Critical Mass

Ismét túléltünk egy vizsgát, ami persze még mindig nem az érettségi, de ez már nem érintett annyira mélyen, mert szerencsére a matekot értem. Szerintem egy kicsit túl könnyű is volt, ezzel a véleményemmel sokan nem értenek egyet, de hát egyénre válogatja. Ugyan Zimpee haverom blogján már megjelent a képes beszámoló a Critical Massról, de én sem hagyhatom ki, nehogy már valamiből kimaradjak vagy hiányt szenvedjek.

Tehát kezdjük talán ott, hogy kora délután egy-két külső tényező hatására elillant a jókedvem és ennek fokozására ismét az alkohol káros és pokolbéli hatásait élvezve próbáltam kissé lendíteni a hangulatomon. Hangsúlyozom, hogy utoljára nyúltam eme folyadékhoz ilyen célokból, mert tudom hogy ezzel nem teszek jót magamnak. Ettől függetlenül a tényeken már nem tudok változtatni, egy kicsit bódult állapotban találkoztam a házunk előtt Zimpee-vel. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis akár hiszitek akár nem bicajozni nehezebb szédülve, mint járni. Mire elértünk a Dráva utcáig (ahonnan az egész buli indult) már nagyjából elmúlt minden zavaró tényező, úgyhogy teljes erővel vághattunk neki a felvonulásnak.

Mire az Erzsébet-hídig elértünk a sor eleje már visszafelé tartott a budai oldalon. Itt a híd alatt cirka 10 perc volt mire átjutottunk mert a tömeg két méterenként megállt és a magasba emelte a bringáját, tudtára adva a városnak, hogy most itt két kerék az úr. Folytattuk utunkat a Petőfi-híd felé, ahol áthajtván Budára visszafelé vettük az irányt.

Hamar elértük az Alagút nyugati végét, hogy aztán hatalmas lárma közepette által tekerjünk rajta vala. A Clark Ádám téren mindenféle dobokkal keltették pluszba a ricsajt, valamint fürge lábú táncos-lányok ugráltak körbe-körbe. Az Andrássy úton folytatván utunkat a Lánchidat magunk mögött hagyva elérkeztünk a Hősök-terére, mint úti célunk végállomására, ahol a program végét jelző össznépi bringa-emelést már nem vártuk meg.