Kínai üzletpolitika

Szombat van. Itthon gubbasztok tök egyedül az elhagyatott lakásban. És az estémet is a ?kispárnámba kapaszkodva? kell eltöltenem, ahogy Picim fogalmazott, mert nem aludhat itt. Persze sátorozni elengedik velem, nem nagyon értem mi a különbség. Mivel elfogyott az édesanyám által készített sült oldalas arra vetemedtem, hogy a kínai büféből rendeltem kaját. Jön a kifutófiú, hozza a kaját, majd amikor elvenném a zacsit, megszólal

– Történt egy kis baleset

 

– Milyen baleset? – kérdem én

Már elkezdtem gondolkodni mi a francot csinált a kajámmal. A fejéből ítélve kinéztem volna belőle, hogy beleszaratta a kutyáját és jól összeturmixolta viccből. De szerencsére csak az én fantáziám túl élénk. Kiderült, hogy elszakadt a zacskó füle és leesett az egész, ennek folytán a leves kicsit kifolyt és minden csupa trutyi lett. Nem akartam kibaszni szegénnyel, hogy akkor slattyogjon vissza és hozzon másikat, mert végül is nem lett semmi baja a kajának csak a leves folyt ki, azt meg úgyse szeretem, csak azért rendelek mindig menüt mert így olcsóbb. Ez a kínai üzleti szellem:  “Egy áz összá, szok áz cák kéccá”. Mindenki ismeri azt a viccet gondolom hogy “mit nem hallasz soha a kínai piacon? – Ninc”.

Kaja után lustán kapcsolgattam a tévét, majd az HBO-nál vertem tanyát ahol épp a Pókember 2-t adták. Nem érdekel kinek mi a véleménye, nekem akkor is tetszik az a film, úgyhogy végig is néztem. Kéne estére valami program?