Pszichobilly meg a Gergelynaptár

Mostanában egyre jobban nehezemre esik fogalmazni, ez sajnos meglátszik a szakdolgozatom készülésének sebességén is. De nem aggódom, mert ahogy elnéztem még talán az élmezőnyben vagyok a magam kis 10-12 megírt oldalával csoporton belül. Egyre kevesebb időm jut gitározni is ami meg a teljesítményemen látszik meg, ja és mozogni se árt néha és ilyenkor jövök rá, hogy kurva kevés az a 24 óra ami a rendelkezésünkre áll naponta.

Erről egyszer már elgondolkodtam egyébként, hogy miért pont 7 napos egy hét, miért nem mondjuk 6 és akkor hatnak hívnánk értelem szerűen valószínüleg. Ugyanúgy nem jön ki pontosan a 365 nap, a hetes gyakorlattal ellentétben a 366 viszont igen, tehát legalább szökőéveknél pontosak lehetnénk. Így egyensúlyba kerülnének a hétvégék is a munkanapokkal, hiszen egyenlően 3-3 arányban szét lehetne osztani a hetet. Persze a világgazdaságot nem biztos hogy előrébb mozdítaná, de az most úgy is a box utcában pihen.

Miközben ilyen idiótaságokon agyalok (ahelyett hogy a diplomámat írnám) észrevettem, hogy egyre jobban bővül a zenei ízlésem, és már-már abszolút eklektikusnak mondhatom magam. Régiúj kedvenc a rock’n’roll, ez nem kérdés, de annak egy új válfaját fedeztem fel az úgynevezett pszichobilly-t. Ez tulajdonképpen a rock’n’roll és a punkrock keveréke egy kis hátborzongató szintis aláfestéssel. Nagy vonalakban. Amellett, hogy elég kemény rockos hangzása van, marha jól lehet rá “rázni” és még az olyan botlábúak – mint én – sem tudnak megálljt parancsolni a végtagjaiknak. Persze ez szubjektív. Íme egy kis ízelítő: