Megelégedettségemre szóljon: trolololo

Újabb nap, újabb bejegyzés. A kávé sokad dob az írási hajlandóságomon. Erre egyedül jöttem rá. Ma viszont arra is rájöttem, hogy utálom, ha valaki a megengedett legnagyobb sebességet átlépve legyorsul engem (természetesen én szigorúan ötvennel mentem), hogy még beférjen elém az egyenes sávba, majdnem elviszi az orromat a seggével – egyedül a kifejezetten fejlett reflexeimnek köszönhetően nem – majd miután ügyesen besorolt és büszke volt magára lelassít 40-re és úgy tötyög tovább. Megjegyzem mögöttem nem volt már senki, tehát ha mögém sorol be ott is tudna araszolni. Erről csak ez jut eszembe:

Előzés troll sofőr

Arról is kéne beszélnem, hogy mikor voltam a legelégedettebb az életemmel, mert bevállaltam ezt a 30 napos blog challenge dolgot. Ez egy érdekes dolog, mert biztos mindenki azt gondolja, hogy akkor amikor lediplomáztam, vagy akkor amikor az új munkahelyemre sikeresen felvettek. Nem. Ez az idő számomra az érettségi volt. Miért? Mert egyrészt ott volt, hogy sikeresen teljesítettem a tőlem elvárt követelményeket, úgy éreztem sínen van az életem, enyém a világ. Másrészt Semmi gondom nem volt, egészséges voltam, volt pénzem, tudtam hogy lesz állásom. A diplománál az volt a gond, hogy közben rájöttem, hogy lehet nem igazán ezzel szeretném tölteni hátralévő életemet, szóval jó-jó megvan a papír, de úgy nagyjából leszarom. Az érettséginél tényleg szinte gondtalan volt az életem és úgy tekinthettem előre, hogy még nem ismertem igazából a nagybetűset és optimista voltam és naiv. Szóval akkor elégedett voltam magammal. És ti?