Ügyintézés Magyarisztánban

Azt hinné az ember, hogy ha el akar intézni valamit, akkor csak udvariasnak kell lennie és ha minden szükséges irat megvan, akkor gond nélkül lezajlik minden. Ne legyünk már naivak kéremszépen. Hát Magyarországon élünk, nem holmi Svájcban. Itt a kényelmes meleg irodájukban ücsörgő köztisztviselők le se szarják az embert, és olyan büdös nekik a munka mint a hat hónapos romlott pálpusztai. Semmi egyebet nem kellett volna tenniük, csak egy működési engedélyt kiállítani. Minden papírost összeszedegedtem (mondjuk már ez is a bürökrácia csúcsa, hogy akkora mennyiségű papír kell egy ilyen tetves procedúrához, amivel nyugodtan erősíthetnék otthon) majd bementem az ötödik kerületi önkormányzathoz. Nagyon segítőkész hölgyemény elmondja mi lesz a hogy lesz, én udvariasan elhittem és ezzel el is volt intézve.

Eredetileg azt az információt kaptam, hogy csak átküldenek pár papírt a Műemlékvédelmi Hivatalnak, azok visszaküldik, hogy elfogadják aztán szevasz tavasz. Azt hazudták maximum két hét, majd telefonáljak rájuk. Megtettem, még nem érkezett meg hozzájuk a papír, közölte velem egy roppant kellemetlen női hang. Jó, telefonálok pár nap múlva.

Már több mint egy hónapja szarakodtam velük, mondom mostmár felhívom az önkormányzatot, hogy egyáltalán elküldték-e már azt a fecnit?

– Igen, elküldtük 4 hete
– Akkor bizonyára van tértivevény róla
– Igen van, XYZné vette át
– Köszönöm szépen, viszhall!

Haha, most megvagy te betyár, gondoltam nagy elhamarkodottan. Telefon a MH-ba. Ismét ugyanaz a nő veszi fel. Közlöm vele tudom, hogy átvették és azt is, hogy XYZné vette át. “Hát akkor hívja XYZnét, megadom a telefonszámát.”  Megtettem.

– Üdvözlöm, KR vagyok, ezért és ezért telefonálok és XYZnét keresem
– Én vagyok, de miben tudok segíteni, én csak az iktatást végzem
– Akkor mit tudok tenni?
– Hívja Klárikát! (előző csaj)
– De hát ő küldött magához
– Én akkor sem tudok segíteni önnek
– Jó. Viszhall!

Ezekután visszahívtam az előző némbert, de ugyanazt a választ kaptam, hogy ő nem kapott ilyen levelet, de megerősített engem, hogy igen, ő fogja intézni ha megérkezik. És akkor most jön a slusszpoén. Másnap reggel a postás meghozza a határozatot, hogy mehetünk az engedélyért. Tehát már rég megcsinálták, már vissza is küldték, csak fingjunk nem volt róla…gratulálok. Van egy órszág, ahol álmomban jártam…