

Főhősünk csak áll némán és néha kettőt toppant, hogy előrébb kerüljön és valahogy odaférjen a jegykiadó automatához. Out of order…szólna egy angol, ha lenne a közelben. De még az sincs. Egy a gépezet mellett elanyátlanodva bámészkodó lányka tájékoztat, hogy már az egész környéken próbált szert tenni az apró narancssárga jogosultságra, amely beengedi a föld alatt rejtőző transzportállomásra, de hiába.

Richárd, a villám hátán lovagló huszár, felvágtatott a vaskerekű paripák kiszolgáló intézményéhez, hogy a bajtársuk és szövetségesük szolgáltatásainak igénybe vételére készséggel tudnak-e nyújtani erre feljogosító hivatalos iratokat. Sajnos elutasító válasszal találta szembe magát, amin felbőszülve visszasuhant a bejárathoz és az ajtónállót faggatta, annak véleményéről a kialakult szituációt illetően. Emberünk megnyugtatta Richárd lovagot, hogy amennyiben magára vállalja a felelősséget, hogy nem tud kijutni az alagútból, úgy szívélyesen átengedi a kapun az említett iratok hiányában is. Ezen felbuzdulva hősünk átverekedte magát a mérges orkok tömkelegén, majd a varázslépcsőn a föld mélyébe távozott…