Én is hiszek…a lézersugárban (#2)

Az ember mindig jobbat vár – szokták mondani. Legtöbbször humoros köszöntésként találkozom vele, de sajnos az élet úton útfélen bizonyítja, hogy bizony tényleg…az ember mindig jobbat vár.

A vallás kérdését egyszer már elkezdtem boncolgatni, ezt a témát szeretném kicsit folytatni. Érdekes miként fejlődik egy ember hitrendszere, személyisége. Kiskoromban a vallásról annyit tudtam, hogy vannak templomok és ott imádkoznak, meg van olyan, hogy Isten meg Jézus, ilyesmi. Magyarországon a kereszténység a legelterjedtebb vallás, így a legtöbb gyerek ezzel találkozik először. Aztán vagy elfogadja, magáénak érzi vagy ateista lesz. Utóbbi történt velem is. Persze nem is igazán voltam tisztában azzal sem, hogy mi is tulajdonképpen az ateizmus, csak annyit tudtam, hogy aki nem hisz istenben, az az. Azért persze sokszor imádkoztam, hogy a másnapi témazáró jól sikerüljön, de mivel alapvetően racionális gondolkodásúnak tartottam magam, ezért ezt csak titokban műveltem és igyekeztem nem tudomást venni róla én magam sem.

Általában azt mondják az emberek 30-35 éves korukra érnek arra a szintre, hogy elgondolkodnak olyan dolgokon is amin addig nem és rájönnek, hogy a hit fontos apróság egy ember életében. Nem arra gondolok, hogy most akkor legyünk katolikusok, nem! Hanem, hogy minden embernek egyszer rá kell jönnie, hogy a kézzel fogható dolgokon kívül, nem létező, megfoghatatlan eszmékben, létezésekben, tárgyakban hisz. És ez a legfontosabb. Az, hogy valakinek a templomba járás, vagy a napi ötszöri leborulás része ennek a hitrendszernek, az egy kis kiegészítés a mellé, hogy legbelül ezzel kapcsolatban milyen érzések jelennek meg. Mert a muzulmán is azért borul le, mert abban hisz, hogy ha ezt megteszi, akkor Allah jobb élettel ajándékozza meg. És ez a lényeg, hogy hisz abban, hogy jobb élete lesz, hogy ezzel tulajdonképpen önmagán segít.

Hinni nem csak istenben, vagy Allahban, vagy mákostészta-seggű-renegátpáviánban lehet. Hinni lehet a szellemekben, családban, másvilágban, természetfelettiben, alternatív gyógymódokban, a globális összeesküvés elméletben, az evolúcióban, drogok által gerjesztett mesterséges hallucinációkban. Bármiben. Egy ember teljes énképét nagyban meghatározza, hogy melyek azok az apróságok amelyben hisz és ezekből áll össze egy komplett hitrendszer. Holott a Facebookon az van bejelölve nekem hogy Buddhista, ezt nem mondhatnám ki ennyire egyértelműen, mert rengeteg dolog van ami nem része a buddhizmus filozófiájának, mégis magaménak érzem. A buddhizmus alapvetően közelebb áll az életstílushoz, értékrendhez mint a valláshoz szerintem. Magaddal kell tisztában lenned, a belső értékeidre koncentrálni és így keresni a boldogságot. Tehát, ahelyett, hogy egy istenhez imádkoznának a buddhisták (vagy többhöz), inkább meditálnak és gondolkodnak és így próbálják meg elérni a boldogságot. Ez persze most egy erős sarkítás volt, de nem szeretnék nagyon mélyen belemenni. A Dalai Láma egyik sokat ismételt idézete, nagyon jól példázza a mai emberek gondolkodásának és a buddhizmus lényegének különbségét. Arról kérdezték, hogy mi az ami a legjobban meglepi az emberiségben:

Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben sem a jövőben; úgy él mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.

Én a hitet mindig is kicsit összemostam az értékrenddel. Nekem fontosak olyan dolgok, mint az őszinteség, a becsületesség, a család, a szeretet. Persze ezek közhelyek, de mindenki tudna mondani olyan közhelyeket, amelyek igazak rá. Emellett valamiért hiszek abban is, hogy van valamilyen felsőbb hatalom, erő, isten, karma, valami, ami irányítja ezt az egészet. Persze az evolúciót elismerem racionálisan alátámasztható tudománynak. De közben azt sem felejtem el, hogy a “varázslat” és az ezotéria olyan tudomány amit még nem bizonyítottak. Pár száz éve még máglyán égették el aki azt merte mondani, hogy a Föld gömbölyű. Pár tíz éve, még hülyének nézték aki azt mondta, hogy a tüdőgyulladás fertőző betegség és egy baktérium terjeszti. Akkor mi is az amiben hiszünk? Lehet, hogy pár száz vagy pár ezer év múlva tudomány lesz.

Miért írtam ezt most le? Igazából magam sem tudom, csak jött egy szikra, hogy most nekem erről kell írnom. És mi köze ennek ahhoz, hogy az ember mindig jobbat vár? Semmi. Hogy azt miért írtam, nem is fogom elárulni. Viszont jó csali volt, ahhoz hogy végigolvasd az egészet, arra várva hogy a végén kiderül. Április bolondja…őő izé január.