Árpád népe!

Elég fáradt vagyok, úgyhogy ne számítsatok most valami magasröptű írásra. Tegnap voltam a Papp László Sport Arénában, ahol lehetőségem volt megtekinteni Szörényi új rock-operáját (vagy ahogy a jegyen szerepelt: misztikus opera), az Árpád népét. Az részletkérdés, hogy iszonyat sokat késtek, de én ráadásul éhes is voltam a lábam is fájt és szörnyen meleg volt..úgyhogy az első részt eléggé szenvedve töltöttem el, de szünetben megrohamoztam a büfét és vettem inni meg enni. Egy kis sonkás szendvicset meg egy fél liter kólát már 800 forintért odaadnak…végülis nincs rajta cirka 250%-os haszon. Az előadás egyébként nekem úgy-ahogy tetszett, de az István a királyt nem tudta felülmúlni. Egyetlen komolyabb bajom csak a hangosítással volt, mert ahhoz nem igazán értettek, a zene halk volt, az ének hangos és a magas hangszínből se ártott volna egy kicsit levenni…részletkérdés. A díszletek tűrhetőek voltak, a szereplők jól játszottak és a történet se volt rossz, bár egy két részét nem nagyon értettem hála kissé hiányos történelmi ismereteimnek (bár ezzel nem voltam egyedül és ez megnyugtatott). Ma kimentem a Cicám elé a buszmegállóba és tökre meglepődött és örült hogy ott vagyok. Végre megint felhőtlenül boldogok vagyunk és ennek nagyon örülök:)