Egy értelmetlen nap

Ma egy igencsak értelmetlen napon vagyok félig túl, ugyanis az osztályból 14-en voltak olyan kedvesek és nem tolták be a képüket – amit egyébként teljes mértékig megértek – így ugyanennyien voltunk bent is. Első óra biosz – kártyáztunk, második tesi – beszélgettünk a folyosón, harmadik angol lett volna de előrehoztuk a törit amin ismét csak beszélgettünk, negyedik-ötödik óra matek – beszélgetés, kártyázás, hatodik óra olasz – kinn kosaraztunk az udvaron…ennyi. Most pedig nemsokára kajálok egyet, oszt indulok elfelé, hogy énekeljünk egy kicsit a magyartanárunknak, aztán pedig felöntünk egy kicsit a garatra, hogy szépen fogalmazzak.