Rövid reggeli politikai história

Az egyszerű nyárspolgárok élik kis semmitmondó életüket – köztük én is, meg te is – és csendben figyelik, amint pár állítólag közgazdaságilag képzett, elvileg diplomáciai érzékkel rendelkező paprikajancsi elmonopolyzza körülöttük az országot. És még le is tagadják. Mint mikor ketten vagyunk egy szobába és a terjengő bűz ellenére mindketten tagadjuk, hogy fingtunk volna, pedig az is tudja, hogy ő fingott aki fingott, meg az is tudja hogy nem ő fingott, hogy ki fingott. Kicsit úgy érzem magam, mintha csak egy rohadék Sim lennék, aki kétségbeesetten integet, hogy elfogyott a pénze, lecsökkent szociális szintje, nincs kedve tanulni és még pisilnie is kell, de a köcsög játékos, aki irányítja az egészet folyton csak azt nyomkodja, hogy menjek szexelni, meg öltözzek át kétpercenként.

Nekem van egy pár dolog amit nem értek. Megpróbálom érthetően kifejteni és levezetni, úgy hogy még én is megértsem. Ehhez segítségemre lesz a Google Public Data Explorer, amely egy a Google megjelenéséhez illeszkedő letisztult felülettel kedveskedik nekünk, és testre szabható grafikonokon jeleníthetünk meg bármilyen minket érdeklő adatot a nagyvilágból. Például államadósságokat, munkanélküliséget, GPD-t, Parlament méretet, mennyit ürít naponta Obama kutyája.

Ha van egy kis időnk és olyan hülyék vagyunk mint én, akkor megnézhetünk olyan adatokat, amelyekkel nap mint nap dobálóznak a tévében, hogy nekünk ennyi, meg annyi és ezen javítani kell, mert nem lesz ez így jó. Az egyik ilyen, hogy mennyi az államadósságunk a GDP százalékában. A GDP ugyebár az itthon megtermelt javakat méri, ebben nagyon laikusan fogalmazva benne van a gyermek pelenkájára elköltött pénztől kezdve, a Kecskeméti Mercedes gyár beruházásáig, minden egyes újonnan megtermelt forint. Az államadósság pedig azt jelenti, hogy az országnak mennyi olyan tartozása van, amelyet még nem fizetett vissza. Ez lehet akár lakossági kihelyezés (államkötvény), de bankkölcsön is. Ha a kettőt elosztjuk egymással, akkor az országok államadóssága a gazdaságukhoz viszonyítva jól összehasonlítható. Na most ugyebár a németek dobálóznak nagyon azzal, hogy mekkora köcsögök vagyunk mi, és hogy kötelesek vagyunk csökkenteni ezt a mutatót, mert különben rálépnek a hüvelykujjunkra. Nálunk ez 2010 végén 81,3% volt. Megnézte valaki mennyi volt szegény Friciéknél? 83,2%. Hoppá. Ja, hogy nekik még nálunk is több adósságuk van (ráadásul, mivel több a GDP-jük, ez a százalék nominálisan is egy tekintélyesebb számot mutat, egész pontosan a mi 78 milliárd eurós tartozásunkhoz képest, nekik van 2062 milliárd…bagatel összeg – mégegyszer jelzem, euró!). Egyébként a Franciáknak is több, nekik is nagyon nagy a hangjuk.

  

Evezzünk át a számok tengerén egy másik gyakran hallott kifejezésre, az államháztartási hiányra. Ez a kis aranyos egy nagyon egyszerű képlet eredménye: az állami bevételekből kivonják az állami kiadásokat, majd hogy ez is összehasonlítható legyen a többi országgal, ezt is leosztják a GDP-vel. Nálunk 4,2%, ezt is szeretné az EU alacsonyabban látni. (Amúgy tavalyi adatokról beszélünk, azóta javultunk mindkét mutatóval.) Kicsit, hogy a fenti levezetés tükrében értelmezzem ezt a számot, ez azt jelenti, hogy a 96,25 milliárd eurós GDP alapján 4,04 milliárddal többet költünk, mint amennyi bevételünk van. Ehhez ugyebár hitelt kell felvenni, ami növelné a korábban már tárgyalt adósságot, de mivel közben törlesztünk is, meg elvileg a GDP is növekedne (ha tudna) ez még nem lenne gáz, mert százalékosan nem befolyásolná jelentősen. Vessünk egy pillantást a már említett sógorok sógorára. Nézzük csak, nézzük csak…óóó 4,3%…ebben is mi nyertünk. A csigazabálóknál 7,1%. Tehát mindenki többet költ mint amennyi bevétele származik, mint mi…mégis minket baszogat mindenki, és mégis nálunk élünk a legszarabbul. Kérdem én…miért?

