Létjáték

A Világegyetem Tézise című észbontóan fenomenális bejegyzésem némiképp kiegészítésre, önrevízióra, javításra szorul. Nem haragszom magamra, sőt kimondottan elnéző és megbocsátó vagyok, hiszen oly régen született az írás, hogy akkor még süldő kismalac sem voltam. Persze ebben közre játszik, hogy az soha nem voltam. Bár egy párhuzamos univerzumban még lehetek. Vagy vagyok? Nézzünk a dolgok legmélyére. Vizsgáljuk meg az állítást, miszerint 42! Ja nem, várjunk csak. Most nem ez a hipotézis van középpontban. Hanem, hogy a Föld lapos! Ó, nem ez sem az. Mi is volt? Megvan! Így hangzik:

“A világegyetem népessége nulla. Köztudott, hogy végtelen számú világ létezik, egyszerűen azért mert végtelen tér áll rendelkezésre. Mindazonáltal nem mindegyiken van élet, ezért a lakott világok száma véges. Bármely véges szám osztva végtelennel, jó közelítéssel nullát ad eredményül, így az Univerzum átlagos népsűrűsége nullának mondható. Ebből következik, hogy az egész univerzum népessége maga is zéró, vagyis azok a személyek, akikkel időnként összefutunk, csupán a zabolátlan fantázia termékei.” – Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Ezen a témán egyszer már egy emelkedett eszmecserét eszközöltünk, néhány műveltebb ismerősömmel, mégpedig arról, hogy miért is nem igaz. Vagy igen! Ha elkezdjük boncolgatni a dolgot, belénk karcolhat mélyen a felismerés, hogy a matematika megkerülhetetlen szabályai nem igazolják a levezetést. Hiszen, ha végtelen a világok száma, az élettel nem rendelkezőkből is végtelen van és azokból is, amelyiken van élet. Ha az elemi matematikát nézzük, akkor két egyenlő szám hányadosa mindig egy. Viszont, ha beljebb toljuk a fejünket a matematika sötét, ámde annál tágasabb butykosába, észrevehetjük, hogy végtelent nem tudunk végtelennel osztani, illetve hivatalosan fogalmazva a műveletet nem értelmezzük. Viszont ha nem tudjuk értelmezni a világegyetem népsűrűségét, az tulajdonképpen az eredeti állításunkat igazolja, miszerint mi nem is létezünk és ti nem olvassátok ezt a szöveget, amit én most nem gépelek éppen.

Egyesek úgy gondolják, hogy a világon minden csak energia. Minden egyes életforma, minden egyes kis kavics az energiának, az univerzum megfoghatatlan erejének egy szeletkéje – egy bizonyos rendszer szerint összeállt szeletkéje. Minden anyagot atomok építenek fel. Tiszta. Minden atomot protonok, neutronok és elektronok bizonyos számú kombinációja alkot. Tiszta. Minden egyes nukleon (az első két icipici bizbasz összefoglaló neve – de kibaszott hihetetlenül művelt vagyok) és elektron valami még kisebb iciripiciri bizbaszból áll össze, amely lehet egy általunk még el nem nevezett dolog. Vagy a húrelmélet jön itt be a képbe, meg a kvantumfizika és így tovább? De minden egyes iciripiciri bizbasz valamiből van, azaz azoknak is iciripiciri bizbaszokból kell állniuk. Vagy energiából? Hiszen minden tárgynak, élőlénynek, felhőnek, bagolyköpetnek van egy saját rezgése, saját energiája. De az energia, az energia. Az nem hidrogén, vagy nitrogén, vagy plutónium. Azaz minden dolog amit ismerünk és érzékelünk ugyanabból az anyagból van. Mi is abból az energiából állunk, mint a fűszál, vagy az ablakon kidobott elhasznált kotongumi. Mi következik ebből? Hát az, hogy ez az egész dolog amit érzékelünk, aminek hisszük magunkat, csak a nagy egésznek egy illékony, szerencsésen összesűrűsödött elegye és mindenki ugyanabból a katyvaszból áll össze. Ez megint csak mit bizonyít? Hogy senki nem létezik, hiszen az energia az megfoghatatlan az csak egy állapot, egy materializálatlan plazma folyam.

Vessük szemügyre az alapállítás kiinduló pontját, miszerint a világegyetem végtelen. Ha ez így van, akkor a rendelkezésre álló energia is végtelen. Ennek a végtelen energiának vagyunk mi is a részei. Azaz, mi mind egyek vagyunk. Te kedves olvasó, ugyanaz vagy mint én. És mivel az energia áramlása és állapota végtelen féle lehet, előfordulhat, hogy én vagy te máshol is létezünk. Más dimenzióban? Univerzumban? Mi van akkor, hogy ha mi mind az univerzummal együtt csak egy általunk felfoghatatlanul hatalmas lény (isten?) videó játékának a szoftverei vagyunk. Mátrix? Ez megmagyarázná a földöntúli, a spirituális világ minden kérdését. Persze akkor a fizika, ahogy mi ismerjük teljességgel téves és minden feltételezésünk eleve értelmetlen. “A valóság nem fér el az általunk ismert fizika korlátai között” – mint mondtam, egyszer régen…talán ezzel az elmélettel most új értelmezést nyer. Lehet, hogy 2012-ben amikor a Maja naptár a végéhez közeledik, a “Player” megnyomja az ALT+X-et és a világ fényei kialszanak, az energia eltávozik és az első szintről kezdhetjük újra a játékot a következő bekapcsoláskor…