Apocalyptica után

Koncertek után mindig van egy olyan érzése az embernek, hogy hát ez márpedig rövid volt. Persze lehet hogy 3 órán keresztül nyomatták a zenét, de mégis kevés volt. Így volt ez tegnap is az Apocalyptica fellépésén (habár tényleg rövid volt).

Kezdjük ott a történetet, hogy 18:30-ra volt beharangozva az előzenekar és mi még hétkor kinn ácsorogtunk az esőben, mert nem engedtek be. Átjutva a jegyellenőrzésen és a motozáson (a végbéltükrözést megúsztuk) végre ott voltunk benn. Befoglaltunk magunknak egy helyet jó elöl, majdnem legelöl. De hamar szét kellett szélednünk egy kedves rajongó vacsorája miatt, ami a földön illetve a korláton landolt. Egy kedves öreg takarítónéni és egy hatalmas biztonsági gyerek gyorsan elhárította a problémát.

Asszem olyan nyolc körül jelent meg a színpadon a Sturm and Drang mint előzenekar nem kis meglepetést és zúgolódást keltve a tömegben. Egészen konkrétan először azt hittük, hogy a Tokio Hotel jelent meg teljes valójában, de aztán rájöttünk, hogy ezek azért közelebb vannak az XY kromoszómához mint a “tökjófoteles” hermafroditák. Túléltük az énekesük mutáló hangját és a billentyűs meghatározhatatlan mozgáskultúráját, majd ismét várakozó állásba ugrottunk, mert le kellett pakolni a sok cuccukat a színpadról. Közben az előző napi étlapját bemutató lányka visszajött, de hamar kilöködte a tömeg a picsába, mert senki nem akart hányásban fetrengeni – nem is értem miért.

És végre. Kilenckor elsötétült a lámpa, megjelent a négy halálfejes szék hátam mögül felsejlő ködös reflektor fénye és igen. Bejött a 4 mester és hű társuk a dobos, aki legalább akkora spíler mint a csellós fiúk.  A szűk két órás koncerttel annak ellenére hogy rövid volt, azért mindenki meg lehetett elégedve. Játszottak egy csomó Metallicát (One, Nothing Else Matters, Enter Sandman, Seek and Destroy, Fight fire with Fire), bemutattak jó néhány számot az új albumukról (I’m not Jesus, Helden, Last Hope), voltak számok a régi albumról is és voltak nagyon nagyon zúzós számok amiket nem mindet ismertem fel, de rohadt jók voltak. Ja és Dave barátom nagy örömére eljátszották egyetlen Rammstein feldolgozásukat a Seemann-t is de nem tetszett neki. Viszont volt Bittersweet, meg egy gyenge “Szia Budapest” üvöltést is kaptunk. Tizenegy körül haza dzsanáztunk és szomorúan gondoltunk vissza rá hogy vége.