Amikor a szemhéjak feladják

És az előadó – kinek rangja egyetemi adjunktus – csak beszél, egyre csak magyarázza a világ egyik leggyakrabban alkalmazott táblázatkezelő program haladó szintű kezeléséhez szükséges függvények használatát. Ülök a légkondícionált terem végében és arra gondolok milyen jó lenne, most láthatatlanná válni és lefeküdni a padra. Felbaszni a lábamat, lerúgni a monitorokat és az asztalon fekve aludni, ameddig csak jólesik. Persze bármikor elmehetnék, de akkor a jövőmet teszem kockára. Ezt persze én sem gondolom komolyan, hisz nem sok újat tanultam eddig sem informatika órán. De én kitartok, hallgatom a professzor úr szemléltetéssel egybekötött magyarázat sorozatát. A hangok lassan összemosódnak. Az üvegfal mögött, az emeleti körfolyosón egy lány gyalogol keresztül. Ő rám néz, én visszanézek, majd eltűnik a lépcső irányában. Szemeim mozgatható valódibőr-burkolata automatikus üzemmódra kapcsol. Lecsukódik. Agyam megpróbálja felülírni az automatikát, de a program letiltotta a manuális vezérlést. Az fáradtság 0.9béta programkódja lassan úrrá lesz egész testem fizikai rendszerén…