Játék az étellel

A hétvégén két bejegyzés is elmaradt, hát majdnem felborult a téridő-kontinuum és kiugrott belőle egy jeti. Tudniillik  egy csöppet horgásztunk és hideg volt, majdnem odafagyott a pipilőnk. Na nem ezért nem írtam, hanem mert nem volt kedvem. Ilyen kis puncipöcögtető vagyok bizony. Na a mai témánk ami elmaradt a Blog Challenge keretében kitűzöttek közül, hogy mi a kedvenc ételem és hogy mik voltak a kedvenc gyerekkori játékaim. Nagyon érdekes és szívet melengető téma.

Étel kérdésben én roppant mód bonyolult vagyok. Ez több dologból áll össze egy nagy egésszé mint a világegyetem. Egyrészt azok a tényezők amik negatívan befolyásolják az eredményhalmazunkat. Mazsola, máj: soha semmilyen körülmények között. A pacalt és a vesét ha nagyon muszáj megeszem, de nem lesz orgazmusom tőle az ízlelő bimbóimban. A nagyobb szűkítő paraméter, hogy laktózérzékeny vagyok, valamint sok egyéb bélrendszeri problémám is van, nem részletezném. Egyébként meg gyakorlatilag mindent megkóstolok ami nem ciángálic még a száraz törölközőt is elrágcsálom, ha nagyon éhes vagyok. Jót tesz az emésztésnek. Kedvenc étel. Jó kérdés. Több részre bontanám a dolgot. Illetve több konyhára. Tekintve, hogy elég ínyenc is vagyok ez egyébként egy nagyon nehéz kérdés. A legközelebb a japán konyhaművészet áll a szívemhez. Na most a tradicionális japán ételek, nem túl bonyolultak. Van például olyan főétel, amit úgy kell elkészíteni, hogy bélszínt felvágunk egészen vékony szeletekre (papírvékonyra), lefagyasztjuk. És kész. A lazacos sushit wasabis szójaszósszal semmi nem übereli. Semmi! Az valami világi. A másik kedvencem a japán remekek közül a Teriyaki lazac. Közelebbi vizekre evezve nagyon szeretem még a halászlét, a brassóit, a hagymás-rostélyost, a bélszínt vadász módra, a kovászos uborkát, a tojásos nokedlit (ha ehetnék olyat), a grillcsirkét, a gulyáslevest, a húslevest (és a benne főtt csirkelábat), a bablevest, császármorzsát és és és…najó ennyi elég lesz.

Mivel játszottam én kisgyermek koromban? Anyám idegeivel. Pengettem őket mint cigányzenész a citerát az esti lagziban. Én még nem a mobiltelefon korszakban nőttem fel, nem ismertem mi az az érintőképernyő, tilos volt egész nap a számítógép előtt ülnöm, voltak rendes egyszerű játékaim és nem dőlt össze a világ, ha pár napig egyáltalán nem használtam valamilyen elektromos ketyerét. Szerintem az én generációm volt az utolsók között ilyen. Persze tisztelet a kivételnek. Én még játszottam búgócsigával, matchboxokkal rodeóztam az iskolapadokon és tudtam, hogy kell összerakni egy modellvasutat úgy, hogy ne törjem közben apró darabokra. Nagyszüleimmel sokat társasoztam is, azóta is szeretek társasozni és hála nekik máig verhetetlen vagyok Snapszerben. Hogy mi volt a kedvenc játékom arra azért nagyon nehéz visszaemlékezni. Azt tudom, hogy legózni nagyon szerettem, általános iskolás koromban technik legóból ipari mennyiséget gyűjtöttem össze, szépen ládákba, fakkokba rendszerezve a különböző darabokat. Mint már említettem a TT méretű modell vasút is a kedvenceim közé tartozott. De voltak egyszerű fa építőkockáim, rengeteg könyvem, nyomdám. Persze azért nem hazudok volt, hogy a monitor előtt ültem, de meg volt szabva, hogy maximum fél órát lehettem ott. Akkor még kiváltság volt, újdonság, csúcstechnika. Most inkább nyűg…itt ülök egész nap és legszívesebben páros lábbal rúgnám le az emeletről…

  • <3 mazsola <3 máj <3 pacal

  • nagyon mókás benyomni a nyelvválasztónak valami egzotikus nyelvet, majd elfogadni a chromium felajánlását, hogy visszafordítja magyarra :)