Will Smithes apokalipszises nagyon tetszős

Legenda vagyok. Az év első filmje amit megnéztem és úgy voltam vele, bárcsak az összes többi idei várható film is legalább ennyire jó lenne. Majdnem minden tekintetben tökéletesnek mondható film, a végletekig egyszerű és sablonos alaptörténet ellenére is.

A sztori nagy vonalakban annyi, hogy a folyton a világ megmentésére apelláló amerikaiak hadügye és pár orvos kifejlesztettek egy olyan vírust, amellyel gyógyítani lehetne a rákot. A dolog balul sül el, hisz ha működne, akkor nem lenne belőle film. A vírusra nem úgy reagál a szervezet mint azt várják és New York City utcáit karantén alá rendelik röpke fél óra leforgása alatt. Az egész város kihal, csak egyetlen ember marad ott életben, az a kutató akinek tulajdonképpen az egész köszönhető. Ő Robert Neville ezredes, akinek a szerepében ott pompázik Will Smith, nem nagy túlzással élete egyik legjobb alakításában.

A film másik nagy szereplője egy németjuhász, aki gyakorlatilag Robert Neville legjobb barátja, az egyetlen élőlény akivel beszélgetni tud, aki segít neki valahogy kibírni a kihalt város nyomorult és fojtogató ürességét. A kutyával való viszonya drámaian szívszorító, bevallom én feszülten, lélegszetvisszafojtva vártam, hogy a sötétből mikor kerül elő az eb, és hogy végül megfertőzi-e őt is a vírus. Neville-en látszanak a magány jelei, kezd teljesen megőrülni. Családjának elvesztését még 3 év eltelte után sem tudja feldolgozni. A várost telepakolta divatbábukkal, akikkel úgy beszélget, mintha emberek lennének.A rendező az egyszerű forgatókönyvből remek kis mozit tudott kihozni. Az első képkockák egyenesen megrendítőek. A kihalt NewYork hangulata megfesti a filmet, A Time Square-en már derékig érő fű, a Park Avenue és a Broadway folyton nyűzsgős környékének ürességtől való kongása, az állatkertből elszabadult szabadon garázdálkodó állatok hangjai mind-mind olyan elemek amik éreztetik a nézővel, hogy mennyire üres és kihalt az egész metropolisz. Amint főhősünk egy elhagyott anyahajón kiállított Blackbird-ről golfozik az szenzációs.

A zenék nagyon el lettek találva, főleg az hogy viszonylag kevés van belőle. A csend még jobban hozzájárul a hangulathoz. A film egyetlen nagyobb hibájának a grafikai kivitelezés elnagyoltságát mondanám, a 3D-s elemek sajnos a kilencvenes éveket idézik, jól látható hogy mi az ami valódi és mi az ami rajzolt.

A csattanó mégis a végén jön: nincs happy end. Az amerikai kliséktől eltérően ebben a filmben nem lesz új szerelem, nem tér vissza a család, és nem oldódik meg minden. A film végét a fojtogató csend és egy idézet zárja (ami a film közben többször is elhangzik Robert Neville szájából): “Vigyél fényt a sötétségbe”.

Természetesen a film pontos sztoriját nem árultam el, legyen az meglepetés azoknak akik nem látták még. Én is úgy ültem le nézni, hogy fogalmam nem volt hogy mi is lesz valójában és csak az első fél óra után derült ki. Érdemes így elkezdeni, mint előre tudni.

legenda vagyok film plakát kritika

Legenda vagyok
8/10