Temetőr

Na, ez is megvolt. Életem első szavazásán vagyok túl. Azért kicsit csalódott vagyok. Úgy tudtam, hogy aki először megy szavazni, az kap ajándékot, de félrevezettek. De hát mit vártam…smucig banda. Tegnap este megnéztük Csabival a Jégkorszak 2-t. Mindenkinek nagyon ajánlom a filmet, mert szarrá röhögtük magunkat. Jó az igaz, hogy nem mindig a filmen röhögtünk, de a film is vicces volt. Mozi után hazafelé menet meg “belénk kötött” egy részeg bicajos. Megláttam egy macskát amint a temető felé rohan és utána ugrottam, de csak feltámaszkodtam a temető kerítésére, hangsúlyozom egy négyzet milliméternyi részem sem volt benn a temetőben. Erre elmegy mellettünk egy bicajos:

– Mit garázdálkodsz-he? Jó az neked?

De közben simán tovább teker, miközben folyamatosan azért engem néz, majd mikor ezt szóvá tettem (bár lehet hogy nem hallotta) megfordult az utca végén és odajött kötözködni:

– Minek másztál be a temetőbe?

– Nem másztam! Csak egy macskát kergettem.

– Láttam, hogy az egyikőtök bemászott.

– De nem másztam be, csak feltámaszkodtam!

Itt már egy kicsit elgondolkodtam, hogy józan-e az ipse, mert mintha nem is hallotta volna amit neki mondok folytatta a mondandóját, miközben egyedi mozdulatokkal navigálta mellettünk, omladozó járgányát:

– Örülj, hogy csak én láttam és nem rendőr!

Ez volt a végszó. Fogta magát és eltekert, közben majdnem elütötte egy autó – najó messze volt tőle, de ahogy haladt azzal a szerencsétlen kerékpárral akár el is üthette volna. Az ilyeneket kéne megszondáztatni, nem azokat az autósokat akik ittak egy pohár sört. Másik meg, baktatok hazafelé, aztán egyszer csak egyik kapuból kiugrik elém két kábé 14-15 éves – de lehet hogy nem volt annyi – cafka, olyan miniszoknyában, hogy csak azt nem láttam amit nem akartam, és elkezdtek sétálni – láthatóan kissé becsípett állapotban a kihalt utcán. Kérdem én…mi a jó tetves francokat keres ilyen öltözékben két 14 éves csaj éjfélkor az utcán, egy olyan környéken ahol minden sarkon áll egy cigány. Szüleiknek csak gratulálni tudok. Majd jól meglepődnek ha egyik este véres bugyival jön haza a gyerek, aztán sopánkodhatnak a pozitív HIV tesztel a kezükben! Na mindegy.

Ma remélem végre találkozhatok Cicámmal, és akkor bocsánatot kérhetek tőle, amiért tegnap mozi előtt egy kicsit bunkó voltam vele telefonon. Nem is jó szó a bunkó, csak nagyjából úgy csináltam ahogy Ő szokott, amikor barátnőivel van és felhívom: röhögtem, össze vissza beszéltem és elég hamar leraktam. Vajon mikor kelhet fel? Majd 11 körül megcsörgetem. Addig tanulok egy kicsit?