Az öngyilkos

Itt vagyok…pedig nem is kéne még itt lennem. Elmentem a Nemzeti Színházba, hogy a kedves Édesanyámékkal megtekintsünk egy színdarabot és hát ilyenformán egy kissé műveltebbé csiszoljam, az amúgy sem teljesen tudatlan elmémet. Ebben az akaratomban meghiúsított némiképp maga a darab. Az Öngyilkos című komédiát kezdtük el nézni, de a cselekmény és a párbeszédek felülmúlhatatlan unalmassága sokszor fizikai fájdalmat ébresztett bennem – és még sok másik nézőben is. Így – mint ezen nézők többsége – mi is igénybe vettük már a két felvonás között a ruhatárat és egy óvatlan pillanatban elhagytuk az objektumot. A darabtól elvonatkoztatva a színészi alakítás és a szereposztás jó volt – most úgy teszek mintha értenék hozzá, pedig csak valaki megemlítette mellettem és én hallottam. Amúgy az épület is tetszett, bár voltak olyan részletei amit kifogásolhatónak tartottam…ilyen például az elsüllyedt antik épületdarab, amin az új Nemzeti Színház egy hajót mintázva mintegy keresztül úszik, a földbe tiporva ezzel szimbolikusan a klasszikus művészetet…ezt leszámítva pipec építmény. Most pedig, hogy kiheverjem eme vizuális és lelki megrázkódtatásokat eszem egy kis főzeléket. Jó étvágyat!