Budavári Labirintus

Tegnap kihasználva a melegen sütő nap adta lehetőségeket nekivágtunk hogy egy frissítő és egészséges sétát tegyünk fővárosunk egykori uralkodójának kéj-lakjában. A perzselő 14 fokos hőségben miután sikeresen átjutottunk a Lánchídon felkapaszkodtunk a Várhegy bércein (Istenem de szép lett, eposzba illő mondat….hüpp hüpp). Az Alagút tetején elfoglaltam trónomat. Miután kipihentem magam kényelmes fotelemben tovább másztunk a hatalmas magasságok felé, azt is kockáztatva hogy esetleg pofára esek az egyik lépcsőn. Persze nem estem, de csak azért mert nem sikerült a kép amikor megbotlottam, csak a fejem látszik. Ha sikerült volna, akkor a kép kedvéért befejezem az esést. A palota kertjében kellemesen simogatott a napsugár, bizony!

Az uralkodói házikót megunva tovabaktattunk és akkor eszembe villant valami. Van egy barlang-labirintus a vár alatt és az tök móka, menjünk le nézzük meg. Mivel nem emlékeztem merre van, így egy kicsit céliránytalanul, de pont megtaláltuk a bejáratot és le is mentünk. A balsejtelmesen sötét és nyirkos barlang elején még világos és kávézóra emlékeztető berendezési tárgyak fogadják a tisztelt érdeklődőket. Ám tovább menve izgalmas élményekkel lehetünk gazdagabbak. Az egész labirintus kurva sötét, de tökre….komolyan. Összesen néhány 30 wattos izzó gondoskodik arról hogy legalább nagyjából lássuk minek megyünk neki, de ennyi. Bevallom az elején kicsit paráztam, mert nem tudtam hogy ez ilyen. Főleg hogy a hangokat kell követni, ugyanis kis mozgásérzékelők figyelik merre mész és a következő teremben elkezdenek ilyen ősember dobokkal dobolni jó hangosan hangfalakból. Először azt sem tudtuk mi az – de erőt vettünk magunkon és követtük az a zajforrást a sötétben.
Aztán kiderült, hogy a labirintusnak különböző szakaszai vannak és minden szakasznál másfajta hangokat kell követni, ám hozzátenném, hogy egyik hanghatás se volt épp megnyugtató. Még a szerelem labirintusának apró kis csippenései is olyan balsejtelmes moll hangnemben dúdolásztak. Egy-két helyen komolyan csak úgy tudtunk rendesen haladni, hogy néha elsütöttem a vakut hogy lássuk mi merre hogyan (bevallom azért jól beszartam volna ha a villanással pont valami humanoid szobrára villantunk). Útközben borszag csapta meg az orrunkat, hát követtük az orrunkat. Találtunk egy szökőkutat amiből bor fojdogált. Babóm megkóstolta és közölte, hogy k. szar, de valóban bor. Végül a más-világi labirintusban megcsodáltuk a megkövesedett számítógép lenyomatot és az órisá coca-cola kövületet, majd a bátorság labirintust elhagyva kijutottunk a fényre. Babóm közölte, hogy nagyon félt, de jólesett neki ez a kis adrenalin bomba.  Szerintem is jó volt egyébként, bár sok helyen és is partam.