Fluor Tomi kristály

Elmaradottam volt. Pedig annyi, meg annyi katasztrofálisan, agyszaggatóan kritikán aluli gondolat zümmögött a fejemben, hogy alig bírtam elzárni a világ elől. Szinte már-már ki fröccsent egy-egy foszlány-csepp az éterbe és alkoholos párává desztillálta a levegőt. Én meg bebasztam. Ez megmagyarázná miért nem írtam. De sajnos nem voltam teljesen őszinte. Valójában szombaton túrázni voltam, tegnap meg vígan hintáztattam otthon ülve az ivargerendát. Belátható, hogy ez fényévekkel fontosabb feladatnak mutatkozott, mint blogot írni.

Kezdjük tán azzal, hogy a BKK elhintette miket is terveznek véghez vinni az elkövetkező években. Az nem annyira meglepő, hogy nem akarják befejezni a 4-es metrót. Illetve az első szakaszt befejezik a Keletiig, de a Bosnyákig már nem fogják megépíteni, sohasenem. Helyette újra lesz villamos a Thökölyn. Hoppá! Nem ott újították fel az utat egy éve? De-de. Szóval most újra felbontják a felújítás miatt, mert ugye a villamospályához nem nyúltak érdemben, csak visszabaszták a régi síneket. Jó, végre befejezik az 1-es villamost, öröm boldogság. Nem is fecsérlek több szót erre, mert fölösleges. Inkább megjegyezném, hogy szombaton amikor néztem az X-faktort, kellemesen elbóbiskoltam és gondolataimba merültem. Aztán volt valami Halenda és mindent elfelejtettem, kiégett aggyal ültem vagy fél órán át. Kicsordult a nyálam, kimerevedett a tekintetem, Cucám néha bejött megtörölgetni a szám szélét. Agyhalottként néztem farkasszemet a mai magyar popszakma csillogó színgombolyagjával, akinél szebben tátogni senki nem tud és akinek a koreográfiája már-már meghaladja egy teljes óvodás csoport kreativitásának felét. Fluor Tomit egyszerűen annyira nem tudom hova tenni, hogy legszívesebben lebasznám a szemétledobóba, mint a legtöbb hasonló dolgot, amit nem tudok hova tenni. Aztán az szögletes kis sapkájával keresztbe állna a csőben, beszorulna, megakadna benne minden kis romlott két hete a kukában érlelődő lekváros-joghurtgombóc zöldes gombaprém feltéttel. Szép lassan nem kapna levegőt és az egész nyelőcsövét és légzőrendszerét elborítaná a gusztustalan fehér lepedék és candidázis okozta vérmérgezésben szép lassan elrohadna az egész szervezete. Én meg takaríthatnám ki a szemétledobót. Halenda!

fluor tomi kristály viccFluor Tomi, a szóda erejével! Egyébként lemaradtam a Blog Challenge-el is, most gyorsan bepótolom: Bűnös élvezetek. Mit veszünk bűnösnek? Amit tilt a törvény? Ami erkölcstelen? Mi az erkölcs? Szerintem csak a prűdek és konzervatívok védekezése, egy önkényesen bevezetett és elfogadtatott (kialakult?) rendszer, amit manapság már íratlanul mindenki kötelező érvényűen betart és betartat. Álszentség? Természetesen nem tolom le a gatyámat a nyílt utcán és fajtalankodom egy kacsával. Ez világos, nem is lenne normális, amellett, hogy erkölcstelen (és undorító). De valakinek az is bűnös, hogy a barátnőmmel vadul szeretkezem a saját otthonomban anélkül, hogy elvettem volna feleségül. Szóval, akkor mi is a bűnös élvezet. Néha elszívok egy-egy szál cigarettát (hetente-kéthetente). Ezt tekinthetjük annak, mert egészségtelen és szemen köpném néha magam érte, de jólesik. Mármint szívni, nem szemen köpni. Most más bűnös élvezet nem jut eszembe. Egészen büntetlen előéletem van. Erkölcsi bizonyítványom is lehetne, ha kiváltottam volna. De nem. Mert nem kellett!

A rakj be zenét kérdésre, majd otthonról írok, mondjuk holnap. Egy hely ahova ellátogatnék, vagy költöznék az nagyon sok van és akkor máris nem egy. Ez logikusnak tűnt, igaz? Új-Zéland, Ausztria, Japán, Mexikó. Ezek vannak tervbe halálomig. Költözni Ausztriába szeretnék. Majd. Most pedig belevetem magam a munka habjaiba és lubickolok pár órát bennük. Páósztok!