Tomboló ünnepek

Szt. István királyunk koronázásának  szentté avatásának napja. Az ország ünnepel, vursli, műsorok, sör, kolbász. A naiv állampolgár úgy gondolja, beül délután egy kellemes kis kocsmába, eldumál a haverokkal nyugodtan, majd kimegy a Duna partra és meghitten ácsorog a pirotechnika csodáit bambulva. De nem. A gond már a kocsmánál kezdődik.

Öt óra van, iszogatom a kólámat – semmi alkohol, nehogy megártson – és beszélgetek haverokkal. Egyik pillanatban pohárcsörömpölésre lettünk figyelmesek, majd egy erősen kisebbségi kinézetű asszony kirohan a kocsmából nyomában egy hapsival. Nő taknyol, pasi utána, majd egy kölcsönös fojtogatást követően visszatámolyognak az ivóba. Lassan körvonalazódik a tudatlan szemlélőnek a szituáció. Az ürge a barátnőjével iszogat a megszokott törzshelyén, aztán egyszer csak megjelenik a volt barátnő – az említett rohanós picsa. Szóval visszatérvén az aktuális barátnőhöz és a sörhöz, a hapek úgy gondolja ezzel a dolog letudva, ám a nőci nem adja fel, beront és elkezdi tépni vetélytársa haját. Nem is kellett több a megfontolt emberkének, akkora sallert adott a csajnak, hogy elájult és behugyált – legalábbis asszem, hogy behugyált, mert csurom víz volt a ruhája. Rendőrök, mentő, síró rokonok…jól kezdődik augusztus 20-a.

A Duna-partra menet szereztünk némi etilt, majd a Ferenciek terétől elsétáltunk egy megfelelőnek tűnő alsó rakparti szakaszhoz és ülőtábort-vertünk. A tűzijátékig hátralévő időt, dumálással, fényképezgetéssel és a többi néző mogyoróval való dobálásával töltöttük. És kilenckor elérkezett a várva várt pillanat, felrobban az első rakéta.

Összesen kb. 5-6 percig gyönyörködhettünk a látványban, ugyanis feltámadt a szél és igencsak a pofánkba fújta a homokot, és a tűzijáték mellett a legnagyobb látványosság egy darabokra szakadt sátor lett. Aztán leesett az első esőcsepp, melyet hamarosan olyan mennyiségű társa követett, hogy 3-4 perc alatt alsógatyáig áztam. Éljen augusztus 20-ika felkiáltással megindultunk a felső rakpartra vezető feljárathoz, ahol az emberek árja automata sétáltató géppé alakította a környezetet.

A bokáig érő gyros-lében és az elhagyott ruházati cikkeken keresztül elvergődtünk az Intercontinental hotel-hez, ahol megvártuk a tűzijáték végét, majd megindultunk a haza vezető út felé. Útközben átugráltuk-futottuk a nagyobb pocsolyákat, amit sokan nem néztek jó szemmel, pedig már annyira mindegy volt, mindenki csurom víz volt. Attilával elmásztunk még a Keletiig, ott felpattantunk a 73-asra és hazatéptünk. Az ünnep mérlege 4 halott és közel 300 sebesült. Legalábbis ennyit vallanak be.