Ízlések és pofozok!

Érdekes, hogy egy embernek az ízlése hogyan változik az évek során. Rengeteg befolyásoló tényező hat jobbról is balról is és senki sem tudja, hogy vajon mi az az egy pici kis szikra ami aztán eltéríti a megszokott mederből. Vegyük például alapul az én zenei ízlésemet. Az első olyan számok amikre azt mondhatom, hogy igen a kedvenceim voltak, azok egyértelműen Koncz Zsuzsa előadásában születtek. Ebben valószínűleg szüleim voltak a ludasok. Akkortájt 12-13 éves lehettem, aztán elkezdtem gimnáziumba járni, néztem a Viva tévét és egy hatalmas ugrással a Bomfunk Mc’s korongja máris ott forgott a lejátszóban eredetiben. Hogy ne legyen ennyire egyszerű, adtam még egy pofont a stílusok közötti szinusz görbének és előbb Linkin Park-ot, utána Scootert és Náksit, közben Sub Bass Monstert és Eminemet, végül Metallicát hallgattam. Látható, hogy elég széles skálán mozgott dolog. Szép lassan azért körvonalazódott, hogy a rockzene lesz az, ami a leginkább fel tud tölteni energiával és a legszívesebben hallgatom. Persze minden stílust szívesen hallgatok, ha tetszik az adott szerzemény. Húsz éves korom körül érdekes módon a drum’n’bass-t is a szívembe zártam, pedig az addig favorizált egyvelegtől a lehető legtávolabb állt. Jelenleg kijelenthetem, hogy eléggé konkrét ízlésvilággal rendelkezem, sőt talán azt is mondhatjuk, hogy elég egyedi kombinációk szerepelnek a szeretett alkotások között. Persze az ember továbbra is változik, hiszen csak egy dolog állandó (Unicum). Jelenleg a blues-rock és a Paul Gilbert stílusú szólógitár számok amik a legtöbbször tekeregnek a winampban. Úgy gondoltam adok egy kis ízelítőt pár általam kedvelt műfajból, amúgy kiragadva egy-egy számot…

Kezdjük talán a már említett blues-rock-al. Új “felfedezettem” Tony Spinner, aki a novemberi Paul Gilbert koncerten asszisztált a mesternek. Saját szólóalbuma tavaly jelent meg és véleményem szerint igencsak jó lett

Tony Spinner – Saturn Blues

Aztán természetesen nem maradhat ki az a gitáros se, aki jelenleg a legnagyobb hatással van rám. Mondhatjuk hogy istenként tisztelem. Az alábbi szám stílusát nem tudtam behatárolni, de pont ez a legszebb benne, hogy minden száma kicsit más és mégis mindegyiken rajta vannak azok a jegyek amiről egyből felismerhető.

Paul Gilbert – Rusty Old Boat

Nem maradhat ki a műfajáradatból a rock’n’roll sem, illetve jelen esetben egy kisebb mosthatestvére, a pszichobilly. Eme két stílusban meglehetősen válogatós vagyok (meg úgy általában is), de az alábbi bandának, szinte mindegyik számát kedvelem.

The Creepshow – Demon Lover

A jó öreg rock/metál. Sok alfaja, válfaja létezik, nem mennék bele a kitárgyalásába, álljon itt egy példa a Lorditól, akik a hard-rock és a heavy metal keverékét vegyítik mindenféle vizuális borzalmakkal némiképp Alice Cooper-re hajazva…

Lordi – Rock the hell outta you

Kissé nagy ugrás talán a Lordi után, de nem maradhat ki a sorból a Jazz sem. Ez a stílus a legvisszásabb számomra, nagyon kevés szám illetve előadó van ami tetszik lévén nagyon sokrétű és változatos (talán még változatosabb mint a rock) műfajról van szó. A nagyon elvont jazz számokat nem szeretem.

Jazzékiel – Rossz testvér

Egy újabb bakugrással már az elektronikus zene vizeire evezünk. Persze ezt így kijelenti könnyelműség, hiszen akadnak élőben (bizony rendes dobbal és hangszerekkel) játszó drum’n’bass előadók is. Ellenben itt egy mostanában népszerű pop szám feldolgozása álljon…így azért számomra hallgathatóbb.

Kate Perry – Kissed a girl (DnB Receptor Remix)

A dubstepp az a kis csökevény, amely elvileg a DnB-ből alakult ki ha jól tudom, de itt már a hangszereknek hírét sem halljuk, sokkal lassab tempóban egy rideg, kemény hangzásvilág fogad. Valamiért mégis kedvelem. Ismét egy pop átirattal kedveskedek…

Rihanna – Rude boy (Chrispy remix)

Az utolsó számot nem tudtam stílusilag behatárolni, de az biztos hogy elektronikus zene és hogy a címével ellentétben semmi köze nincs a Rock’n’Roll-hoz. Tulajdonképpen zeneileg ha értékelni kellene nehezen tudnám, mégis valahogy tetszik, olyan kis bolond, összevissza….

Skrillex – Rock’n’roll