Mondhatnánk azt, hogy azért, mert a sok kis huncut-manci néha el-el rakosgatja a parlamenti fél literes kólákat és ez nagyban megrövidíti a teljes államháztartást. De ne legyünk ennyire gonoszok, ők csupa jótét lélek, mindig félrerakták az uzsonna pénzüket gyerekkoruk óta és abból gyűjtötték össze a villára valót. Szóval ha naivan nézzük és pusztán adatokra hagyatkozunk, akkor azt kéne mondanunk, hogy a minimálbért kellene növelni, mert azzal nőnének az adóbevételek (jövedelmi és fogyasztási adók egyaránt) és nőne a GDP is. Rövid távon a nagy befektetők elhúznának, a drága munkaerő miatt (bár ezt más kedvezményekkel kompenzálni lehetne), illetve esély lenne a fekete gazdaság növekedésére, de a megugró adóbevételek egy részét ennek a felszámolására kellene fordítani. Hosszú távon a megnövekedő lakossági bevételek és GDP miatt a helyi vállalkozások erősödhetnek meg, ami további növekedést eredményezne. Ezt segíthetnénk az alapkamat csökkentésével, ami serkentené a fogyasztást, ezzel tovább növelné az adóbevételeket. Közben persze el kellene törölni az alanyi jogon járó hatalmas segélyeket és inkább munkahajlandóságot kéne serkenteni. (Mi az, hogy ha valakinek van 8 purgyéja az már jól él munka nélkül is mert állambácsi fizeti a 200 centis tévéjét?) Najó, kapjuk ki a kezünket a pöcegödörből, mert szaros lesz a vállunk, ha tovább hajolunk lefelé.

Érdekes, hogy a nyugati országokhoz hasonló gazdasági helyzetben vagyunk (a fenti mutatók alapján), majdnem minden európai országnál nagyobb arányú az elvont adó mennyisége a cserébe kapott szociális ellátásért és még így is szarban vagyunk. Tehát kevés pénzt keresünk, amiből sokat elvonnak, hogy aztán kevés ellátást kapjunk érte és a megmaradt pár forintból drágán vásároljunk. De persze aki az ellátásunkért felelős, az is kevés fizetést kap. De azért négyszer annyiért építünk fele akkora metrót mint a spanyolok, évente kétszer feltúrunk minden utat – akkor is ha nem kell – ,több száz milliót költünk olyan dolgokra, amik feleslegesek és olcsóbban is meg lehetne valósítani (lásd. kormányzati portál). Hogy jobb legyen a dolgunk, mindenhonnan pénzt vonunk el, hogy több legyen az országnak, de valahogy mégsem akar csökkenni az a szegény hiány. Ellopták  Átutalták a nyugdíjpénztári vagyon nagy részét az államkasszába, hogy törlesszenek, de nem látni jelentős javulást. Több száz milliárdot kivontak a bankszektorból, de mi az eredménye? Fizetnek a multik, fizetnek a bankok, fizetnek a szegények….és még sem haladunk előre, csak azt látjuk, hogy egyre drágább minden, hogy mindezt egyre kevesebb fizetésből kell fedeznünk és, hogy európai viszonylatban állítólag jól állunk gazdaságilag és a kormány is mosolyogva a pofánkba vágja, hogy minden rendben. De egyébként alapítsunk családot mert az a jövő, hiszen egyre kevesebben vagyunk. Mondjuk jó lenne, ha azt is megpróbálnánk önállóan, mert a gyest már nem fizetik 3 évig, és ha dolgozol, akkor még addig se, mert olyan kurva jól keres mindenki itt Magyarországon, hogy nincs rászorulva senki az állam segítségére, simán el tud tartani akár három gyereket is egy fizetésből.

Addig-addig megy a szarkavarás, hogy végül ott fogjuk találni magunkat Európa közepén egy Mongólia szintű társadalomban és akkor majd mindenki állhat sorba az államilag támogatott kumiszért, hogy legyen mit beletenni a sárgaborsó főzelékbe. Mondjuk én szívesen laknék jurtában, az erdő közepén. Nyugalom lenne, nem kéne ilyen faszságokon agyalnom és még arra is lenne esélyem, hogy eljussak a nirvánába. Najó, nem bonyolítom tovább…hogy a pokol hentese füstölné szárazra az összes politikus veséjét…ja és már bóvli is vagyunk… rúgjunk bele szerencsétlen földön fetrengőbe, úgyvan…

  • Ezeket a jelensegeket mar en is megfigyeltem, es sokat gondolkodtam rajtuk. A korrupcion kivul mas magyarazatot eddig nem talaltam, de ha belegondolok, hogy mekkora osszegekrol lehet szo, akkor egyszeruen nem hiszem el, hogy ez lehetseges.

  • Japánnak ez a debt-to-gdp rátiója 220% görögöknek meg 140%, csak hát ugye Japán a világ 3. legnagyobb gazdasága. Szóval szerintem önmagában nem ez határozza meg, inkább, hogy milyen gazdaság és hitelesség van mögötte és képes-e fizetni a részleteket. A magyar kormány meg nem sokat tesz, hogy hiteles legyen a külföld meg a piacok szemében, gazdaságról inkább ne is beszéljünk. És mivel nem bíznak Magyarországban ezért csak drágábban kap hitelt, ami csak tovább növeli az államadósságot.
    Persze lehet hogy tévedek.:)

  • Persze, hogy nem csak ez a két mutató határozza meg, sőt ez nem határoz meg semmit, ezzel csak nagy vonalakban képet lehet kapni a gazdaságról. A világ legnagyobb adósa Amerika, aztán mégis a legjobb kategóriában van a hitelminősítők szerint. Ettől függetlenül azaz én véleményem, hogy egyszer majd ők is megszívják…nem mehet így örökké, hogy a bankok kihelyezett hitelállománya nő, miközben mindenki adósodik és a hiteleket is már csak hitelekből tudják fedezni. Ez nem egy fenntartható gazdasági modell… Amúgy az államadósságunk elvileg csökken és nem nő…de persze majd most derül ki hogy állunk tavalyhoz képest.