Le lehet hurrogni, tessék lehet mondani!

Nem tudom megállni, egyszerűen nem megy…most elmondom a véleményem és nem érdekel, ha lehurrognak. Nézzük sorba a tényeket és az embereket. Vannak ugye a szélsőséges pártok – Türmer és társai – akikről jobb ha nem is beszélünk. Vitya – aki magát jobboldalinak titulálja egy sárból felemelkedett emberke, akit tegyük hozzá nagyon ügyes. A Fideszről mint kormányról nem tudok vélekedni, mert akkor még nem érdekelt a politika amikor narancssárga volt az ország. Azt tudom csak, hogy a választási kampányuk szimpatikusabb volt. Nézzük az MSZP-t, 4 évig voltak kormányon, közben mindennek emelkedett az ára és az adók is változtak, volt hogy jó irányba lássuk be, de azért többnyire nem. Most viszont volt egy jó kampány, összeígérgettek mindent, sorolom: adócsökkentés, nem fog nőni a közművek ára, lesz nyugdíjemelés, a minimálbér 100.000 Ft lesz és még lehetne folytatni a sort. Mi az amit csináltak: Emelkedik a gáz, a villany ára, új adókat vezetnek be, a minimálbért nem emelik, ellenben eltörlik a járulékmentességét (az már csak hab a tortán, hogy felmerült az is, hogy nem lesz minimálbér). A diákkedvezményeket el akarják törölni, illetve a nyugdíjasok kedvezményeit csökkenteni. És ez még csak az első Gyurcsány csomag, ha jól értesültem 3-at jósoltak. És ezt követően a miniszterelnök beismeri, hogy hazudtak és ez mind az ő, illetve a pártjának a műve – erre most mit mondjak? Gratulálok!