A nagy igazságtalanság vázlata

“Állítsd le a Pétert és szólj, hogy jöjjön be az irodámba?” – mondá a főnök és mindennemű egyéb tájékoztatás hanyagolása mellett bezárja a nagy zöld ajtót, mely eltakarja előlem minden mozzanatát cégünk vezetőjének. Én gondolván, hogy minden információ birtokában vagyok, felhívván Pétert, közlöm vele ügyvezető igazgatónk vágyait az ő földrajzi pozícióját illetően. Péter vonakodni látszik a kérés teljesítésében, mivelhogy már a Banknál parkoló helyzetbe kormányozta gépjárművét és körülményes lenne eme műveletet visszafelé újra rekonstruálni. Én az üzenetet átadtam, további utasításkészlet beprogramozásának hiányában az alkalmazást bezártam és készenléti állapotot vettem fel. Péter végül engedvén a bűntudatnak visszagurult az irodába és a parancsnak eleget téve benyitott a nagy fehér főnök nagy zöld ajtaján. Miután tisztázták, hogy mi a helyzet és ki milyen koordináta változtatást hajtott végre a terv teljesítése érdekében, a nagy fehér főnök kiköpte a felmerült eseti probléma megoldáshalmazát: Mi vagyunk a hibásak, ez nyilvánvaló, hiszen nem hívtuk fel, nem kérdeztük meg és egyébként is miért értelmezem Én úgy az Ő kéréseit ahogy Én értelmezem, úgy kell értelmeznem ahogy Ő gondolja! Miután eme megoldás részleteit a tudtunkra adta a fájdalomküszöböt már-már meghaladó decibelmennyiséget eresztve a helyiségre, méretes erő egyenes gondolatbeli felrajzolása mellett becsukta nagy zöld ajtaját és a nagy sárga irodájában a nagy szürke telefonjával nagy láthatatlan beszélgetésbe kezdett?