Mobil zöldségesfiú

Kissé hosszúra sikerülhet ez a bejegyzés annak függvényében, hogy mikor fejelem le a billentyűzetet hangosan horkolva, mint kockát a derékszöges hintaló. Az elmúlt pár nap történetét szeretném nektek elmesélni kedves gyerekek üljetek ide az ölembe, toljátok le a nadrágo…őő izé szóval ott tartottam, hogy kitaláltuk milyen jó lesz nekünk, ha összegyűjtjük az ismerősöket és nagy tételbe bevásárolunk a nagybani piacon, mert az olcsó. Az orrunkat meg lassan egy harminc tonnás autódaruval kell előttünk vonszolnunk, hogy pofára ne essünk. Szóval nagy nehezen hétfő este nyolckor szereztem még egy csodálatos molnárkocsit – azt ami olyan okos, hogy fellépcsőzik. Beállítottam a fantasztikus LG Optimus GT540-et – ami egy kivételesen, borzasztóan jól működő telefon (Sarcasm) – hogy fél kettőkor vibrátorozza meg a fülemet lágyan, de a várt hatás elmaradt, így egy órával később apósom csörgetett ébrenlétbe, hogy hol a retekben vagyok már. Nyugodtan közöltem, hogy otthon, hol lennék, most keltem fel, mi újság? Fél négy körülre be is parkoltam a robbanó szekeret a piac parkolójába hatszáz magyar forintért, majd nagy vehemenciával elindultunk felkutatni az olcsó és a jó függvény metszéspontjában tanyázó termékeket. Nem szeretném bőlére ereszteni szavaim percegő saltarellóját, álljon itt most annyi, hogy hajnali négytől fél hétig zöldségeket pakoltam, mértem, hordtam, raktam. Ezek után otthon bedobtam két májkrémes zsömlét és hétkor felvettem drága kollégámat, majd itt bent folytattam a pakolást, mérést, hordást, rakást. Farakást? Faragást…ez szar volt bocs. Elkészültem, boldog voltam, ja nem az egy másik sztori. Hazamentem és még pakoltam picit, de most jön nap fénypontja. Lusta ember kétszer fárad ugyebár. Hát én egyszerre akartam minden maradékot felvinni a lakásba, gondoltam úgyis tud lépcsőzni ez a csodaszekér, felpakoltam rá mindent (40 kg krumplit, 20 kg hagymát, 90 db tojást, 10 kg narancsot és még pár apróságot) és elindultam felfelé. Na most azt tudni kell, hogy üresben sem olyan könnyű lépcsőzni ezzel a fostaligával, durván 80 kilóval a hátán, meg még annyira sem. Főleg, hogy én még alulról sem súrolom ezt a súlyt sajnos. Nem nehéz kitalálni mi történt…igen. Félúton kicsúszott a kezemből az egész rakomány és néhány balettmozdulat után a nyitott kapun keresztül egyenletesen szétoszlott az aszfalton. Igen, a tojás is. Mindezen nem nagyon segített, hogy én azzal a lendülettel nekifutásból a lábfejemmel pár narancsot fénysebességre gyorsítottam. Aztán persze megmasszíroztam a fülcimpámat és mint Hamupipőke a búzát elkezdtem válogatni a tojásokat, hogy melyik élte túl a becsapódást. Durván a fele megmenthető állagban megmaradt, a másik felével kidobóst játszottam egy kartondobozzal. Ja és mikor felmentem végül a lakásba beleléptem a kutyám frissen termelt kakkantásába és végig tapicskoltam vele a lakást, mert persze már csak a végén vettem észre.

A nap további 10 órájában – ha nem cipekedtem volna eleget – még gyorsan elmentem selejtezni a budapesti telephelyeinkre, ahol egyetlen kézikocsi nélkül kellett az emeleti szerverszobákból 40 kilós jegesmedvényi kiterjedésű szervereket lehordanom a kocsiba. A negyedik kávé után már kezdtem úgy érezni, hogy nem akarom mindenáron a fejemmel nyomni a dudát, miközben horkolok. Szóval alig voltam álmos és fáradt estére. Hétvégén meg néztem sok filmet, majd jól megmondom a véleményemet róluk, sőt azt is ide akarom majd mondani, hogy mit szeretnék karácsonyra. Most más nem jut az eszembe, de ha igen, majd hátulról teszem be! Jaj de fáradt vagyok…ki tetszik itt lakni?